Az új világ

Negyedik fejezet: Elvált utak

Az erdő sűrűjében egy ember zihálva rohant céltalanul. William kétségbeesetten menekült a jeges vízként rázúduló szörnyű igazságtól. Kifáradt és leült az egyik fa alá. Dühében ököllel beleütött a földbe. Dühös volt magára, hogy nem találta meg idejében az apját. Az ütés helyén a földben egy ökölnyi széles üreg omlott be, aminek a mélyén valami fénylett. Kivette a tartalmát. Egy medál lánccal, valamint két köves gyűrű. Mind a három ékszerben más színű volt a kő. Eltette az úti táskájába, mert úgy gondolta, ha hazaér, ezeknek az árából talán megmentheti a családot. Elálmosodott, keresett egy olyan helyet, ahol biztonságban kipihenheti magát, mielőtt útnak indulna haza, Westfolksba. Pár perc után talált rá egy sziklavájatra, ahol megpihent.

~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~

Khar-Tohr, miután útnak indult, megidézett maga elé egy fénylabdát, mely megvilágította az utat. Úgy gondolta, hogy Blackwood biztos visszafelé indult el. Rövid idő után valami zajt hallott maga előtt. A fénypap lassan elindult a zajforrás felé. Nem csak egyszerű zaj volt. Tisztán hallatszott a kerregés.
- Szkeletárok. - mondta undorodva Khar-Tohr, majd felfelé intett a karjával.
A megidézett fénygömb lassan elkezdett emelkedni, megvilágítva ezzel a fénypap és a zajforrás közti területet. Lassan kezdtek kirajzolódni az alakok. Khar-Tohr az oldalához nyúlt, lassan kihúzta ezüstmarkolatú kardját a hüvelyéből. A markolat végén levő holdkő megcsillant a fénygömb fényénél. Jobb kezében a karddal, felkészült a harcra. Három szkeletár lépett elő a sötétségből, karddal és pajzzsal.
- Itt valami nem stimmel. A szkeletárok ennél jóval szervezettebbek szoktak lenni. - lepődött meg a mágus. - Tíznél kevesebbet sosem láttam eddig egy helyen. - lepődött meg a mágus.
Abban a pillanatban a szkeletárok rohamra indultak. Az első kettő pajzzsal mért ütést Khar-Tohrra, aki ettől hátratántorodott. A kettős fal megnyílt és kivágódott a harmadik szkeletár előreszegezett karddal. A fénypapnak csak az utolsó pillanatban sikerült kivédenie a csapást. Hátraugrott összekulcsolta a kezét, majd lehajtotta a fejét. Pár másodperc múlva két fényoszlop tört fel a földből, eltüntetve a falat alkotó két szkeletárt. Hamu sem maradt utánuk. A harmadik lény újra rávetette magát Khar-Tohrra, de a fénypap készült erre a támadásra. Kitért a penge elől, majd kardjával mellkason találta ellenfelét. A szkeletár mintha köddé vált volna.
- Mi történt? Fizikai illúziók, itt? - gondolta Khar-Tohr.
Gúnyos taps hallatszott a sötétből.
- Nemesen küzdöttél, fénypap. - szólt egy hang.
- Ki vagy te? Gyere elő!
Egy lovas léptetett ki az árnyékból. Habár a fénygömb még mindig megvilágította a területet, az idegen lova mégis, mintha az árnyakon járt volna.
- Narh-Ghol. - mondta sötéten a fénypap. - Te mit keresel itt? Mit keres a Kárhozat Erdejében, a mágia nélküli világban, Zargunia árnylovasainak parancsnoka?
A lovas elmosolyodott.
- Mágia nélküli világ, fénypap? Nézz körül! - kiáltotta tébolyultan és kitárta a karját. - Körülvesz minket a mágia. - Narh-Ghol élesen felkacagott. - Régóta élsz itt fénypap. Felfoghatatlan számomra, hogy nem vetted észre, hogy az utóbbi években mennyire megváltozott az erdő. Hatalmasabb lett és - lassan beszívta az erdő levegőjét - sötétebb. Az Elátkozott Királynak nem elég a mágikus világ. Ő sokkal hatalmasabb annál. Igen, fénypap, - Narh-Ghol elmosolyodott, kivillantva sárga, hegyes fogait zöld bőre mögül. - az Elátkozott Király újra szabad.
- Miért mondod ezt el nekem. Mindegy, hogy mennyit tudok, ha úgyis meg akarsz ölni, nem?
- Milyen naiv vagy te, „fénypajtás". Te csak egy kis gyakorlás voltál...
- Gyakorlás, mire? - kérdezte értetlenkedve Khar-Tohr.
- Hát a harcra, az Örökös ellen. Úgy tudom, mindenkinél nagyobb erővel rendelkezik. Garandir Kalarant főmágussá nevezte ki. Azonban volt egy kis gond. Miután az Elátkozott Király szabad lett és megölte Kalarant, kiderült, hogy nem kapott mágikus hatalmat. A király szétküldött minket, hogy kerítsük elő az Örököst és végezzünk vele. Én kaptam ezt a satnya világot. Viszont most már kezd egyre otthonosabb lenni. Ha az Örökös halott lesz, azt hiszem, én itt fogok maradni...
- Úgyis megállítalak Narh-Ghol. -mondta a fénypap.
- Ha a gyenge illúziók kifognak rajtad „fénypajtás", hogy akarod megállítani a valódi sötétséget? - kérdezte széles mosollyal az árnylovas. - Mindegy mennyi sötétséget világítasz be, kétszeresen fogod visszakapni. Előbb... vagy utóbb... - suttogta, majd árnyékként elsüllyedt a földben.
- Minél hamarabb meg kell találnom Blackwoodot. - jelentette ki a fénypap. - Mielőtt Narh-Ghol talál rá.
A fénypap sietős léptekkel folytatta az útját az Örökös megmentése érdekében.

~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~

William reményét vesztve bolyongott napokon át az erdőben. A sötétebb napokat egyik barlangból a másikban vészelte át. Kavarogtak a fejében a gondolatok. Az apja meghalt, a csontvázak meg akarták ölni, a póktestű lények meg akarták ölni, a raynir, aki megmentette, elmenekült saját népe üléséről, és ő maga sem tud kijutni az erdőből. Csendes volt az erdő. Sötét, de csendes. Mégis volt valami nyugtalanító. William nem tudta, hogy mi, de érezte. Mintha figyelte volna valaki, vagy valami. Egy vörös foltot látott a fák között. Pár másodpercig látta folyamatosan, majd a folt egy pillanatra eltűnt, majd visszatért. Olyan volt, mintha pislogás lett volna. Blackwood pillanatok alatt rájött a jelenség forrására, de addigra már késő volt. Egy szörnyeteg jött elő a sötétségből. Nagyjából három-négy méter magas lehetett, sötétzöld, rücskös bőre szinte elnyelte a maradék fényt is. A feje, ha nem is tökéletesen, de hasonlított szülőföldje zsarnoki behajtóihoz. Az egy vörös folt, amit az előbb William látott, az volt a lény szeme. Az ifjú Blackwood előtt ott állt egy hús-vér küklopsz. Rémisztő volt a látvány. Will elkezdett lassan hátrálni, azonban a küklopsz üvöltése gyors menekülésre sarkallta. Rohant előre, ahogy csak bírt, és nem mert megállni, hogy megnézze, hogy a bestia követi-e. Amióta belépett a Kárhozat Erdejébe, már másodszor rohant az életéért. Egy szikla körvonala bontakozott ki előtte, majd ahogy közelebb ért, látott rajta egy hasadást, amin ő maga befért volna. Odarohant és bebújt a hasadékba. Másodpercek múlva már a küklopsz is a hasadék szájánál volt. Ahogy nyúlkált be a karjával, Blackwood annál beljebb ment. Tíz méter után a hasadék egy nagy barlanggá tágult. Egy idő után már a küklopsz is feladta a vadászatot.
- Ez hajszálon múlt. - fújt egyet William. - Egyszer jussak ki ebből az erdőből és komolyan mondom, falat építek az egész erdő köré. - jelentette ki, majd elindult egy másik kijáratot keresni. Egy földrengés rázta meg a barlangot, de nem omlott be sehol. Blackwood egy barlangi patak folyását követte, miután feltöltötte kulacsát. Messze elvezette a patak egyik csarnokból a másikba. William Blackwood egy fényforrásra lett figyelmes. Olyan természetes fényre, melyet a Kárhozat Erdejében nem tapasztalt. Elindult a fény felé. Ahogy közeledett, már hallotta a szél suttogását és a megnyugtató madárhangot. Ezek a hangok neki egyet jelentettek a szabadsággal. A boltíves sziklafolyosó végén látta az eget és a zöld füvet. A nap kezdett lenyugodni, mire kiiért. William látta a tengert, és sok idő után végre újra szabadnak érezte magát.

~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~0~

Blackwood eltűnése után Khar-Tohr, a fénypap, elhatározta, hogy megtalálja Williamet, még ha a Kárhozat Erdején túlra is utána kell mennie. Narh-Ghol, Satheor utasítása nélkül, úgysem mer kimenni az erdőből. Ebben az egyben Khar-Tohr azonban nem volt biztos. Ha Narh-Gholnak megtetszett a mágia nélküli világ, biztosra vette, hogy előbb utóbb rettegésben fogja tartani ezt a világot. Legalábbis addig, amíg Satheor meg nem kívánja az erdőn túli területeket. Magába gondolatba is beleborzongott. Satheor, mint a két világ ura. A fénypapnak utána kell járnia, meddig terjed Narh-Ghol rémséges uralma. Elsődleges feladata az volt, hogy William Blackwoodot élve megtalálja, másrészről mivel a raynirok semleges nép, nem áll érdekükben kémkedni. Ezt a feladatot is magára kellett vállalnia. Órák óta kutatott már az erdőben az ifjú William után, de sem az ifjút nem találta, sem a szkeletárokkal nem találkozott. Túl csendes volt az erdő. Ez nagyon zavarta a fénypapot. Amikor Khar-Tohr úgy érezte feladja, mindig eszébe jutott a három fizikai illúzió elleni küzdelem. Tökéletes fizikai illúziók, mesteri irányítással. Hárman voltak olyan erősek, mint tíz-tizenöt átlagos szkeletár. Az erdő szinte határtalan erővel ruházta fel az árnylovast. William Blackwoodot továbbra sem kedvelte, de ha ő az Örökös, akkor csak Khar-Tohr segíthet rajta.