Az új világ

Első fejezet: Út egy ismeretlen felé

Sötét, hűvös éjszaka volt. A hold kísérteties fénybe burkolta a hajókat. Az Akasztott ember zaja betöltötte az éjszaka ijesztő csendjét. A kikötő melletti kocsmában sosem állt meg az élet. Mint minden nap, akkor is tele volt a kocsma. Zsebmetszőkkel, gyilkosokkal és azokkal, akik nem voltak a törvény leghűbb társai. A féktelen mulatozás, zenebona hangja töltötte be a helységet. A hangzavarnak egyszer csak vége szakadt, amikor az ajtón kívülről hangos kopogás hallatszott. Az Akasztott ember a kikötői kocsmák legalja volt, és csak a városi őrség szokott az ajtajukon kopogni. De nem ők voltak azok. Három koppantás. Semmi több.
- Ki az? - kérdezte a tömegből egy koszos, szakállas öregember. Alan Korbet volt az, a kocsmáros. A kocsmáros, ápolatlan, tagbaszakatt férfi volt. A jobb lábát, ahogy állítja, egy cápa tépte le, de a kocsma látogatói szerint részegen ráesett egy fűrészbakra, és az vágta le.
Pár másodperc múlva újabb három kopogás. A csend, bent a kocsmában, már nyugtalanító volt. Korbet újból kérdezett, de ismét válasz nélkül maradt. A kocsmáros odabicegett az ajtóhoz és szint egy mozdulattal kirántotta az ajtót. Senki nem állt ott. Csak az ajtón függött egy üzenet, amit egy csontmarkolatú késsel szögeztek oda. A pergamenre vérrel írták a következőket: "A pokol a másik világból szabadul azokra, kik nem méltók az igazi világra." Becsukta az ajtót, de utána mégsem volt felszabadult a hangulat. Mindenki érezte azt a hideg sötétséget, ami kintről szabadult be a kocsmába. Fél percen belül újabb három kopogás hallatszott. A kocsmáros kivágta az ajtót. A bejárat előtt egy szőke hajú fiatalember állt. Legalábbis állt volna... Alan egy pillanat alatt berántotta az ifjút a kocsmába, majd ugyanazzal a hirtelen mozdulattal a torkához szorította az ajtóban talált kést.
- Mit akarsz itt kölyök? - förmedt rá Korbet. - Mit jelentsen ez az üzenet? - üvöltötte, kezében a pergament lóbálva.
- Már megbocsásson jóember, - mentegetőzött a férfiú halálfélelmében - de azt sem tudom, hogy miről beszél. És ne szorítsa a torkomnak azt a kést, ha megkérhetném.
- Nem ismered fel a késedet?
- Ez a kés nem az enyém.
- Akkor mit keresel errefelé? - kérdezte most már higgadtabban Alan - Tágulj innen, amíg még alkalmad van rá! Tulajdonképp ki a nyavalya-fia vagy?
A férfiú megigazította kabátját. Lágy arcú férfi volt, ápolt külsővel. Vékony középmagas, egyenes állású. Tipikus középnemesi külső. De mégis látszott rajta, hogy emészti valami bánat.
- A nevem William Blackwood. Az apám után kutatok, aki már lassan egy éve eltűnt. Városról városra járok és így kerültem ide, Olivelakebe. Azonnal továbbállok, mihelyt valaki elkísér a Kárhozat Erdejébe. Apám sorsáról arrafelé hallottam utoljára.
A kocsmáros bosszankodva, de elengedte az idegent.
- Sajnálom ficsúr, - szólt a kocsma tulaja csendesen - de a Kárhozat Erdejétől a legtapasztaltabb zsiványoknak is a hideg rémület futkározik a hátukon. Senki nem fog odavinni.
- Pedig értse meg ember! Nekem oda kell jutnom. Atyám élete nincs biztonságban, amíg meg nem találom! - emelte fel a hangját a szőke ifjú. - akárki jó lenne, csak el tudjon jönni velem a Kárhozat Erdejének szélére, a Mort Swamp fogadóig.
- Nos, amíg nem kell bemenni az erdőbe, addig a legalkalmasabb ember erre a feladatra „Rongyos" Stan Thurp. Csak arra vigyázz, kölyök, hogy az ösvényen haladj, és mindig ő menjen elől.
- Ha Ön mondja jóember... A lényeg az, hogy köszönöm. Mikorra tud ez a Thurp útra készen állni?
- Reggelnél előbb nem ajánlatos elindulni. A kocsma mögött van egy fogadó. Ha nem sajnálod rá a pénzed, ott eltöltheted az időt.
- Mindent köszönök.
William Blackwood kiment a kocsmából és elindult a fogadó felé.

A fény beszűrődött a kosztól homályos ablakon. William lemászott a molyrágta matracról, majd elindult, hogy megmosakodjon. Minden lépésénél nyikorgott a rozoga padlódeszka. Miután végzett, felvette az erszényét, majd lement a fogadóba, és kifizette az éjszakáért az egy aranyat. Kiment az utcára, fürkészte a tömeget. Szinte azonnal kiszúrta „Rongyos" Thurpöt.
- Mr. Thurp? - tette fel a kérdést William, bár a választ már tudta. A fickó épp egy ember tárcáját emelte volna el, ha Will nem zavarta volna meg őt azzal, hogy hozzászól.
- Mister nélkül és Stannel. - recsegte a zsebmetsző. Látszottak az arcán a szitkok, amiket szíve szerint mondott volna. - Amennyiben maga az a Blackwood, akit kísérgetnem kell, abban az esetben jobb, ha azonnal indulunk. Minél előbb viszem oda magát, annál előbb vissza tudok jönni. Rengeteg munkám adódik mostanában.
- A kocsmáros részletesen tájékoztatott magáról. Nem ítélem el önt emiatt, de ez nem munka.
Stan vállat vont, megigazította megsárgult mellényét.
- Akkor ne is ítélj, kölyök, mert rossz vége lesz.
- Mennyiért kísérne el a Mort Swampig? - vette elő erszényét az ifjú Blackwood.
A zsebmetsző szeme felcsillant, amikor William elővette az erszényt.
- Hosszú út lesz, kölyök. De talán annak a zsákocskának a fele kiállja a próbákat.
- A... A fele? - hitetlenkedett az ifjú.
Thurp színpadiasan vállat vont.
- Mondtam, hogy hosszú út lesz, és ha kíséret kell odáig, akkor annak megvan az ára.
Blackwood felsóhajtott, de belenyúlt az erszényébe és egy kisebb marék aranyat ejtett Stan Thurp kinyújtott markába. Stan szeme egy pillanatra összeszűkült.
- Több húzza még azt a zsákot, mint a fele...
- A másik felét majd a fogadónál kapja meg. - jelentette ki határozottan William.
Rövid szitoksorozat után a mellénye belsejébe rejtve az aranyat, hátat fordított Blackwoodnak, majd a fejével intett, hogy kövesse.
- Induljunk... Minél előbb eljuttatlak ahhoz az átkozott fogadóhoz, annál hamarabb megszabadulok tőled is.
William követte kísérőjét a város kapuján túlra.

Thurp még csak hónapokkal az indulás után fakadt, ki, habár William állandó finomkodásaitól napról napra azt kívánta, bárcsak egy csapat kósza állná az útjukat, akik a király rendeletei miatt fosztogatásból tudnak csak megélni.
- Ha tudtam volna, hogy miattad össze-vissza bóklászunk várostól városig, otthagytalak volna Olivelake-ben az erszény aranyaddal együtt...
- Biztos jövedelmezőbb lett volna, mint eljönnie velem. - vágott vissza gúnyosan William.
- Na figyelj kölyök! Két lehetőséged van. Egy. Itt hagylak és visszamegyek Olivelake-be, te meg azt csinálsz, amit akarsz, vagy kettő, mindenféle városi kitérő nélkül elviszlek a fogadóig. Igaz, hogy a kényelmes ágyakról le kell mondanod, de ha elkerüljük a városokat, el tudunk menni a városok közelében tanyát vert banditák mellett is.
William arcán látszott, hogy mérlegeli a hallottakat.
- Ha egyenesen a fogadóhoz mennénk... Mennyi időbe telne?
Thurp felhorkant.
- Még pihenőkkel sem több, mint egy hónap, a kettő-három helyett, amit a városokban töltenénk.
William felsóhajtott.
- Rendben van. Akkor attól tartok a városokat tényleg mellőznünk kell.
- Na látod. Akkor induljunk minél előbb. Egyre közeledünk észak felé, és valamiért errefelé mindig hamarabb megy le a nap.
Thurp nem várta meg William válaszát és elindult északra, Elyswarn tartományba.