Az új világ

Nyolcadik fejezet: Egy ifjú mágus szárnyai

Körülbelül egy év telt el, mire eljutott az északi tartományok északi részére, Elyswarn tartományba. William bement abba az erdőbe, ahova megesküdött, soha nem megy vissza. A köd, amelyre emlékezett, most még sűrűbb volt, és az erdő, melyet keresztül-kasul bejárt, újra idegennek tűnt számára, és még sötétebbnek. Test nélküli árnyak vették körül, melyek egyre közelebb értek hozzá. Amikor már majdnem elérték Williamet, apró fényes gömbök oszlatták el őket.
- Blackwood, te semmit sem változol. - szólalt meg mögötte egy ismerős hang. - Még mindig ugyanúgy bajba keveredsz állandóan.
Khar-Tohr állt mögött. Szemrehányó tekintettel nézett Williamre, majd hátat fordított és elment volna.
- Khar-Tohr, várj. - állította meg Will. A fénypap megtorpant, majd visszafordult. Az arcáról sem lehetett leolvasni semmit.
- Szóval döntöttél, Blackwood. - mondta a fénypap. - Ha jól emlékszem legutóbb az vágtad a fejemhez, hogy megőrültem, és hogy a mágikus világ nem a te világod, úgy ahogyan a harc sem. Mi változott meg, hogy most úgy gondolod, hogy terád is szükség van?
- Segítened kell Khar-Tohr... - szólalt meg elhaló hangon Will, de a fénypap közbevágott.
- Nem. Eleget próbáltam segíteni. Miért tenném újra?
- Az árnylovas foglyul ejtette anyámat a városunkban, és mostanra már, talán övé az egész Északi Nagykirályság.
- Akkor már hajlandó lennél hinni nekem? - kérdezte szemrehányóan.
- Segíts! - kérte William a csuhást. - Mondd meg, mit tegyek!
Khar-Tohr a szemébe nézett. - Az attól függ, te mit akarsz tenni?
- Megmenteni az anyámat, és eloszlatni a ködöt. - mondta Will határozottan. - Ha kell, még az árnylovas, Narh-Gholt is legyőzöm.
- És utána? - kérdezte érdeklődve Khar-Tohr, de valahol érezte, a megfelelő választ fogja kapni.
- Azt mondtad egyszer, hogy amíg az az Elátkozott Király uralkodik a mágikus világban, addig ennek a világnak se lesz nyugta. Valahogy el kell érni, hogy az a Satheor egyik világ felett se uralkodhasson. - jelentette ki Blackwood. - De ehhez, mondd meg, mit kell tennem?
- Tehát most már elhiszed, hogy ez a harc, ugyanúgy a te harcod is? - kérdezte Khar-Tohr.
- Elhiszem, és bocsáss meg, hogy őrültnek neveztelek. - válaszolt Will.
- Szót se többet. - mondta Khar-Tohr, majd folytatta. - Ahhoz, hogy győzni tudja, a mágia minden ágát ki kell tanulnod. Garandir ereklyéi már megtaláltak téged. Velük könnyebben tudod használni a benned rejlő mágiát. Az alapokra majd csak a másik világban lesz időnk.
- Mit jelent az, hogy ki kell tanulnom minden ágat? - értetlenkedett Blackwood.
- A mágiának több ága van. Az elemi ágak, a víz, a tűz, a föld, a levegő és az energia. Ezen kívül vannak még a természeti ágak. A fény, a sötétség és a halál mágiaága. - magyarázta Khar-Tohr. - Vannak, akik csak egy ágat tanulnak az életükben, és vannak, akik a többi ágba is belekóstolnak. Én a fény mágiáját tudom veled megtaníttatni. A fénypapok csak ezt az egy ágat tudják. Én azért alapfokú megidézésre is képes vagyok, de az a tudás nem sokra hasznosítható.
- És az a pajzs, amit csináltam? - kérdezte bizakodva William. - Az valamiféle energia-mágia volt?
- Úgy van. - bólintott a fénypap. - De nincs sok időnk. Addig kell kitanulnod a fénymágiát, amíg nem tudják, hogy te vagy az Örökös.
- Akkor tényleg nincs sok időnk.
- Van azonban egy ősi módszer, egy rituálé, ami során felerősítheted az adott mágiaágat. A neve pentagon. Egy földbe rajzolt ötszög végei, amibe az adott mágiaág jelét rajzolod. A pentagon megrajzolása után a jelkép közepébe kell egy mágiaággal felerősített kardot szúrni. - tanította Khar-Tohr. - De csak akkor használd, ha tudod, hogy az ellenfeled nem tudja használni azt a mágiát. A pentagonon belül az a fajta mágia erősödik fel, amelyre létrehoztad. Te hozod létre, de nem csak te tudod használni.
- Tehát egy fénypentagonnal le lehet győzni az árnylovast?
Khar-Tohr elmosolyodott. Eszébe jutott saját, fiatal önmaga, még a kiképzése előtt. Még el se kezdte a tanulást, de már a világot akarja megváltani.
- A pentagon önmagában csak erősít. De nem győzedelmeskedik. - jegyezte meg Khar-Tohr.
- Nehéz egy olyat létrehozni?
- Nem nehéz, de egy harcnál az ellenfeledre kell figyelned, és nem a pentagonra. És egy ideig nem is taníthatom meg neked.- válaszolta a fénypap.
- Tehát ha a harc közben akarok pentagont csinálni, nem biztos, hogy életben maradnék addig, mire használni is tudnám.
- Gyorsabban vág az eszed, mint legelőször. - jegyezte meg a fénypap, de William nem találta bántónak. - Kezdhetjük? - kérdezte.
- Kezdhetjük. - mondta határozottan Will.
- Amit kezdésnek megpróbálsz, az az útigömb. Ennek a lényege, hogy éjszaka mutassa az utat. - kezdett bele a fénypap, majd a karját felemelve egy fényes gömböt tartott az arca előtt. Felhajította a feje fölé, és a kezével irányította a tér minden irányába, majd eltüntette. - Most te jössz. A tudatod befolyásolja az útigömb nagyságát, irányát és erejét.
William próbálkozott, de nem történt semmi. A bizsergést érezte, de eredményt nem látott. Próbálkozott újra és újra. Fél óra múlva mintha az árnyékát látta volna, de lehet, hogy csak eredményt akart látni. Egy végső erőltetett próbát akart tenni, aminek meglett az eredménye. Sikerült egy olyan erős útigömböt létrehoznia, ami egy pillanatra őt is és Khar-Tohrt is elvakította.
- Szép volt William. - jegyezte meg a fénypap. - Összezavarásnak tökéletes volt. De az útigömb lényege az, hogy láss a sötétben, és nem az, hogy a koromsötét helyen is megvakuljon az ellenfél.
Az ifjú Blackwood ezek után nem éppen erre a dicséretre számított, de értette, hogy Khar-Tohr mire gondolt. William utána arra koncentrált, hogy hogyan irányítsa, és hogyan erősítse vagy gyengítse az útigömbjét. A vakító ballépése után már sokkal könnyebb volt. Rá három órára már egy újjal irányította az útigömbjét
- Következő a fénymágus alapfegyvere, a fénygömb. Az útigömb az alapja, de nem tudod közben irányítani. Csak a nagyságát tudod befolyásolni, de azt is csak addig, amíg el nem dobod. - folytatta Khar-Tohr, majd az elsőhöz hasonló mozdulattal létrehozott egy fénygömböt, majd eldobta. - Az a lényeg, hogy tudd, mit akarsz éppen csinálni.
Khar-Tohr még egyszer megmutatta. Létrehozott egyet, rátette a másik kezét, megnagyobbította, visszakicsinyítette, majd eldobta.
- Dobj el egy fénygömböt.
William arra gondolt, hogy a fénygömb alapja az útigömb, de mégis erősebbre kell. Tudni kell, hogy fénygömböt akar létrehozni. Fénygömb. Will maga elé tartotta a kezét, becsukta a szemét és koncentrált. Valami energiát érzett a tenyerén. Kinyitotta a szemét, majd felordítva a meglepetéstől, felhajította a tenyerén megidézett fénygömböt, és végignézte, ahogy az átszeli a horizontot, és felfelé tartva egyenesen a végtelen messzeségbe száll.
- Khar-Tohr! Láttad ezt? - kérdezte izgatottan William, majd a fénypap felé fordult. Khar-Tohr a szemét eltakarva ingatta a fejét, majd lassan a tenyerét lehúzta az arcáról.
- Láttam. Hogyne láttam volna. Majdnem szívbajt kaptál a saját fénygömbödtől... Mi történt, elfelejtett köszönni?
- Meglepődtem. - mondta mérgesen kissé szégyenkezve Blackwood.
- Meglepődtél... Elhiszed, hogy a másik világban több meglepetés fog érni, mint itt egész eddigi életedben? Próbálj meg felkészülni a legváratlanabb helyzetekre is, nem szabad semmin sem meglepődnöd.
- Rendben. Megpróbálom újra.
- Nem. Újra, meg újra. Addig kell csinálnod, amíg a legkisebb koncentráció nélkül sikerül létrehoznod egy fénygömböt. Anélkül, hogy megijednél tőle.
William lesütötte a fejét. Mérges volt Khar-Tohrra is, de önmagára is. Egymás után próbálkozott a fénygömbökkel. Egy idő után azt vette észre, hogy szinte már nem is koncentrál arra, hogy mit csinál, és szinte pillanatok alatt dobált fénygömböket a sötétség minden irányába.
- Félelmetes hatalmat kapott a fiú. - gondolta Khar-Tohr kissé álmélkodva. - Kétség sem fér hozzá, ő talán az egyetlen, aki veszélyt jelenthet Satheorra. - köhintett egyet, majd odalépett Williamhez. - A következő, amit meg kell tanulnod, az a fénydárda, aminek a lényege az, hogy magasból kell indítani és egyenes vonalban kell létrehozni. Fontos, hogy egyenes legyen, mert egy rosszul létrehozott fénydárda akár visszakanyarodhat a létrehozóra is és abban tehet kárt. Megértetted?
William bólintott, és várt.
- Akkor tessék. - szólt a fénypap. - Lássuk azt a dárdát, gyerünk!
- De hát... - szólt volna az ifjú Blackwood, de Khar-Tohr közbevágott.
- Fontos, hogy tökéletesen tudd kezelni, mert a többi is nagyrész erre fog épülni. Akkor hajrá.
- De azt sem tudom, hogy kell. - csodálkozott William zavarában. - Még meg se mutattad.
- Az egy dolog, hogy nem mutattam meg, az meg egy másik, hogy látni akarok egy fénydárdát. Elmondtam, hogy hogyan kell létrehozni. Két egyforma fénydárda, csak egy embertől származhat.
- De...
- Csináld meg a fénydárdát! - kiáltotta Khar-Tohr.
William elgondolkodott. Hogyan tudna létrehozni olyat, amiről azt sem tudja, hogy néz ki? Khar-Tohr elvárja tőle, tehát azt hiszi, meg tudta csinálni. De hogy nézhet ki egy fénydárda? Elképzelt egy dárdát, amely tiszta fényben úszott. Blackwood kiürítette az elméjét. Fejmagasságból kell indítani az egyenest. Felemelte a kezeit fejmagasságba. A kép előtte volt, elkezdte húzni elölről hátrafelé. Letaglózta, amit látott. Az elképzelt fénylő fehér dárdaalak kirajzolódni látszott abban a vonalban, amelyiken húzta. Végére ért és már elhajította, amikor látta, hogy valami nincs rendben. A megteremtett fénydárda elhajlott, és jobb oldalra húzott, majd abban az ívben megfordult és felé tartott. Williamnek valamit tennie kellett. Két kézzel létrehozott egy fénygömböt, majd a felé tartó dárda irányába hajította. A gömb eltalálta a dárdát, de a dárda erősebb volt, és akadály nélkül átsuhant rajta. A dárda nagy sebességgel tartott William felé. Ekkor Willnek eszébe jutott a fénypap próbatétele, amikor Khar-Tohr egy fénygömböt dobott rá, és ő félelemből egy pajzsot hozott létre. Már csak ez segíthet. Az ifjú Blackwood összeszedte erejét, és minden gondolata afelé irányult, hogy olyan pajzsot hozzon létre, ami megállítja a dárdát. A dárda fél méterrel William előtt nekiütközött a pajzsnak, és eltűnt. Az ütés ereje méterekkel hátralökte Willt, majd minden elsötétült. Amikor magához tér, Khar-Tohr állt felette.
- Egyenest Blackwood! Tudod, mi az az egyenes? - ordította az William arcába a fénypap.
- Mi történt? - kérdezte Will, miközben próbált felülni.
William lehajtotta a fejét. Kemény küzdelem volt, de sajnos Khar-Tohr haragja jogos volt. Ha figyelmesebb lett volna, ezt az egészet elkerülhette volna.
- Sajnálom Khar-Tohr. Igazad van, elszúrtam az egészet. - mondta William halkan.
- Nem az egészet, Blackwood. Te létrehoztad a legerősebb fénydárdát, amit valaha láttam, csak az volt a gond, hogy majdnem az volt az utolsó dárda is, amit csináltál az életben. - mondta szigorúan Khar-Tohr, majd hozzátette. - De amit utána csináltál, az volt az, ami engem is meglepett. Egy varázslatot csak egy nála erősebb varázslat olthat ki, és te ezt próbáltad megcsinálni. Egy fénydárda erejét egy kétkezes fénygömb kiolthatja, de amit te hoztál létre, az a legtisztább fényű fénydárda volt. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb erejű is. Ezért nem állta útját a fénygömböd. A pajzs is kiváló volt, azt hittem nem lesz elég erős, mert nem tanultad ki teljesen... Ezzel csak azt akarom mondani, hogy...
William elvigyorodott. - Hogy legközelebb jobban figyeljek.
- Hát lényegében igen... De csak holnap. - mondta zavarodottan a fénypap. - Holnap útra kelünk. Ha Narh-Ghol hatalmat akar, akkor már valószínűleg a királyi palotában van. De vigyáznunk kell. Ha a köd túljutott az erdőn, akkor minden túljutott az erdőn.
- Úgy érted, hogy az árnyak, a szkeletárok és a raynirok is? - kérdezte Will.
- Az erdő minden sötét teremtménye. - szólt sötéten Khar-Tohr. - Mindig állj készenlétben Blackwood. Az erdő már nem olyan nyugodt, mint amikor idekerültem. Ezért kellett még ma megtanulnod az alapvető védelmet.
Félelem csillant az ifjú Blackwood szemében.
- Szerinted ma is szükség lehet rá, Khar-Tohr? - kérdezte William.
- Mondjuk úgy, hogy annyi alkalmad bőven lesz rá gyakorolni, mint amennyi időt az újak megtanulására szentelsz. - szólt a fénypap könnyedén.
A válasz még jobban elkeserítette Williamet, de valahogy tudta, Khar-Tohrnak igaza van. Látta az Északi Nagykirályságot. A köd szinte mindenhova eljutott. De már túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy ezen gondolkozzon. Lefeküdt pihenni a fűbe. Ahogy feküdt, még látta, ahogy egy ideig Khar-Tohr őrködött, és egy fénylő burát hozott létre, majd a hideg föld ellenére álomba merült a ködborította erdő mélyén.
Reggel William ébredt fel elsőként. Homályos reggel volt. Amikor körbenézett, tudta, Khar-Tohr miről beszélt előző este. A burán kívül tíz-tizenöt csontváz állt. Will odarohant a fénypaphoz, hogy felkeltse.
- Khar-Tohr, ébredj. - szólt neki.
- Mi a baj? Meghaltunk? - mordult fel a fénypap félálomban, majd felkelt és körbenézett.
- Szkeletárok. - mondta Will. - Körbevettek minket.
- Ezek nem szkeletárok, hanem csontvázharcosok. A szkeletárok mellvértben és sisakban vannak. - szólt a fénypap, majd nyújtózott egyet a hűvös földön. - Látsz rajtuk valami páncélt, vagy valamit?
- Nem. - válaszolta Will.
- Akkor ezek csak csontvázharcosok... De jó is, hogy felkeltettél. Ideje indulnunk. - mondta a fénypap, majd nyújtózott egyet. - Rád hagyjam mindet, vagy ketten intézzük el őket?
- Ők még a tieid lehetnek. - hadarta Will reménykedve, hogy kibújhat a csata alól.
- Ha jól emlékszem, ezt a lehetőséget, mintha nem említettem volna. De amiért te felhoztad, így egy az enyém, a többi a tied. - szögezte le unottan Khar-Tohr.
- Micsoda? - hüledezett William, de a fénypap gyorsabb volt.
- Jó szórakozást! - kurjantotta el magát Khar-Tohr, és eltüntette a burát.
A csontvázak elindultak feléjük.
- Ez neked szórakozás? - zihálta Blackwood, miközben egyik fénygömböt dobta a másik után. A csontvázak közül kettőnek-háromnak nem volt már se feje, se karja, a többinek csak az egyik karja hiányzott. Az egyik fénygömb, amit William dobott, mellkason találta a hozzá legközelebb levő félig-meddig még épségben lévő csontvázharcost, ami ezek után darabokra esett. Utána már William tudta, csak a mellkasukat kell célozni. Ő maga tizenkét csontvázat számolt. Miután végzett, egy nevetést hallott a háta mögül. Megfordult. Khar-Tohr egy bura alatt tartotta az utolsó csontvázat
- Khar-Tohr, mit csinálsz?
- Ja, végeztél? - szólt könnyes szemmel a fénypap. - Akkor ezt figyeld!
Khar-Tohr eltüntette a burát. A csontváz elindult felé. A fénypap a botjával leütötte a csontvázharcos fejét, majd felvette a fejet. A fej nélküli csontváz visszafordult Khar-Tohr felé, majd elkezdett rohanni. A fénypap feldobta a koponyát, és a botjával a támadója felé ütötte. A koponya kiütötte a csontváz bal lábát, majd a csontvázharcos lábát vesztve elterült. Khar-Tohr ujjongva elkezdett ugrálni. A látvány elég groteszk volt. Ahogy a fejetlen csontvázharcos fél lábbal és karjaival hadonászott, kapálózott. Majd amikor sikerült feltápászkodnia, a fénypap egy fénygömböt dobott a mellkasa közepébe. Khar-Tohr hahotázva indult el William felé. Will megrökönyödve nézett a fénypapra.
- Te mi a fenét csinálsz? - kérdezte.
- Szórakoztam egy kicsit. A csontvázharcosok nem jelentenek akkora veszélyt. - magyarázta a fénypap a nevetéstől meg-megingó hangon. - Túl komolyan veszed őket. Nem kell annyira félni tőlük.
- De akkor is ellenfelek, Khar-Tohr. - felelte William.
- A fénygömb sem volt az ellenfeled, Blackwood, mégis megijedtél tőle. - vágott vissza a fénypap. - Ne akarjál pont te engem kioktatni.
- Csak hogy én még csak most tanulom kezelni a mágiát. - magyarázkodott Will. Nem tudtam, hogy kell egy ilyet elpusztítani.
- A mellkasát kell támadni, és vége. Ajánlom, jegyezd meg. - komorodott el Khar-Tohr. - Ezek csak csontok. Én már azelőtt öltem ezeket, még mielőtt te akár gondolatban is léteztél volna.
- Apám mindig azt mondta, hogy tiszteld ellenfeleidet, és akkor te is becsületes maradsz. - mondta az ifjú.
- Találkoztál már ezelőtt valaha is élőhalottal, vagy csontvázzal? - kérdezett vissza a fénypap.
- Még nem, de... - kezdte Will.
- Az ellenfél, az, aki értelemmel rendelkezik. A többi az ellenség. Az ellenfelet valóban tisztelni kell, ezt jól mondta az apád, de az ellenséget nem, mert azt sem fog tisztelni téged. Érted?
- Rendben. - bólintott William. - Megértettem.
- Nagyszerű. Akkor az a csellengő egy a tied. - mondta Khar-Tohr majd rámutatott a ködben botorkáló csontvázra. William megfogadta amit Khar-Tohr mondott.
- Akkor szórakozzunk. - gondolta Will, majd megidézett egy fénygömböt, és figyelemfelkeltés gyanánt a csontváz elé dobta. A csontvázharcos felfigyelt rá, majd nekiiramodott William felé. Blackwood koncentrált, elhúzott a feje mellett egy dárdát, és megcélozta a harcos koponyáját. A fénydárda szilánkokra robbantotta a csontvázharcos fejét, amitől az egy pillanatra hátratántorodott, de utána fej nélkül folytatta útját Blackwood felé. Will egymás után két fénygömböt dobott a csontvázharcos felé, megfosztva őt karjaitól.. Amikor a csontvár odaért Williamhez, Will kirúgta a lábait, és csontváz elterült a földön. A kar nélküli csontváz jobbra-balra gördült, de nem tudott felkelni. Az ifjú Blackwood elhajította a kegyelmet jelentő fénygömböt. Hangos taps hangzott fel a háta mögött.
- Bravó, Blackwood, bravó! - ujjongott a fénypap. - Zseniális dárda, profi humorral. El vagyok ragadtatva. Ötletesebb és látványosabb volt, mint az enyém.
William elmosolyodott. - Csak nem dicséretet hallok tőled, Khar-Tohr?
- Nem dicséret, hanem elismerés, Blackwood. Nem ugyanaz. - komolyodott el szinte azonnal a fénypap. - Eszünk, aztán indulunk tovább.
William és a fénypap folytatták útjukat dél felé.