MORE | Luke Hemmings |

11.

LUKE
Utolsó napunk Sydney-ben, anyáékhoz vagyunk hivatalosak ebédre. Már majdnem két hét telt el a turné vége óta, tehát két hete csaltam meg Sierra-t, két hete szakított velem életem szerelme és kérte, hogy hagyjam el az országot. Most pedig még mindig itt ülök, mellettem Sierra-val. Elég fura és kicsit undorítónak is érzem magamat, hogy még annyira se vagyok képes, hogy szakítsak szegény lánnyal és elhúzzak innen.

- És elmentek utazgatni, vagy nyaralni? – kérdezte kedvesen anya, én pedig csak csendben ettem. Semmi kedvem nem volt társalogni, sőt sehová sem akartam menni. – Luke?

- Mi? Nem tudom, még nem beszéltünk róla. – rántottam meg a vállamat, aztán befejeztem az ebédet. – El kell mennem. – pattantam fel és már ott is hagytam a két nőt. Hamar bepattantam az autómba, de nem siettem, inkább megnyugodtam, hogy nem kell Sierra szemeibe néznem, és az anyáméba se. Leparkoltam a nagy ház előtt és egy ideig csak néztem azt. Összeszorult a szívem a sok emléktől, de sehol máshol nem lennék most.

Lehajtott fejjel keresgéltem a kulcsomat a bejárati ajtóhoz és mikor megtaláltam egy megnyugtató sóhaj hagyta el a számat. Beléptem és igazán jó illat fogadott, mikor itthon voltam rendszeresen jártam át szellőztetni, néha virágokat is hoztam, de az inkább anya műve volt, főleg a turné alatt. Bementem a hálószobánkba és nekidőltem az ajtófélfának. Nem tudok nélküle élni. Persze szerettem Sierra-t, de tudat alatt mindig ott volt, hogy Kourtney bármikor felébredhet és akkor azt hittem, hogy minden olyan lesz, mint régen. Kinyitottam a gardróbot, a ruháinak nagy része még itt volt, sőt majdnem ugyan annyi, mint amit a turnéhoz csatlakozásakor itt hagyott.

- Mi lesz velem nélküled Kourt? – már hangosan is beszélek magamhoz, remek.

- Helló, ne haragudj, nyitva volt az ajtó, én pedig a szomszédba lakom és azt hittem történt valami. – mutogatott maga mellé a fiatal szőke hajú lány. Elmosolyodtam, habár rohadtul megijesztett először.

- Minden rendben. – legyintettem egyet. – Csak hazajöttem... - Kourt nélkül ez otthon?

- Luke, nem tűnsz úgy mint, aki jól van. Kourtney? – kérdezte a lány. Ekkor ijedten fordultam felé, ha ez egy elmebeteg rajongó és most meg akar ölni engem, esküszöm kiugrok az ablakon. – Jaj, bocsánat. – szégyenkezett. – Tudod, itt Ausztráliában a tíz évesektől a huszonöt évesekig körülbelül mindenki tudja, hogy ki vagy. – kuncogott. – Nem vagyok őrült rajongó, csak tudtam, hogy valamelyikőtök itt lakik a szomszédomban és ezért jobban utánanéztem a... szóval utánatok.

- Értem. – ültem le az ágyra. – Örülök, hogy nem akarsz megölni. – mosolyogtam rá kedvesen, azért én sem akarom megölni őt. – Kourtney pedig szakított velem.

- Ne már Luke. Sierra miatt? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. – Amúgy Skyler vagyok. – nyújtotta felém a kezét. – Egy éve költöztem ide a családommal, igen, lassan huszonöt évesen is a családommal élek, csak nehéz az újrakezdés. De azt hiszem ezt most te érted. – támaszkodott meg a falnak. Nos, talán értem, már, ha ez a helyzet annak számít.

- Üresség, tehetetlenség, csalódottság és kilátástalanság? Igen, valami ilyesmi. Úgy érzem azzal, hogy elveszítettem Kourtey-t már nincs is jövőm, csak a múltam. Vége a turnénak, a barátaim titkolóznak, mit tehetnék? – költői kérdés volt.

- Nézd, te a bandáddal már megmentettétek az életemet, sőt, sok lány életét, úgyhogy kiindulhatnál ebből. – elrugaszkodott a faltól. – Sosem voltam az az őrült, aki teleragasztja veletek a falát. Én csak a zenéteket szeretem, egy év kellett hozzá, hogy megjegyezzem kihez melyik név és hang tartozik, és mindig is beszélgetni szerettem volna veletek, nem hülye képeket csinálni.

- Hát, most beszélgethetsz. – nevettem fel kínomban. Meglepő volt, hogy konkrétan bevallotta a depresszióját és hogy ennyire más rajongó volt. Nem is volt rajongó, inkább csak egy hálás nő, akinek a múltjában a zenénk nagy szerepet játszott.

- A zenétekben, a szövegekben mennyire írjátok bele a saját érzéseiteket? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Elgondolkoztam ezen, hisz ugyan ez járt a fejemben aznap mikor Kourt felébredt. Behunytam a szemeimet és elmosolyodtam.

- Eléggé. De nem csak mi négyen írjuk a zenéket, szóval inkább az alapja, vagy a története, kis részek. – az ujjaimmal azt is megmutattam mennyire kicsik azok a részek. – A Ghost of You-t és a More-t például ebben a házban írtuk.

- Szóval Kourtney. – húzta egy mosolyra a száját. – Szerintem, harcolj érte, ha ennyire szereted. Azok a számok sok mindent elárulnak annak, aki figyeli is a szöveget. – az ujjait tördelte. – Én akkor magadra is hagylak, most, hogy tudom ki lakik itt és nem törtek be. – nevetett fel. – Örültem Luke, és ha szeretnéd kiönteni a lelkedet, állítólag jó hallgatóság vagyok. – ez után egy mosollyal hagyta el a szobát. Felsóhajtva dőltem el az ágyamon és csak kattogtak az agytekervényeim.

- Sky! – kiáltottam fel és gyorsan utána rohantam. A bejáratnál még utolértem, érdeklődve nézett rám. – Esetleg nem tudod, hogy Kourt hol tartózkodik? – kérdeztem reménykedve.

- Nem, de megnézhetem ilyen fanoldalakon vagy nem is tudom. Lehet írtak róla valamit. – és már elő is vette a telefonját. Beletelt egy tíz percbe mire talált egy olyan oldalt, ami még működik is. Szépen vagyunk ám. – A sydney-i kórháznál látták őt tegnap Ashton-nel. – megköszöntem neki, így bezártam az ajtót és mielőtt még a kórházhoz igyekeztem volna még hazamentem.

Anya és Sierra érdeklődve néztek rám, ezért csak megráztam a fejemet és egy nagyot sóhajtottam.

- Sierra, nem mehetek veled Amerikába. – néztem a lányra, aki meglepetten pillantott rám. – Szeretem Kourtney-t és nem tudok eleget tenni a kérésének.

- Megértem Luke. – állt fel. Komolyan megérti? Semmi őrjöngés, mint Arzaylea-nál? Megérti?

- Én nem voltam hűséges hozzád Sierra, nem érdemellek meg, és te is csak jobbat érdemelsz. – könnyek gyűltek a szemeibe.

- Legalább Kourtney-val vagy valami olcsó kurvával? – szipogta. Anya is felállt, hogy vigasztalja őt, de ő kicsit sem volt meglepett.

- Kourt-tal.