Szerelem a pályán

10. rész

- Jó reggelt szerelmem! - mondta Betti miután felébredt.

- Jó reggelt! - mondtam és egy puszit adtam a homlokára.

- Hogy aludtál? - kérdezte.

- Jól. És te?

- Én is - felelte, majd felém fordult és megcsókolt.

- Menjünk le reggelizni! - mondtam.

- Oké.

Felöltöztünk, majd lementünk a konyhába.

- Ülj csak le! Én majd kiszolgállak - mondta Betti.

- De ez a mi lakásunk. Azt sem tudod, hogy mit hol kell keresni - nevettem.

- Ne aggódj! Csak tedd le a hátsód!

Mosolyogtam és leültem a konyhaasztalhoz. Betti kinyitogatta a konyhaszekrény ajtajait.

- Mit keresel? - kérdeztem vigyorogva.

- A tányérokat.

- A felső részen keresgélj.

Kinyitotta felül a középső ajtót és kivett kettő tányért. Az egyiket elém rakta, a másikat pedig maga elé.

- És hol vannak a poharak?

- Azok is a felső részen. A jobb oldali ajtót kell kinyitni.

- Áh megvannak!

- A szalámit és a vajat a hűtőben találod, a kenyeret pedig a spájzban.

- Oké.

Miután mindent az asztalra pakolt a kenyeret megkentük vajjal és a tetejére szalámit raktunk.

- Holnap lesz egy közös sátrazás a focicsapattal. Szeretnél eljönni?

- Nem lesz baj, hogy elmegyek? Úgy értem, hogy csak a csapattagok lesznek ott. Nem?

- Úgy beszéltük meg, hogy hozhatunk magunkkal 1-2 embert. Szóval nem lesz baj.

- Elfogadom a meghívást.

- Holnap délután 5-re jövök érted!

- Rendben.

Kinyílt a bejárati ajtó és a szüleim léptek be rajta.

- Sziasztok! - köszönt anya.

- Szia anyu! Jól éreztétek magatokat?

- Igen, jól sikerült az esténk apáddal.

- Bizony, remek volt! - kiabált apu.

- Ó, ő itt Betti az egyik barátnőm. Nálam aludt, amíg ti kettesben ünnepeltétek az évfordulótokat.

- Szia Betti! - köszönt anya.

- Jó napot!

- Hello! - köszönt apa is.

- Jó napot! Örülök, hogy megismertem magukat!

- Betti játszik egy női focicsapatban és meghívott, hogy holnap sátrazzak velük. Ugye elmehetek?

- Igen, elmehetsz.

- Ez az!

- Ennek nagyon örülök, de már mennem kell! Nos, akkor holnap találkozunk. Viszlát! - köszönt el Betti, majd felállt az asztaltól és távozott.

Elmosogattam a tányérokat és elvonultam a szobámba és gondolkodtam az érzéseimen. Szeréna reggeli üzenete után biztos voltam abban, hogy még mindig nem közömbös számomra, de Betti is nagyon fontos nekem. Ráadásul nagyon valószínűnek tartom, hogy holnap Szeréna is részt fog venni a sátrazáson, mert ő is a focicsapat tagja.

Másnap izgatottan készültem a délutáni sátrazásra. Betti délután 5-kor az utcánk végén várt rám.

- Szia drágám! - köszöntem neki mikor eléértem. Lábujjhegyre álltam, ő pedig lejjebb hajolt és megcsókoltam.

- Indulhatunk? - kérdezte mosolyogva.

- Igen.

Megfogtam a kezét és így sétáltunk.

- Hova is kell mennünk?

- A Duna mellett fogunk sátrazni.

- Értem.

Mikor odaértünk már többen ott voltak. Egy kis tábortűz lobogott, amit már messziről látni lehetett. Körülötte ültek a többiek és beszélgettek.

- Sziasztok! - köszöntünk nekik.

Szeréna is ott ült köztük és az öccsekulcsolt kezünket nézte.

- Megyünk és felállítjuk a sátrunkat - közölte Betti.

- Szerintem itt jó lesz - mutattam.

- Igen, szerintem is.

Nehezen, de sikerült felállítanunk a sátrat. A sátor belsejébe helyeztük a hálózsákjainkat és a hátitáskáinkat, majd csatlakoztunk a többiekhez. Szerénával szemben volt hely, ezért odaültünk. Éreztem, hogy egyfolytában bámul, de próbáltam nem tudomást venni róla. Este 10 óra körül előkerült az alkohol is. Volt mindenféle bor, pezsgő, vodka és whisky is. Elég sokat ittunk. Betti teljesen kiütötte magát és én is kezdtem nagyon rosszul lenni. Szédültem és hányingerem volt. Muszáj volt félrevonulnom egy kicsit a többiektől. Szeréna is felállt és utánam jött.

- Miért jössz utánam? - kérdeztem.

- Mert rosszul vagy.

- És miért érdekel ez téged?

- Fontos vagy nekem és törődök veled.

Erre nem tudtam semmit sem felelni, mert hirtelen hányni kezdtem. Szeréna mögém jött és megfogta a hajamat.

Jobban vagy? - kérdezte miután abbahagytam a hányást.

- Igen, de maradjunk itt. Lehet, hogy hányni fogok még.

- Jól kiütötted magad.

- Igen, észrevettem.

Újra hányni kezdtem.

- Nem lenne jobb, ha hazamennél? - kérdezte Szeréna.

- Nem. A szüleim nem láthatnak ilyen állapotban.

- Miért ittad le magad ennyire? A hangulat miatt?

- Nem. Miattad.

- Miattam? - kérdezte vissza.

- Igen. Szeretem Bettit. Esküszöm. Annyira kedves hozzám. Mindig figyel rám és gondoskodik rólam, de egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből. És tudod mit? Utálom ezt. Utálom, hogy nem tudlak kitépni a szívemből.

Szeréna az egyik kezével befogta a számat, majd szorosan magához ölelt.