Marvel Short Story's

Tony Stark

Sziasztok. Sajnálom, hogy ez még mindig nem a megígért kérések, de most jutottam el még csak oda, hogy felfogtam azt, hogy egy remek karakter és számomra egy nagy példakép (és "szerelem") most tényleg végleg felakasztotta a sisakját. Így én ezzel a történettel búcsúzom tőle, remélem, hogy nem okozok csalódást sem nektek, sem pedig Tony és Stan Lee emlékének. Ha eddig elolvastad ezt a katyvaszt, akkor jó szórakozást a részhez.

- Kincsem, el hiszem, hogy nagyon izgulsz, de sietned kéne egy kicsit. - jött be anya az ajtón, már a századik alkalommal.

- Igen tudom, de annyira izgulok. Mi van akkor, ha meggondolja magát vagy... vagy nem fogok neki tetszeni. Nem, én nem tudok ebből a szobából kimenni. - rohangáltam körbe-körbe a szobában, mint egy idióta, egészen addig míg meg nem szédültem, így le kellett ülnöm.

- Kicsim te azóta imádod őt, mióta csak tudod, hogy létezik. Ha te szereted őt mindennél jobban, akkor mi itt a félni valód? Menj ki és tedd őt boldoggá és gyönyörű vagy ezt ő is tudja pontosan. - állított fel és kezdett el húzni az ajtó felé. 

Gyorsan elrohantunk a nagyteremhez, ahol már apám várt ránk az óráját nézegetve.

- Na végre, hogy ide értetek, már azt hittem le akarod mondani a szertartást. - ölelt át óvatosan, majd tartotta kezét, hogy karoljak belé, amit meg is tettem.

Ekkor elindult a bevonuló zene és kinyílt előttünk az ajtó, így végre én is megcsodálhattam a kész munkát, amit hónapokon keresztül terveztünk és szerveztünk. Apám volt, aki kirángatott bambulásomból egy oldalba bökéssel, majd meg is indult a pap és a vőlegényem felé. Na és akkor láttam meg aznap sőt, ezen a héten először Tonyt, aki ugyan olyan csodálattal nézett engem, mint én őt. Annyira lassan vonultunk felé, hogy már szinte fizikai fájdalmam volt miatta, de kis időn belül sikerült oda érnünk hozzá. Tony átvett apától, akivel még gyorsan kezet fogott, majd felém fordult. Olyan gyorsan folyt le ez az egész szertartás, hogy már csak arra kaptam fel a fejem, hogy Tony igennel felel a pap kérdésére, aki ezután felém fordult.

- És te (T/N) elfogadod hites férjedül az itt megjelent Tony Starkot? - alig tudtam kivárni, hogy befejezze a mondatát, már válaszoltam is.

- Igen. - Tony meg se várva a pap "engedélyét" máris lecsapott ajkaimra és úgy álltunk ott hosszú hosszú percekig, mígnem elcsendesült a nász nép, így mi is elváltunk. Csak egymás szemébe tudtunk nézni, nem érdekelt minket a sok ember körülöttünk, nem érdekelt minket, hogy még csak most jönne a lagzi, mi csak kettesben akartunk lenni, de hát el kellett indulnunk, hogy a nagy buli után mi is eltudjunk menni a nász utunkra. 

Már mindenki jól lakott, mikor Tony felállt mellettem és el kezdte kocogtatni a poharát, hogy mindenki rá figyeljen.

- Most, hogy mindenki jól lakott mondanék pár szót, a kedves feleségemnek. (T/N) te egy nagyon különleges ember vagy... különleges? Nem. Te a legkülönlegesebb nő vagy akivel valaha találkoztam, mióta ismerlek téged, azóta a nap óta teljesen megváltozott az életem, mert még mielőtt én csak egy milliárdos, playboy és emberbarát vasember voltam, de mióta beléptél az életembe, azóta mérhetetlenül boldog ember is lettem. Te vagy az az ember, akivel bármit megtudok beszélni, minden félelem nélkül és ez számomra nagyon nagy szó. Egy szó mint száz, te vagy a fény a sötétségemben és életem végéig szeretni foglak téged. Egészen addig, míg meg nem áll dobogni a szívem... - itt már patakokban folytak a könnyeim a sminkemmel nem törődve és gyorsan felpattanva magamhoz vontam egy hosszú és szenvedélyes csókra.

~7 évvel később~

Éppen Stranget hallgatjuk a többiekkel, hogy kő kemény öt évig voltunk por állagúak és menni kéne a többi Bosszúállónak segíteni Thanost legyőzni. Egy portál segítségével máris a csata térre kerültünk és segíthettünk is a többieknek. Amint megláttam Tonyt és, hogy bajban van egyből oda mentem az általa épített vasnő ruhámban és kiiktattam a támadóit, ahogy meglátott úgy rohant oda hozzám és szorított magához.

- Te szentséges isten, annyira hiányoztál. - nyomott egy gyors csókot számra. - és persze Morgannak is. - ahogy meghallottam ezt a hírt olyan nagy kő esett le a szívemről, hogy a föld másik felén is hallották.

Ahogy harcoltunk, egyre jobban váltunk szét Tonyval és míg mi Wanda megmentésén ügyködtünk a csajokkal, addig Tonyék Thanost próbálták megállítani. Egyik pillanatról a másikra Tony kezén jelentek meg a végtelenség kövei és ott jöttem rá arra, hogy mi is az ötlete. Ahogy tudtam siettem oda, de mivel a hajtóművem elromlott így ez baromi nehéz vas ruhában kellett elrohannom egészen Tonyig... de akkor már késő volt, csak kábán nézett körbe körbe és látszott rajta, hogy már nem bírja sokáig.

- Tony istenem, miért tetted ezt. Más is megtehette volna ugyan ezt, miért pont te? - fogtam két kezem közé fejét és így értem el, hogy tudjon rám figyelni.

- Azért, hogy te és Morgan boldog és nyugodt életet élhessetek, ha még nélkülem is, akkor elviselem... tudod még miért? - tette jobb kezét arcomra és úgy nézett rám, már könnyes szemeivel, én csak megráztam a fejem. - mert azt mondtam, hogy ameddig a szívem nem áll meg dobogni, addig szeretni foglak és ebbe beletartozik az is, hogy megmentem az életedet, ha már 5 évre elvesztettelek. - húzott oda magához és nyomott egy végső csókot ajkamra.

- Én is addig foglak szeretni, míg a szívem meg nem áll dobogni. Soha senkit nem fogok még egyszer annyira szeretni mint téged. - nyomtam homlokára egy csókot és mikor láttam, hogy elmosolyodik folytattam - "most már megpihenhetsz", mert míg élek "3000-szeresen foglak szeretni". - tettem homlokom az övére. 

Még utoljára kinyitotta száját és azt mondta:

- 3000-szeresen szeretlek benneteket. - és itt volt az a pillanat, amikor Tony szíve véglegesen megállt és én teljesen összetörtem.

~jelen~

-Anya, kelj már fel. Anyaa éhes vagyok kelj fel. - keltegetett a már 11 éves Morgan.

-Kelek már kelek nyugalom kincsem. - keltem ki ágyamból és ahogy  felálltam megéreztem, hogy a könnycseppek csak úgy hulltak le az arcomon, amit gyorsan le is töröltem.

-Mi a baj anya? Megint sírsz? - nyújtózott felfelé, hogy vegyem fel, amit meg is tettem.

-Nem kincsem erről szó sincs, csak ásítottam és bekönnyezett a szemem. - mosolyogtam rá olyan őszintén, amennyire csak tudtam, majd indultam el a konyha felé.

-Anya? Ugye ma is kimegyünk apához? - nézett rám Morgan és már az ő szemében is gyűltek a sós könnycseppek.

-Mint minden évben kincsem. Mint minden évben. - pusziltam homlokon és kezdtem el készíteni a reggeliét.

~temetőben~

Mind a mai napig hiányzik a másik felem, akinek a sírjánál most állunk és mind a mai napig nem tudtam úgy szeretni embert, mint őt, sőt mi több soha nem is fogok még egyszer úgy szeretni embert, mert csak őt és Mogrant tudom 3000-szeresen szeretni.

Tudom ez a búcsú sztori is lehetett volna jobb, de hogy őszinte legyek, nekem ez a tökéletes búcsú tőle, mert engem végig kísért egy életen keresztül. Én Tony Stark életét 3 éves koromban ismertem meg az Animax csatornán egy japán Vasember Animében. Én három éves korom óta bálványoztam őt és nekem ő egy nagyon nagy példakép, mind a mai napig és én ezt a lenyűgöző karaktert csak megköszönni tudom már a nagy Stan Lee-nek. Sose hittem volna, hogy egy kitalált karakterért ennyit fogok sírni, de ezeket a sorokat is sírva írom most nektek.

Egy szó, mint száz Stan Lee, Tony Stark és Robert Downey Jr. nektek köszönöm meg a legjobban, mert ha ti nem lettetek volna, akkor most nem írnám nektek ezeket a sorokat.

Köszönök szépen Stan Lee. Gyönyörű életed volt. Ennél szebb és ennél jobb dolgokat ki se lehetett volna találni. Imádunk és hiányozni fogsz. ❤❤❤

Tony Stark és Robert Downey Jr. titeket meg szerintem az olvasóimmal együtt mondhatom, hogy I Love you 3000 time.❤❤❤❤❤

Nektek pedig kedves olvasók, köszönöm hogy végig olvastátok és köszönöm szépen, hogy eddig velem voltatok és remélem nem sikerült titeket megríkatnom, ha mégis sikerült, akkor sajnálom.

Sziasztok.

Kisu❤❤