Marvel Short Story's

A legkínosabb Tony Stark sztori

Sziasztook. Újra elkapott az ihlet és újra  LoveRobertDJrTomHra zúdítom az egészet. Szóval remélem tetszeni fog ez a nem túl jó sztori, de mindent bele adtam..

Hogy milyen is a kapcsolatom Tony Starkkal? Egy szóval válaszolnék: Furcsa. Tudom, most mindenki arra vár, hogy ezt kifejtsem részletesen is. Csakhogy ahhoz vissza kell mennünk a megismerkedésünk napjáig.

4 évvel ezelőtt:

Ma van a napja annak, hogy a Bosszúállók egyfajta meghallgatás szerűséget hirdettek ki, annak érdekében, hogy megtudják ki a legérdemesebb arra, hogy a hős Thor helyét elfoglalja. Mivel én is egyfajta zseni féle vagyok pont, mint Tony így szerintem elég nagy a lehetősége annak, hogy engem vegyenek be. Annak ellenére, hogy elsőre sikerült elindulnom a fegyverem nélkül és így sikeresen majdnem elkéstem mégis sikerült, pont az utolsó másodpercekben beesnem, a szó legszorosabb értelmében, mert pont akkor zárta volna be, de én konkrétan rányitottam az ajtót és ráestem az illetőre. Pár pillanatig fel sem fogtam mi történt az elmúlt percekben, egészen addig, amíg a férfi meg nem szólalt alattam.

-Más esetben kifejezetten örülnék ennek a pozíciónak, de most egy csöppet késésben vagyok. – ahogy ránéztem, a szívem kihagyott egy ütemet, mert a híres Tony Stark nézett velem farkas szemet. Ahogy realizáltam a történtek kínosságát, olyan gyorsan keltem fel amilyen gyorsan csak tudtam.

- Szörnyen sajnálom Mr. Stark, nem volt szándékomban feltartóztatni magát. – nem tudom mi üthetett belém, de annyira zavarban voltam, hogy mindenhová nézem csak az előttem álló férfi szemébe nem.

- Semmi gond, olykor a legjobbakkal is előfordul. Gondolom hozzánk jöttél szóval, ha gondolod felkísérlek a „váróba". – mosolygott rám 1000 wattos mosolyával, amit én egy bólintással köszöntem meg. Fejével biccentett egyet a jobb oldalra, ezzel jelezve, hogy arra menjek. Egy ideig kínos csönd volt kettőnk között és én egyszerűen nem tudtam lazítani, mert rányitottam az ajtót, majd rá is estem a példaképemre, aki nem mellesleg pont az akiről azt mondják, hogy az egyik legkomolyabban veszi az ilyeneket a Kapitány után persze.

Mire felértünk már egy fokkal nyugodtam, de az a látvány, hogy vagy egy hadseregnyi ember vágyik arra, amire én is teljesen elvette az önbizalmam. Kicsit az arcomon is látszódhatott ez a csalódott lemondás, mert egy kezet éreztem meg a vállamon.

-Ne aggódj, higgy abban, amit készítettél és ne hagyd, hogy a sok ember megfélemlítsen. Amúgy is, engem már levettél a lábamról. – mosolygott ismét rám, majd elindult az egyik ajtó felé és nekem már csak akkor esett le mit is akart ezzel mondani, amikor már a csukott ajtót néztem.

Mikor behívták az első embert, akkor fogtam magam és elvonultam az egyik sarokba és helyet foglaltam a földön, mivel minden szék foglalt volt. Ahogy körül néztem, azt vettem észre, hogy szinte alig van egy-két embernél valamiféle találmány. Ezt látva nem tudtam, hogy megkönnyebbülnöm vagy aggódnom kellett volna, de végül inkább abba hagytam nézelődést és készültem elővenni a találmányom, hogy egy utolsó pillantásokat vessek rá, de ekkor egy korombeli férfi csapódott le mellém és el nem kezdett mindenféle idegesítőbbnél idegesítőbb dologról beszélni és balszerencsémre még elküldeni se tudtam, mert be nem állt a szája. Előtte nem, mertem elővenni a találmányt, mert ki tudja mit kezdene vele annyira zavart, hogy észre se vettem, hogy már csak rajtunk kívül csak egy pár ember volt a szobában. Sejtettem, hogy én leszek az utolsó, de azt nem, hogy a férfi is az utolsók közül való, de szerencsére a következő már szerencsére ő lett a következő így végre ölembe vettem a táskám és csillogó szemekkel néztem a kicsikémre... ami... ami ketté volt törve. Hát persze, amikor ráestem Tonyra biztos nem bírta tovább, főleg, hogy egy idióta táska nem a megfelelőbb tartó eszköz egy fegyvernek. Gyorsan körülnéztem, hogy figyel-e rám valaki és amikor nem láttam, hogy felém néznének gyorsan leszaladtam a lépcsőn és olyan gyorsan próbáltam távozni ahogy csak tudtam, de egy hang meg hiúsította a tervem.