Leave Me Alone-HR Ff.-(BEFEJEZETT)

30. Rész-epilógus-

A repülők mindig olyan stresszesek, de csak amíg felszállunk. Miközbe fent, a felhők felett suhanunk olyan nyugodt az egész, mintha egy álomba lennék. Minden lelassul, az hőmérséklet feljebb kúszik, a beáradó napfénytől elálmosodunk. A repülőkön mindig olyan fura álmaim vannak. Lehet megzavarja a szürkeállományomat a magasság változás... ilyen egyáltalán létezik?
Lényegtelen. Bejelentették, hogy nemsokára megkezdjük a leszállást Phoenixbe. Izgatottan vártam, hogy hazaérjek. Decemberben jártam utoljára otthon. Mióta átmentem a Brit egyetemre nem volt időm haza menni-plusz elég költséges is lett volna. És őszintén jól megvoltam Dominikkal a közös kecónkba. De most vége a 8 félévnek, hazautazunk. A lakást kiadtuk bérbe és a nyarat itthon töltjük, aztán majd eldől.
-Szabad amcsi levegő!- nyújtózkodtam a napsütésbe.- és itt végre meleg van!
Megláttam Cameront és Anyut akik felém közeledtek. Azonnal megindultam feléjük és a felhőkarcoló bátyám nyakába ugrottam. Után anyut szorongattam meg. Majd a szemem megakadt valamin. Bocsánat... valakin.
-Ő mit keres itt?- suttogtam Hunter felé biccentve. Amint észrevette, hogy róla van szó rámemelte zöld íriszeit és végigmért, az emlékek fénysebességgel árasztottak el. Hirtelen, rendesen megszédültem tőlük. Rajta viszont ez nem látszott. Pedig tudom mit érez. Hiába telt el 4 év az utolsó találkozásunk óta- ami persze miatta alakult így- ismertem és még mindig ismerem egy részét.
-Nos. Összefutottunk vele, ő is vár valakire.- mondta anyu.- legalább köszönj neki!- ő még mindig Hunter pártját fogja. Pedig én vagyok a lánya.
-Az ki van zárva.- mondtam, majd felraktam a napszemüvegem és megindultam a bőröndömmel az egyik, Dominikkal a másik oldalamon, rá se hederintve a meglepődött fiúra. Aki inkább férfi a 23 évével, de csak kívülről, sokat változott. Haja nem bokor szerűen csúcsosodik, hanem le van vágva egészen rövidre, stílusáról nem tudok semmit, csak azt,amit a neten látok. Film, sorozat mellékszerepeket kapott. Elkezdte a filmes egyetemet levelező szakon a színészet mellett. Belül ugyanolyan tini, mint amikor összejöttünk.
-Ugye nem fog megint bezavarni?- suttogta a fülembe.
-Dehogy.- néztem az említettre, erősen próbáltam azt üzenni neki, hogy ki nem állhatom, mire kaptam egy lenéző mosolyt.
Az autóba ülve kinéztem az ablakon, majd véletlenül megláttam, hogy egy fekete modell alkatú barbieval épp megeszik egymást. Fáj, hogy ezt mondom, de nagyon szép lány volt. Hunter meg undorító.
Csak, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy Hunter miért lett ennyire közutálat tárgya elmesélem a szakításunk.

*4 évvel ezelőtt*
-Ezt nem hiszem eel!- visítottam a konyhában a bárszéken ülve. Annyira örültem, hogy majdnem leestem a székről.- Örömmel értesítjük Önt, Liliana Dallast és kedves családját, hogy írásbeli felvételi lapja elnyerte tetszésünket. Örömmel látjuk családjával együtt június 15én az egyetem szóbeli castingján és egyetemi nyíltnapján.- olvastam a végig a levelet, a végét elvekonyított egérhangon, amit anyám csoda, hogy megértett. - El tudod ezt hinni?
-Nagyon örülök neked!- jött oda és vizes kézzel-mivel mosogatott- szorosan átölelt.- máris hiányzol!- nevetett.
-Naa. Még nem biztos, hogy felvesznek! Ne sirass meg előre.
-Én nem fogok sírni.- pislogott felfelé.
-Ha sírsz én is sírok, tudod.- nevettem és talán máris elejtettem egy könnycseppet.- Megyek elújságolom Hunternek!- mondtam izgatottan és már pötyögtem is az SMSt, hogy álljon készenlétben, mert repülök.

Amint kinyitotta az ajtót a nyakába ugrottam.
-Mi volt ilyen fontos?- kérdezte mosolyogva.
-Felvettek az egyetemre!- ugráltam.
-Wow. Ez az én barátnőm!- csókolt meg.- Hova mész? Az arizónaiba? Vagy Texasba?- kérdezgetett miközbe bementünk a szobájába.
-Londonba!- ujjongtam.
-Mi?- kérdezte hátrahőkölve- Azt hittem az államban maradsz, vagy legalább az országba. Nem is említetted Európát.
-Mert ez egy erős egyetem és nem láttam esélyt, hogy felvesznek. De júniusba megyek szóbeli castingra, ahova te is jöhetsz!
-És mi lesz velünk?- kérdezte még mindig nem osztozva az örömömben.
-Hát mi lenne? Ennyi nem akadály nem? Jössz velem ha nem bírod nélkülem.- mondtam viccesen és meglöktem a vállát.-Meg aztán egyáltalán nem biztos ,hogy felvesznek.
-Tudod, hogy nem mehetek csak úgy Londonba.
-Miért nem?
-Maradj itt. Az itteni egyetemek sem rosszabbak. Nem kell költöznöd sem.
-Hogy mondhatod ezt?- kérdeztem letörten.- Megint magadnak akarsz jót.
-Csak magam mellett akarlak tudni.
-Birtokolni akarsz!-csattanatam fel.
-Védeni akarlak. Londonban tök egyedül leszel, nem vagy rá felkészülve.
-De te is eljöhetnél velem.
-De maradhatnál is.
-Tudod mit? Ott lesz Dominik! Átiratozik a német egyetemről. Úgyis csak egy évet járt oda!
-Ja hogy erre megy ki a játék.- mondta cinikusan.- Kis perverz gyerekkel egy lakásban, egy szobában aztán végül egy ágyon.
-Ő csak barát.
-Mindig ezzel jössz. Tudod elég gyenge érvelés és már unalmas is.- horkantott. Hisztizni nem akar?
-Jó inkább elmegyek mert látom most nincs túl jó kedved. Gondolkodj el a dolgokon.- legyintettem és felálltam az ágyról
- Persze szaladj el a problémák elől, ahelyett, hogy megpróbálnád megoldani. Igazán érett vagy Liliana.
-Én adtam választási lehetőséget.- tártam szét a karom
-Nem adtad, hanem kényszeríteni próbáltál. Azt, hogy én mit szeretnék vagy mit gondolok az egészről hidegen hagy. Ja és csöndbe viseljem el, hogy több ezer kilóméterre miket csináltok a kis barátoddal, meg a többi egyetemes kanos köcsöggel...
-Szia Hunter.- sétáltam ki és bevágtam az ajtaját. Nem bírtam tovább könnyek nélkül hallgatni. Voltak vitáink főleg így az utolsó évben, különösen az érettségi szezonban, de ilyeneket még sose mondott. De biztos helyre jön, majd megjön az esze...
Vártam egy hetet. Egy egész hétig nem írtam, nem hívtam és nem is kerestem őt, mert azt vártam, hogy ő tegye ezt meg. Végülis ő volt aki tönkre tette a jókedvem. De nem jött tőle egy üzenet se, egy hívás se.
Feladtam, túlléptem a történteken és most boldog vagyok. Őszintén Dominik mindig ott volt velem és sokkal jobban megértett, sokkal jobban ismert és már tudom, hogy sokkal jobban szeretett.
Ezt pedig ki is mutatta a diplomaosztó tavaszi bálon egy jegygyűrűvel, anyuék még nem tudják, a mai grillpartin fogjuk bejelenteni.

Itt az egész család. Cameron és a barátnője, anyu és a nagyszüleim, a magcon fiúk, rokonok az összes államból. És egy különleges személy is,
-Szeretnénk bejelenteni valamit!-álltam fel egy székre, miközben Dominik átkarolta a derekam.
-Terhes vagy hugi?- kiabált be az én épeszű bátyám, amit hangos nevetés fogadott, anyunak meg szerintem felment a vérnyomása, mert elég fehér lett.
-Addig azért még nem jutottunk el.-legyintett nevetve a leendő férjem.
-Drága anyukám, gyere ide, mielőtt összeesel.-mosolyogtam rá és a hátam mögül előhúztam egy borítékot. A Borítékot. Remegő kezekkel bontotta fel és amint elolvasta a megszólítást- Kedves leendő anyós és nagymama....- a könnyei záporként hullottak és először Dominikot fújtotta meg a szeretetével, aztán persze én következtem.
-Valaki hozzon pezsgőt, ünneplünk!-kiáltotta. Mivel a többiek nem kapcsoltak, Én és a vőlegényem felmutattuk a bal kezünket ahol ott díszelegtek a gyűrűk. Hatalmas zsivaj lett és mindenki sorban állt az ölelésért és a gratulációkért.
Amikor megvolt a koccintás és beindult a tánc, a hátsókerítésen egy ismerős fejet véltem felfedezni.
-Gratulálok. Őszintén.
-Köszönöm. Őszintén. Nem jössz be?
-Nem illenék oda.-Rázta a fejét.-Jól döntöttél, hogy elmentél és nem hallgattál rám. Én nem tudtam volna megadni neked ezt. Nem lennék kész még rá.-támaszkodott az alkarján. Pár idősebb vonást leszamítva láttam benne a tinit, akibe őrülten szerelmes voltam.
-Ne mondj ilyeneket. Ami volt elmúlt, a múlt jövője pedig titok. Neked is bejött az élet. Szép karriered lesz.-ráztam a fejem.
-Hát az tényleg összejött. Csak...a magánélet.-húzta el a száját csalódottan.
-Ha elkezdesz panaszkodni, hogy sose lesz senkid, isten bizony felnyársallak a kerítésre.
-Nem változtál semmit Lil.-nevett fel.
-Ha bármi van vagy csak velünk akarsz lógni gyere nyugodtan vagy hívj.
-Most akkor jóban akarsz lenni velem?-változott furcsává az arca.-Dominik hogy fogja tűrni?
-Ő még legalább 1 évig haza akart küldeni, hogy béküljek már ki veled, szóval ő csak örül majd neked.-mosolyogtam rá bíztatóan.
-Asszem' vissza kéne menned.-biccentett hátra.-Egy valamire mindig emlékezni fogok veled kapcsolatban.
-Mire?-néztem érdeklődve.
-Hogy nekem adtad a szüzességet és nem a német gyereknek.-mosolygott pimaszul.-Mondd, hogy Én vagyok a jobb az ágyban.
-HUNTER BRYCE FASZFEJ ROWLAND. Tényleg mennem kell, hagyj engem békén mára.-löktem le a kerítésről és nagy léptekkel, vörös fejjel-az emlékek hatására- csatlakoztam az ünnepléshez.
Ha valaki a repülőn azt mondja, hogy másnap este Hunterrel ismét jóban leszünk, sőt talán most tisztább kapcsolatunk lehet, mint barát, akkor tuti nem hiszem el neki és veszek egy jegyet vissza, Londonba. Örülök, hogy így történt és talán életem egyik legszebb szakasza volt Ő és most kezdődik a következő, amiben ismét szerepet kap, és most nem színészként.

Vége

Nah, csak lezártam ezt is. Nagyon nagy gombóc van a torkomban ezzel a könyvvel kapcsolatban. A kihagyás alatt nem tudom megszámolni hányszor akartam letörölni. Őszintén nem érzem magaménak már, nálam is lejárt a Hunter korszak, de nem is jön vissza és ha erre gondolok még minsig elfog a sírás...aki végig olvasta annak köszönöm szépen. Nem szeretnék epilógust, írói végszót sem írni, hisz úgysem az a lényeg, hanem, hogy néhány embernek, neked, örömet tudtam szerezni vele, remélem nem elpazarolt percekként tekintesz rá.
2017 óta (tisztán emlékszem a kezdeti gondolatokra, amiből indult ez a 30 rész...) sokat fejlődtem, változtam, megéltem, elveszítettem és talán ez a könyv egy jó kiindulási és fejlődési segéseszköz volt és tényleg örülök neki, hisz mégis az én gyerekem, szeretem.

Ezennel lezárom ezt a történetet, mindenki folytassa a képzeletében, ha úgy tartja kedve vagy engedje el és tartsa meg emléknek...

2019. Október 18.