Leave Me Alone-HR Ff.-(BEFEJEZETT)

29. Rèsz.

-Mèg mindig nem hiszem el, hogy Kanadàba megyek karàcsonyozni!- pakoltam a bőröndbe, az immàr berendezett szobàmba, ami halvàny kèk szìnt kapott, fehèr padlòszőnyeggel ès fehèr bùtorokkal.-El sem hiszem, hogy nem töltjük együtt a karàcsonyt!- ràgtam a szàm szèlèt idegesen ès kapkodtam a fejem a listàm ès a ruhakupacom között. Hunter hàtulròl àtölelt ès ledobta a kezemből a lapot.- Ez lenne az első... hiànyozni fogsz.
-Shh.- fogta be a szàm a szàjàval.- Szilveszterkor együtt leszünk.- pròbàlt nyugtatni.
-De a karàcsony...
-A karàcsony az egy tùlèrtèkelt ünnep. Mindegy, hogy együtt vagyunk, vagy nem. Attòl mèg ugyanùgy szeretjük egymàst.
-talàn igazad van.- döntöttem a mellkasànak a fejem ès ìgy maradtunk egy darabig.
Amìg Sybil el nem kezdett jàtszani a nadràgom vègèvel. Igen, időközbe fogadtam örökbe egy fehèr cicàt, bàr szerintem egy ördögöt hoztam haza egy macska helyett. Mindketten halkan felnevettünk. A cicus nem szereti a nyàlas ölelkezèseket, hàt ő ilyen.
-Màskor is voltam tàvol tőled, most is csak egy hèt lesz.- nyugtattam magam, valamennyire reálisan gondolkodva.
-Vègre felfogtad.- adott egy puszit majd lehùzott a földre, mivel az àgyam tele volt.
-Lilianaa!-kiáltott anyám a konyhából. Gyorsan felkeltünk,én
Pedig kiszaladtam.

-Mindened megvan, Hugi?
-Igen.-bólogattam sokadszorra.- ha meg nincs, felhívlak és utánunk hozod holnap.
-Azt csak szeretnéd.-lökött meg
A Torontóba tartó járat 10 perc múlva indul, az utasokat kérjük felszállni! Hallottuk a hangosbemondót.- Ez a tietek.- Ölelt meg gyorsan engem és anyát is.-Vigyázzatok magatokra és hívjatok ha leszálltatok!
-Igenis, főhadnagy!- nevettem.

-Jól érzed magad?- fogta meg a kezem anyu amikor felszálltunk.
-Mármint úgy általában, vagy most, hogy felszállunk.
-Úgy mostanában.
-Most ilyen őszinte beszélgetést akarsz? Akkor kérjünk nutellát is.
-Tudom, hogy eddig nem volt még ilyen típusú beszélgetésünk, és most egy nyugodt környezetbe vagyunk, ketten.
-Mondod ezt egy repülőn ülve.- jegyeztem meg nevetve.
-Na igen...ettől most tekintsünk el.- nem is volt idő ellenkezni,mert anyu magától belevágott a közepébe, aztán énis kedvet kaptam hozzá, majd egy idő után mindketten kidőltünk.
A repülőút 5 óra volt, és én 4 órát végig aludtam, bár repülőn nem jó aludni, mindig szörnyű rémálmaim vannak tőle.

Dec 30.
A karácsony nem volt extra, csak idén több havat láttam mint egész életemben.- Arizóna nem egy hideg hely.- Voltunk síelni, ahol majdnem kitörtem a lábam, voltunk Toronto belvárosában is, ahol kishíján elütött egy taxis, csak a szokásos, hoztam a formám.
Hunterrel majdnem mindennap beszéltünk, bár semmi újat nem tudtunk egymásnak mondani, elvoltunk. Ma délután repülök vissza, amitől eléggé tartok, mivel napok óta el sem állt a havazás.

Kint voltunk a reptéren amikor kijelentik, hogy egy járat sem indul már a hóviharok miatt. Hát ez csúcsszuper. Amikor megpróbáltam felhívni Huntert, hogy jelezzem, ne várjon, mert nem tudok haza menni a telefonom jelezte, hogy nincs térerő. Oda mentem egy információs pulthoz.
-Elnézést! Nem lehet tudni mikor indulnak újra a gépek?- kérdeztem egy középkorú őszülő nőt.
-Sajnálom erről még nem kaptunk információt, de ma már biztos, hogy nem indulnak el.
-És esetleg nem lehet valahol telefonálni?
-Nem, a vihar olyan erős, hogy nincs térerő sem internet. Sajnáljuk.
-Nem önök tehetnek róla.- próbáltam a legkedvesebb mosolyomat mutatni, mert magamban már az egész vihart elküldtem az anyjába, dehát a természettel nem tudok szembeszállni.
-Esetleg a családja van otthon?- kérdezte hirtelen, láttam rajta, hogy vissza akarja szívni, de inkább válaszoltam.
-Nem, a barátom. Karácsonykor nem voltunk együtt és a Szilvesztert együtt akartuk ünnepelni... és tudja ő nagyon aggódós, ha nem tudom elérni elindul autóval vagy akármivel.
-Nagyon szerencsés vagy, hogy ilyen törődő barátod van.- mondta mosolyogva.
-Önnek van férje?- ha már itt vagyok és a nőcinek sincs dolga, cseverésszünk! Kérdésem hallatán a nyakláncán lógó szív alakú medálhoz kapott.
-2 éve halt meg. Pilóta volt, felgyulladt és lezuhant a gépe.
-Sajnálom, nem akartam lerohanni.
-Nem tudhattad.- mondta gondterhelten.- Van két fiam. Ikrek. New Yorkba költöztek és az apjuk temetésén láttam utoljára őket. Ami mellesleg csak dísztemetés volt, hiszen a testét nem találták meg.- mondta halkan
-Még karácsonyra sem jöttek el?
-Családjuk van, facetime-oltunk egy 10 percet.
- Sajnálom. Engem apukám hagyott el még 7 éves koromban. Azóta nem is beszélt velem. De sosem állt közel hozzám. Mindig részeg volt, anyu pedig megelégelte és elküldte.
-Anyukád is itt van?- pillantott mögém, mintha tudnák kit keres.
-Igen, a bátyámmal. Ott ülnek a nagy piros bőrönd mellett. Piros kabátban.- mosolyga mutattam őket. Anyu olvasott, Cameron pedig... nos valamit a telefonján babrált. Talán játszott.
-Szép családnak tűntök.- mosolygott és egyszerre nevettük el magunkat.- Van egy nővérem, nem messze Montréalban.
-Ő foglalkozik magával?
-Igen. Épp korházban van. Csak elcsúszott és eltört a lába. Jövőhéten átköltözik hozzám egy ideig.
-Legalább nem lesz egyedül.- mosolyogtam rá.
-Hova mész a családoddal ma este?
-Hát lehet itt maradunk. Aludtam már reptéren, amikor nyáron lekéstem a gépet.- elevínettem fel Bécset.
-Azt már nem. Mi lenne ha át jönnétek hozzám? Van egy nagy szobám üresen. Anne csak jövőhéten jön.
-Komolyan? Nem azért jöttem ide.- tagadtam hevesen.
-Hívd ide anyukádat, nem hagyhatlak, hogy itt aludj egy ilyen hideg éjszakán.
-Rendben, köszönöm.- néztem rá hálasan.
Anyut nagyon meglepően érte a hír, de egy kis unszolásra belement, így kötöttünk ki Rosenál.

Éjjel alig aludtam az idegen környezet és Hunter hiánya miatt. Éreztem, hogy aggódik. Biztos tudta a hírekből, hogy nem tudok haza menni, de el sem tudott érni.
Amikor felhúztam a redőnyt, ami kicsit lefagyott, dehát Kanada már csak ilyen. Kinéztem az ablakon és meg kellett dörzsölnöm a szemem, hogy biztosra menjek, de igen, sütött a nap. Najó nem úgy mint nyáron, fehéresszürke bárányfelhők úsztak az égen, az ég kék volt.
Izgatottan keltettem fel mindenkit. Elkészültünk és mivel volt 2 óra beültünk egy mekibe. Roset elvittük a reptérre. Utána gyorsan elmentünk venni valami ajándékot Rosenak, végülis ingyen elszállásolt minket, pedig teljesen idegenek voltunk.

A reptérre érve becsekkolás után újra a váróteremben ültünk gyorsan válaszoltam Hunternek, akit már reggel felhívtam Rosenál, utána odamentem az újdonsült megmentőnkhöz és átadtuk az ajándékot, én még egy gyors levelet is írtam neki. Szinte elsírta magát a meghatódottságtól és megbeszéltük vele, hogy majd jön látogatóba és mi is jövünk hozzá.

Amint felszállt a gép és nyugalom lett azonnal el is nyomott az álom.

Ez egy hosszabb rész lett, remélem nem bánjátok. Soha nem írtam 1000 szavas részt de most volt hozzá kedvem és inspirációm.😊
Remélem valaki még itt van, mert nemsokára befejezem a könyvet!😱
De. Már készülőben van 2 új is.😏

Dzseni🎃