Az új világ

Kilencedik fejezet: Egy sötét nap

Gish tartomány északi részét már hideg köd borította. A távolban még lehetett látni a tölgyek sárgálló lombját, de a köd egyre sűrűbb volt. William érezte, és a fénypap is tudta már. Az Északi-nagykirályság elbukott a sötétség elleni esélytelen harcok folyamán.
- Khar-Tohr? - kérdezte Will. - Az Északi-nagykirályság már Narh-Ghol kezében van, igaz?
A fénypap végignézett a sötétbe burkolózó tájon.
- Igen Blackwood. - szólt halkan.
William elkomorodott. Eszébe jutottak a fénypap szavai, amikor a Blackwood birtokon beszéltek. Amit eddig szeretett ebben a világban, most minden eltűnt.
- Akkor vége, elbuktunk.
- Ha már a napnak sincs ereje sütni, akkor buktunk el. Az igaz, hogy a köd mindenhova eljutott, de annál fontosabb, hogy visszaadjuk a nagykirályságnak azt, ami megilleti. A reményt.
- Szerinted van remény, Khar-Tohr?
- Remény mindig van, csak hinni kell benne, és én hiszek. De most már ideje indulnunk, el kell érnünk a következő tisztást még ma. Minél jobban közeledünk a királyi palotához, annál kevesebb időd van tovább tanulni.
William és Khar-Tohr pár órán belül elértek Gish tartomány egy kietlen tisztásához. Pár magányos fa tornyosult csupán körülöttük. A túlzott csend zavarta Williamet, de mégis azt érezte, nincsenek egyedül. Amikor felnézett az égre, sötét foltok cikáztak a feje felett. William egy fénygömböt dobott feléjük. Az egyik leesett, de a többieknek sikerült elmenekülniük. William meg akarta keresni azt az egyet.
- Blackwood! - kiáltott utána a fénypap. - Mi a fenét művelsz?
Az ifjú Blackwood megtalálta, amit keresett. Egy fekete bogárszerű lényt. Megfogta és visszament Khar-Tohrhoz.
- Narh-Ghol tudja, hogy itt vagyunk. - szólt William.
- Honnan tudná? - kételkedett a fénypap, de Will megmutatta neki a lényt.
- Árnyvadászokkal figyelteti az egész nagykirályságot.
- Akkor kevesebb időnk van, mint gondoltam. Azonnal neki kell látni a munkának. Hosszú nap lesz ez Blackwood, jobb, ha felkészülsz.
- Az árnylovas ide fog jönni? - kérdezte félve az ifjú Blackwood.
- Engem ismer, de nem hinném, hogy tudná, ki vagy.
- De én lőttem ki ezt az árnyvadászt.
- Ó, ez igaz... - mondta Khar-Tohr. - Nagy felelőtlenség volt a részedről, de ennek ellenére nem hinném, hogy ide jönne. Annyit tud, hogy két fénymágus van egy helyen... De semmi többet.
- Meglátott, amikor anyámat elrabolta... Most pedig ugyan az dobott egy fénygömböt a kémére.
- Na, ez, látod, már nagyobb gond. - szívta a fogát Khar-Tohr. - Igazán szólhattál volna előbb is.
- Mondtam is, - vágott vissza William. - amikor másodszor találkoztunk a Kárhozat Erdejében.
- Mindegy. Akkor sem hinném, hogy eljönne idáig. Ha tudja, hogy ki vagy, nem fog elénk jönni, de többször lesz dolgunk ellene, mint eddig. Láttam mire képes. Azt hiszem ideje elkezdeni tanulni.
- Készen állok Khar-Tohr. Kezdhetjük. - szólt William. Látszott a szemében az akarat. Ez tetszett a fénypapnak.
- A következő, amit tudnod kell, az egy területi mágia, a fényzápor. Egyszerre több ellenfél ellen is hatásos. Lényegében apró fénydárdák, de jóval magad előtt kell létrehozni, hogy ne ess abba a körbe, ahol a fényzápor van. - mondta Khar-Tohr, majd kitárta mindkét karját, mintha meg akart volna állítani valamit. Ekkor apró fénycsíkok jelentek meg a fénypap előtti területen. Körülbelül két méter magasságig, mintha fényes eső hullott volna pár másodpercig. William csodálva nézte a jelenséget. Amikor feleszmélt, már vége volt.
- William, figyelsz? - fordult oda Khar-Tohr Williamhez.
- Ez valami káprázatos volt, Khar-Tohr. - motyogta halkan Blackwood.
- Ó, igen, valóban szemet gyönyörködtető látvány lehetett. - szólt finoman, majd szemrehányóan hozzátette. - De ha te is csinálnád, még előre is jutnánk.
William motyogott valamit gyorsan, majd megpróbálta felidézni, amit látott. Kinyújtotta a karjait, koncentrált, de semmi nem történt. Órákon át próbálkozott, de semmi eredménye nem volt. Eszébe jutott az, hogy a fénydárda az alapja. Volt egy ötlete. Újra kitárta a karjait maga elé. Ekkor olyan dolog történt, mai meglepte Khar-Tohrt. Blackwood előtti területen kis fénydárdák jelentek meg, majd záporként hullottak alá a fűbe. Sikerült, gondolta Will.
- Mi volt ez, Blackwood? - kérdezte értetlenkedve a fénypap.
- Mire hasonlított? - kérdezett vissza félve William. - Ennek mi volt a neve?
- Fénypapok kapitánya vagyok, de ilyet még nem láttam senkitől. Hogy jutott eszedbe a fénydárdát ötvözni a fényzáporral?
- Csak eszembe jutott, hogy a fénydárda az alapja, a többi, meg jött magától. - mondta az ifjú. - De, ha ilyet nem láttál még, akkor illő lenne elnevezni, - nézett Khar-Tohrra. - Persze, csak ha nincs ellenvetésed.
Khar-Tohr rázta a fejét. - Nincs. De hogy ez eddig miért nem jutott eszébe senkinek...
- Akkor ezt elnevezem fényszilánknak.
- Nem hittem volna, hogy valaki úgy lesz mester, hogy nem tanul ki mindent. - szólt a fénypap.
- Ezt nem értem... Miről beszélsz, Khar-Tohr? - értetlenkedett William.
- Minden mágusnak az a vágya, hogy mester lehessen bizonyos mágiaágakban. - kezdett bele Khar-Tohr. - És csak úgy lehet valaki mestere egy ágnak, ha abban az ágban létrehoz egy eddig nem ismert dolgot. Jelen esetben a fényszilánkkal fénymester lettél. Azzal, hogy mesterré váltál a fénymágiában, jogot kaptál arra, hogy megtanuld a fény-pentagont.
- Hogy néz ki a fény pentagon Khar-Tohr? - érdeklődött Will. - Mutasd meg kérlek.
- Az ősi pentagonokat nem úgy tanulja meg a mágus, hogy megmutatják neki, hanem felfedik előtte. - szólt a fénypap, majd magához intette az ifjú Blackwoodot. - Lépj közelebb, ifjú Blackwood mester.
William odalépett a fénypap elé. Khar-Tohr rátette a kezét William fejére, majd becsukta a szemét. William követte a példáját. Az ifjú forróságot érzett az egész testében. Megjelent előtte egy jel egy ötszögbe rajzolva. Amikor a fénypap levette róla a kezét, tudta, mit látott. A mesterek örökségét.
- Köszönöm Khar-Tohr, hogy megosztottad velem az örökséget.
- Attól, hogy ismeret a fény erejét, még nem tudsz mindent. - figyelmeztette a fénypap Willt.
- Tudom, és kész vagyok tovább tanulni.
- Gyakorold a fényszilánkot, és tanuld meg a fényzáport is.
Fél óra múlva sikerült neki először a fényzápor. William már tudta hogyan kell csinálni. Egymás után öt különböző területen hozott létre hol kisebb, hol nagyobb átmérőjű fényzáport.
- A következő, amit még ma meg kell tanulnod, az a fényoszlop. Területi mágia, de maximum egy méter széles körben. Folyamatos koncentrációt igényel, Blackwood. - lépet Williamhez a fénypap, majd elfordult tőle. Kinyújtotta a karját úgy, hogy az ujjai felfelé meredtek. Ebben a pillanatban egy áttetsző fénysugár tört fel a földből, majd eltűnt. - Most te jössz, Blackwood.
William már kinyújtotta a karját, amikor egy nyílvessző süvített el a feje mellett. Körbenézett, de nem, látott semmit, majd egy éles fájdalom hasított a lábába. Egy újabb nyílvessző, de ez már célt ért. A fekete vessző keresztülment a combján. William összeesett a fájdalomtól. Mozdulni sem bírt. A szeme sarkából még látta, ahogy a fénypap előrerohan és egy nagy fénylő örvényt indít el a rejtélyes íjász irányába, majd minden elsötétült.
Amikor kinyitotta a szemét, a fénypap ott térdelt mellette. William nagy nehezen, de felült.
- Khar-Tohr, mi történt? - kérdezte elhalt hangon. A feje még mindig zúgott.
- Egy szkeletár íjász támadhatott ránk. Nem láttam pontosan. - szólt csendesen a fénypap.
- Mi volt az, amit megidéztél akkor?
- Az én úgymond mestermunkám, egy tisztító armageddon... De te jobban vagy már? Elég súlyos sebet kaptál.
William ránézett a lábára. A nyílvessző már sehol sem volt, csak egy apró heg emlékeztette a lövésre.
- De hogyan csináltad?
Khar-Tohr vett egy nagy levegőt, majd belekezdett.
- A mágikus világban a fénypapokat legyőzhetetlennek hitték. Éppen azért, mert a fény egyszerre képes védeni és gyógyítani. A fénypapok képesek begyógyítani a legkomolyabb sebeket is. Ez történt veled is. Azt hittem elég lesz majd később megtanítanom neked ezt, de most már világossá vált, nagyobb veszélyben vagy, mint gondoltam. A fényoszlop várhat. El kell kezdened a gyógyítást... De csak holnap. Ma még pihenned kell. A gyógyítás a legnehezebb fénymágia.