MORE | Luke Hemmings |

14.

LUKE
Épp öltöztem mikor Kourt bejött a szobánkba egy törülközővel maga körül. Egy nagyot nyeltem, mert láttam a már csontos vállát, a kilátszódó kulcscsontját, de megígértem magamnak, hogy pozitív leszek végig.

- El fogunk késni Luke. – sóhajtott fel. – Fogalmam sincs, hogy mit vegyek fel. – vakarta meg a homlokát és leült az ágyra. Rajtam már ott volt a fekete nadrágom és az ingem is, csak még nem gomboltam be. Odaléptem a szekrényhez és elővettem egy csinos nyári ruhát. – Abból nagyon kilátszódik a...

- Kourtney gyönyörű vagy. – húztam egy mosolyra ajkaimat, majd az ölébe helyeztem a ruháját, de ő nem tudott máshová nézni, a szemei az ajkaim és a felsőtestem között cikáztak, néha a szemeimbe is belenézett. – Mi az? – kérdeztem és egy csókot hintettem az ajkaira. – Túl helyes vagyok? – felegyenesedtem és befeszítettem a karomat, amitől egy reccsenés hallatszódott. – Baszki, az egyik kedvencem volt. – szomorodtam el.

- Majd megvarrom. – állt fel és letolta a vállaimról az anyagot majd kicsit zavarba jött. Tetszett, hogy ennyi idő után is ugyan úgy képes zavarba jönni, mint mikor még alig ismertük egymást. Megsimítottam az arcát és egy csókot nyomtam a homlokára.

- Egy angyal vagy Kourt. – motyogtam. A kezeit a derekamra tette, aztán szorosan megölelt. – Tényleg el fogunk késni. – nevettem fel, mikor percek múltán sem akart elengedni. Nem volt egy alacsony lány, de hozzám képest mindenki az, így ő pont az államig ért, amit imádtam, hisz az ilyen ölelések közben meg tudtam kényelmesen támasztani az államat a fején. Minden porcikáját szerettem és bármit megtettem volna azért, hogy meggyógyuljon.

***

Kézen fogva mentünk be a szüleim házába, ahol természetesen már mindenki ott volt, de mi nem zavartattuk magunkat, legalábbis én nem. Letettem a bort, aztán magammal húztam a nappaliban Kourtney-t. Leültem a zongora elé és rámosolyogtam. Kérleltem, hogy üljön le, de csak megrázta a fejét. Elkezdtem leütni a billentyűket, emlékszem mikor először ültem itt és próbálkoztam, most pedig automatikusan ütöttem le a Ghost of You akkordjait.

- Luke. – susmogta mellőlem Kourt, de csak mosolygott. Be szerettem volna fejezni és ő hagyta is. – Gyönyörű ez a dal. – motyogta mikor felálltam a hangszertől és egy puszit adtam az arcára.

- Mert te is benne vagy. – megleptem őt ezzel, de nem sokáig kalandozhatott el ezen, ugyanis a bátyáim megjátszott érzékenységgel néztek minket. – Seggfejek. – fordultam feléjük egy hatalmas mosollyal.

- Akkor most együtt vagytok? – kérdezte Ben elégedetten. Bólintottam egyet, mire felkiáltott. – Háh! Fizess! – nyújtotta a másik testvérem felé a markát, míg én rosszallóan néztem rá.

- Nagyon szeretném elhinni, hogy nem fogadtatok, de akkor nem is ti lennétek. – sóhajtott fel mellőlem Kourt.

- Nem, félre érted. Nem abban fogadtunk, hogy összejöttök-e vagy sem, hanem az idejében, hogy mikor. – szabadkozott Jack. – Ben azt mondta, hogy a kóma utáni három hónapban, én fél évet mondtam. – sóhajtott fel és egyből egy ölelésre hívta a barátnőmet, aki nevetve megadta magát és köszöntötte mindkét testvéremet.

- Szerencsétek. – öklöztem le velük én is, aztán végre kimentünk a kertbe is.

- Végre már Lucas! – mordult rám anya, aztán mintha itt sem lettem volna inkább Kourtney-t ölelte meg. Féltem, hogy esetleg szóba hozzák a terápiát, ami elronthatja a kedvünket, de szerencsére egyszer sem esett róla szó. Úgy éreztem, hogy végre minden a helyére került, most már csak ez a harc maradt hátra, amit Kourtney-nak kell lejátszania, ám én végig ott leszek szorosan mögötte és ha kell meglököm, hogy haladjon.

- Sziasztok. – álltam meg Kourt édesanyja és párja mögött, míg ők épp valami sütit ettek. Van süti is? Remélem Jack nem ette meg. – Hogy vagytok? – kérdeztem félve.

- Luke, ezen már átestünk egyszer, nem könnyű, de túl leszünk rajta. – mosolygott kedvesen Charlotte, de aztán elkomorult. – És te? Nem sokat aludhattál mostanában. – megsimította a karomat, ami jól esett. Mindig is jó viszonyt ápoltam velük és örülök, amiért nem neheztelnek rám semmiért.

- Igazából rettegek, de bízom benne, erős nő. – pillantottam Kourtney-ra, aki most is a tesóimmal nevetgélt. – Minden lehetséges időt szeretnék vele tölteni, ezért is kérném a beleegyezéseteket, hogy megkérjem a kezét. – pillantottam le rájuk egy lágy mosollyal. Charlotte szemei felcsillantak, aztán kuncogott, míg Louis máris beleegyezett.

- Reméltem, hogy eljön ez a nap, és áldásom rátok. Nem vagyunk vakok, látjuk, hogy mennyire szeretitek egymást és csak remélem, hogy ez egy újabb löketet adna az én kislányomnak. – egy kis részem is ebben bízott, viszont én szeretném a feleségemnek szólítani minél hamarabb, ám a nagy lépést nem most fogom megtenni, úgy érzem, hogy sokkal különlegesebbnek kellene lennie.

- Elrabolhatom egy kicsit az én barátnőmet? – léptem testvéreim mellé, akik persze egyből a szemüket forgatták. – Szerezzetek nőt, istenem. – sóhajtottam fel, közben pedig átkaroltam Kourt derekát. Végre elhúztak a seggfejek, így nyugiban csókolhattam meg őt. – Egy pár nap egy part melletti házban, mit szólnál hozzá? – kérdeztem tőle. – Jöhetnek a többiek is, ha szeretnéd. – megsimítottam az arcát, de csak sóhajtott.

- Nem tudom Luke, jobb lenne itthon maradni a kórház közelében. – nyomta a fejét a mellkasomba. – Pedig nagyon szeretném, olyan lenne, mint régen.

- Itt maradnánk a városban. Tudom, hogy két nap és kezdődik a második ciklus, de ígérem minden nap beviszlek. Olyan szép a part ebben az időszakban. – elkezdtem a nyakát puszilgatni, amivel tudtam, hogy nyert ügyem van. Imádja a tengerpartot és hol lehetne tökéletesebb a lánykérés, mint a kedvenc helyén miközben a nap megy le... Kourtney-hoz illő lenne az esemény, hisz ő a legtöbbet érdemli az életben, én pedig feleségül akarom venni ezt a nőt.