Az új világ

Hetedik fejezet: Régi idők új árnyai

A Jégtörő két héten belül elérte Kharonbay kikötőjét, melynek az egét a sirályok szelíden szelték át. A város egész lakossága tiszteletét tette a dokknál, hogy méltóképp köszönthessék a dicső fényben úszó hajót. William, amint leszállt a hajóról, elhatározta, hogy meg fogja tudni, hogy a legfontosabb kereskedelmi partnernek számító Nyugati Nagykirályságból, hogy lett diplomáciai ellenség. Odament egy idős emberhez, aki épp egy útitáblát készített.
- Elnézést uram. Egy hosszú vándorlásból tértem haza a Jégtörővel és nem tudom, hogy lehet a Nyugati Nagykirályság a diplomáciai ellenségünk. - kérdezte Blackwood.
- Farglow főkirály két hónapja adta ki a rendeletet, hogy a mai nappal lezárjuk a diplomáciai kapcsolatot nyugattal, mert két hónapja a nyugatról ígért juttatásoknak csak a felét kapta meg. - mondta szomorúan az öreg, majd hozzátette. - Az eszetlen sóher barma.
William nem bírta elfojtani a vigyorát. Farglow tehát elérte, hogy a legfontosabb kereskedelmi kapcsolat megszakadjon.
- Nem tart attól, - aggodalmaskodott William. - hogy lehetnek a főkirálynak itt is őrei vagy besúgói?
- És mit csinálhatna velem? - rántott vállat az öreg.
- Felakasztathatná, vagy bezárhatná önt élete végéig.
- Nyolcvanhét évesen? Fél lábon ugrálva röhögném körbe, ha megpróbálná! Adja az ég, hogy ezt csinálja. Az alapítótörvényt semmi sem írhatja felül, még a főkirályi törvény sem. Nyolcvanöt éven túl, már senki sem büntethető. - fogta a hasát az öregember a nevetéstől.
- Ez megőrült. - gondolta magában William. - büntetni nem büntethet, de volt már rá példa, hogy Farglow áthidalta a törvény emelte akadályokat.
William aggódott az öreg miatt, de ráhagyta, és folytatta az útját haza. Egy héten belül William elérte Aalan tartományt, ami West-Aal délnyugati szomszédja volt. Egész West-Aalig nyugodt, bajmentes útja volt. Amikor a tartományt jelző táblát megpillantotta, melegség öntötte el a szívét.
- Hazaértem. - mondta magában William, de talán még ő maga sem hitte el. - Három év után végre hazaértem... Három éve indultam el, hogy...
Williamnek eszébe jutott az a két szó, amit Khar-Tohrtól hallott utoljára. Az apja meghalt. A tartományban Willt mindenki ismerte, de mégis napról napra az volt az érzése, mintha idegen lenne mindenki számára. Amikor találkozott valakivel, az úgy nézett rá, mintha szellemet látott volna. Voltak olyanok is, akik, ha meglátták Williamet a házukból, azonnal becsukták az ajtókat és az ablakokat. Ez zavarta Willt, de nem különösen törődött ezzel.
Harmadnapra William elérte Westfolks várost.

A Blackwood-kúria a város határán volt. William, mihelyt beért a városba, meglátta az otthonát. Az édesanyja, Nora, az udvaron volt és rózsákat metszett. Három év alatt szinte semmit nem változott.
- Hazajöttem. - gondolta magában, majd elkiáltotta magát. - Édesanyám! Hazaértem!
A nő felegyenesedett, és a hang irányába fordult. Amikor meglátta Williamet, könnybe lábadt a szeme, és elejtette a metszőollót.
- William, fiam! Tényleg te vagy az? - kiáltotta Nora, és rohant oda Williamhez. Amikor odaértek egymáshoz, Nora Blackwood szorosan átölelte a fiát. - Azt hittem nem látlak viszont.
- Ne haragudj édesanyám, hogy eddig tartott, amíg visszatérek. - szólt remegő hangon Will. - Édesapámat sajnos nem találtam meg időben. Ő...
- Meghalt. - szólt csendesen Nora. - Tudok róla. De nekem most már csak az a fontos, hogy te hazaértél.
- Honnan tudtad, hogy meghalt? - kérdezte meglepődve William.
- Egy éve egy idegen jött hozzám az északi tartományokból. Vele volt Brian holtteste. Azt mondta, hogy útonállók végezhettek vele. Említette, hogy veled is találkozott Elyswarn tartományban, de szem elől tévesztett. - mesélte Nora. - Azt hittem, te is odavesztél.
- Az idegent nem Khar-Tohrnak hívták? - kérdezte William. Furcsállta, hogy Khar-Tohr eljött idáig, csakhogy édesapja holttestét elhozza.
- De igen. Azt mondta, hogy mindenféleképpen meg akar találni, mert szeretne beszélni veled. Nem tudod, mit akar tőled az a csuhás?
William elgondolkodott. - Nem tudom, de ha meg akar találni, neki kell idejönnie. - mondta határozottan. - A városban lakók már elhatározták, hogy meghaltam?
- Igen, sajnos már biztosak voltak abban, hogy nem térsz vissza. - sajnálkozott Nora, de meglepődött a kérdés hallatán. - De ezt honnan tudod?
- Babonából már menekültek előlem, nehogy a szellemlátás bajt hozzon rájuk. - mondta fintorral William, amin Nora is elmosolyodott.
- Most pedig pihenj le. Majd holnap ezt tisztázom velük. Vagy inkább mesélj, merre jártál?
William legszívesebben az első lehetőség mellett döntött volna, de elmesélte az egész útját onnantól, hogy hogy jutott el Olivelakeig és hogy ott egy fogadóban majdnem a nyakát szegték. Majd azt, hogy vándorolt tartományról tartományra egy zsebmetszővel egészen a Kárhozat Erdejéig. Majd azt, hogyan találkozott Khar-Tohrral és utána merre mentek. Persze William gondosan ügyelt a valóság elferdítésére. Utána azt mondta, hogy rossz hajóra szállt, és így jutott el a Nyugati Nagykirályságba, ahol az útja során egy vándorcirkusznál vendégeskedett, végül azt, hogy éppen elérte a Jégtörőt, ami a legutolsó hajó volt az Északi Nagykirályság felé.
- Akkor majdnem nekik lett igazuk abban, hogy nem térsz vissza. - jegyezte meg szomorúan Nora.
- Akkor is hazaértem volna, csak keletről. Arrafelé még vannak hajóink. - szólt szelíden William.
Miután William elmesélte az útját, elköszönt édesanyjától és felment a szobájába lefeküdni. A szobájában minden olyan volt, mint amikor elment. William megmosakodott, majd befeküdt fényesszürke baldachinos ágyába.
- Végre itthon. - gondolta William, majd mihelyt befeküdt, el is aludt.