A boszorkány és a vérfarkas 3 - Az Alfák Alfája

12. rész

Laura arca rémült volt ellentétben az enyémmel, mert én vigyorogtam. El sem hittem, hogy sikerült.

- Fogalmad sincs róla, hogy mit tettél - ismételte magát

- De pontosan tudom - bólogattam - Ahhoz, hogy meggyőzzem, én nem vagyok elég erős. Te viszont igen. Rád hallgat.

- Nem érted - rázta a fejét - Nagyon nagy hibát követtél el. Nagy bajt hoztál a saját fejedre ezzel - mondta, de rákérdezni, hogy milyen bajról beszél, már nem tudtam, mert anya és Ally egyszerre vetették a nyakamba magukat.

- Mi történt? - kérdezte a húgom - Átváltoztál?

- Nem - feleltem - Választási lehetőséget kínáltak nekem és én választottam - néztem Laurára

- Egyébként ki maga? - kérdezte Lydia

- A nevem Laura Hale - válaszolt a legidősebb Hale a szobában

- Hale? - kérdezte Rebekah

- Igen, ő Derek nővére - vigyorogtam Ekkor mindenki az eddig holtsápadt arccal, némán álló Derekre nézett. Azt hiszem sokkot kapott. Jó, mondjuk nem minden nap támasztják fel a halott nővérét. Laura most először az öccse szemébe nézett. Könnyezett, de nem mozdult. Arra várt, hogy Derek lépjen. Nem is kellett sokat várni rá. A másodperc törtrésze alatt szelte át a köztük lévő távolságot és ölelte át a nővérét. Nem láttam és nem is hallottam, de tudtam, hogy sír. Ahogy Laura is. Anya is elsírta magát, hiszen ő is ismerte Laurát.

Percekig sírtak egymás vállán, de legközelebb mikor elengedték egymást, Derek úgy fordult vissza hozzánk, mintha mi sem történt volna. Csak a kisírt szemei tanúskodtak arról, hogy az imént sírt. Velem szemben állt meg.

- Mielőtt megköszönnéd, nem érted tettem - előztem meg - hanem érte. Veled akart lenni. Így hát tettem róla. Egyáltalán nem érdekelsz - közöltem olyan hideg hangon, amennyire csak lehet, majd el akartam menni mellette, de elkapta a karom. Reflexszerűen ütöttem. De hiba volt, mert nekem jobban fájt, mint neki.

- Hülye vérfarkasok - sziszegtem a fájós kezemet szorongatva

Klaus csak a szemeit forgatva harapott a saját csuklójába és felém nyújtotta.

- Felejtsd el - ráztam a fejem Morogva fogott meg egy poharat és csúrgatta a vérét bele, majd a poharat nyújtotta oda nekem.

- Nem a "pohárral" van gondom - mutattam idézőjelet az újjaimmal - Akár meg is ölhetlek. Elfelejtetted, hogy a véremben van a gyógyír?

- A véredben van, nem a nyáladban - mondta

- Nem kockáztathatunk - mondtam

- Most már a pohárban van a vérem. Így már biztonságos. Ne makacskodj, hanem idd már meg! - morrant rám - Klaus Mikaelson nem fog könyörögni. Erővel öntöm le a torkodon ha az kell.

- Emily Hale pedig imádja, hogy ennyire szereted - mosolyogtam rá majd elvettem tőle a poharat és felhörpintettem a tartalmát. Fintorogva nyeltem le. Pár másodperc múlva a kezemben a csontok összeforrtak és a fájdalom is elmúlt.

- Ahhoz képest, hogy most törted szilánkosra az öklödet az arcán, még mindig büszkén viseled a nevét - vigyorgott vissza rám gonoszul a Hibrid

- Hivatalosan még a nevét viselem, de ez csak átmeneti - mondtam, majd Derekhez fordultam - A levelet már megírtam, de még nem küldtem el. De most, hogy előttem állsz, személyesen mondom el. El akarok válni. Hazudtál nekem és már nem bízom benned.

Az arcán nem tudtam felfedezni semmilyen érzelmet, de a szeme elárulta. Fájt neki, amit mondtam, de ezt ő indította el.

- Menjünk haza! - néztem Klausra, Hope-ra, Hayley-re, Freyára, Rebekah-ra és Elijah-ra. Majd minden szó nélkül faképnél hagytam a családomat, a falkámat. Azt hiszem most már nem a falkám. Most hagytam el a falkámat.