Szerelem a pályán

15. rész

- Eljössz a mai meccsre? - kérdezte másnap reggel Szeréna.

- Igen - feleltem és megpusziltam a homlokát.

Felöltöztünk és Szeréna kikísért az ajtóig.

- Akkor majd találkozunk - mondtam és megcsókoltam.

Elbúcsúztunk egymástól és hazasétáltam. Otthon elvégeztem a házimunkát, majd ledőltem az ágyamba és pihentem egy kicsit. Délután öt óra körül felhívott Szeréna.

- Szia! - szóltam bele a telefonba.

- Szia! Jössz a mai meccsre? - kérdezte.

- Igen, de már reggel is mondtam.

- Rendben, akkor körülbelül fél óra múlva gyere a focipályára!

- Oké.

- Puszillak.

- Én is téged - mondtam, majd letettem a telefont.

Felkeltem az ágyból és kiválasztottam, hogy mit vegyek fel. Miután elkészültem felültem a biciklimre és letekertem a focipályára. Már messziről láttam, hogy két lány vitatkozik a pálya közepén. Amikor közelebb értem láttam, hogy három lány van a focipályán. Betti, Szeréna és egy harmadik lány, akivel még nem beszéltem, de tudtam, hogy ő is a focicsapat tagja. Ő is mezt viselt, ráadásul láttam már az edzéseken.

- Te szemétláda! Hogy merted ezt tenni? - üvöltötte Betti.

- Miért ordítoztok? - kérdeztem amikor közelebb értem.

Leszálltam a bicikliről, az öltöző falának támasztottam és közelebb mentem hozzájuk.

- Hogy miért ordítozok? - kérdezte Betti még mindig kiabálva.

- Csitt! Fogd be a szádat! - üvöltette Szeréna.

- Szeréna megcsalt téged! - kiabálta Betti.

Lesokkoltam. Egy hang sem jött ki a torkomon. Csak néztem meredten magam elé.

- Amikor ideértem az öltözőbe mentem, hogy átöltözzek. Beléptem az öltözőbe és azt láttam, hogy ezek ketten nyalják-falják egymást!

- Ne higyj neki! Csak féltékeny a kapcsolatunkra és így akar minket szétválasztani! - kiabálta Szeréna.

- Ne hazudjunk tovább! - szólalt meg a harmadik lány is.

- Kinga! - szólt rá Szeréna.

- Nem hallgatok tovább! Meg kell tudnia! Igen. Szeréna már többször is megcsalt velem! - üvöltötte az arcomba.

Megfordultam és a biciklimhez rohantam. Felültem rá és igyekeztem minél előbb elhagyni a focipályát.

- Elena! - kiabált utánam Szeréna és Betti.

Úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. Csak tekertem. Hazafelé igyekeztem. Nem tudtam tovább visszatartani a sírást. Homályosan láttam a könnycseppektől. Semmit sem hallottam a bennem tomboló gondolatoktól. Hirtelen egy hangos dudálásra lettem figyelmes. Oldalra néztem és egy autó közeledett felém nagy sebességgel. Annyira elvoltam foglalva a történtekkel, hogy nem figyeltem. Átmentem a piros lámpán. Sem az autós, sem én nem tudtuk már elkerülni a balesetet. Az autóssal egymásnak ütköztünk. Leestem a bicikliről. Több métert zuhantam, majd az útra estem. Egy hatalmasat  sikítottam a fájdalomtól. Arra még emlékeztem, hogy az autó sofőrje szólongatott, de nem jött ki hang a torkomon. Mozdulatlanul feküdtem az úttesten. Hirtelen melegséget éreztem magam alatt. Vér volt. Rengeteg vér.

- Kérem siessenek! A lány, akit elütöttem nagyon sok vért veszített - mondta a sofőr a telefonba.

Valószínűleg a mentősöket hívta. Elhomályosult előttem minden. Lecsukódtak a szemeim és elvesztettem az eszméletemet. Elsötétült előttem minden. Azt gondoltam, hogy most biztosan megfogok halni.

Amikor újra magamhoz tértem egy kórházi szobában találtam magam. Édesanyám sírdogált mellettem.

- Anya! - szólaltam meg erőtlen hangon.

- Kincsem! Felébredtél? Jaj, annyira megkönnyebültem!

- Mi történt? - kérdeztem.

- A bicikliddel áthajtottál a piros lámpán és elütött egy autó. Több métert zuhantál és a lecsapódáskor nagyon sok vért vesztettél. Eltört a karod is. Szólok az orvosnak, hogy magadhoz tértél! - mondta, majd kiment a szobából.

Könnycseppek gördültek le az arcomon. Nemcsak a testi fájdalmaim miatt sírtam. Beugrott, hogy mi történt a balesetem előtt. Megtudtam, hogy Szeréna megcsalt. Az arcomhoz akartam emelni a jobb kezem, hogy letöröljem a könnycseppeket, de éles fájdalmat éreztem a karomban és egy nagyot üvöltöttem.

- Ne mozgassa! - kiabált rám az éppen a szobába lépő doktor.

Közelebb lépett és megvizsgált.

- Fellélegezhetünk, mert túl van az életveszélyen. A karja eltört. Nem szabad mozgatnia! - mondta az orvos.

- Mikor mehetek haza? - kérdeztem.

- Amikor meggyógyul. Egy jó darabig még itt marad.

- Én hazamegyek és behozok pár dolgot neked, amikre szükséged lehet -  mondta anya.

- Köszönöm anya!

- Én is megyek. Vigyázzon magára kisasszony! - mondta a doki, majd kiment a szobából.

Egyedül maradtam. Ismét sírni kezdtem. Nagyon fájt, amit megtudtam Szerénáról. Bárcsak meghaltam volna. Most nem szemvednék a testi és lelki fájdalmaktól is. Bár meghaltam volna...