Bizalom (Levi x reader)/SZÜNETEL/

XVI.Rész

Lassan nyitom ki a szemem és egy fehér szobában találom magam. A kórhaz jellegzetes illata lengi be a levegőt. Elkezdek mozgolódni. Szép lassan feltornázom magam ülő pozícióba, mire magam mellett meglátok egy békésen szunyókáló Levit. Egyszerre fog el a szomorúság és a düh. Könnyeimet alig bírom visszatartani, de valahogy mégis sikerül lenyelnem a hatalmas gombócot a torkomban.

Kikászkálódok az ágyból, Levit nem felkeltve. Csupasz lábaimat a hideg padlóhoz érintem. Lassan felállok és elkezdek kisétálni, vagyis sétáltam volna, de ahogy kettőt léptem lábaim felmondták a szolgálatot és hangos puffanással találkoztam a dermesztően hideg kővel. Levi erre felkapta a fejét és egyből odasietett. Én már nem bírtam tovább és könnyeimnek utat engedve hangosan felzokogtam. Levi ezt nem tudta mire vélni és védelmezően magához ölelt. Próbáltam ellökni de az összes erőm elhagyott.

-Ne sírj, itt vagyok- súgta halkan a fülembe
-Miért? Miért nem azzal a lánnyal vagy?- kérdeztem el-elcsukló hangon
-Milyen lánnyal?- hangja döbbenten csengett
-Ne add a hülyét! Láttam! Láttam ahogy a teremben csókolóztatok!- sírtam még hangosabban, ha ez egyáltalán lehetséges
-He? É..én nem... az félreértés... ő mászott rám!- kétségbeesés és félem cikázott a hangjában

Nem válaszoltam. Enyhén ellöktem magamtól és szemébe néztem. A szívem azt súgta hogy igazat mondott, de az eszem viszont nem hisz neki. És én az eszemre hallgattam. Hiába mondhat igazat, az emberi természet bizalmatlan. Senki sem bízik meg senkiben, hamis ábrándokba ringatják egymást. Azt mondja hogy szeret, de mégis mi a garncia arra hogy igazat mond? És mivel ember vagyok ezért nem bízok meg benne. Mostmár nem. Az életemet is oda attam volna érte. Szemei a szeretetet sugallják felém. Az őszinte szerelmet. De én többet nem leszek egy hisztis picsa. Ha tényleg igaz amit mondott akkor tegyen azért, hogy vissza kapjon. És ahoz a szó nem elég. Cselekednie kell.

-Időre van szükségem- nyögöm ki ezt a pár szót, mire ő teljesen ledöbben
-Mennyire?
-Nem tudom...- nyelem le az újabb síró görcsöt
-Értem- szomorú hangja mintha sziven döfött volna

Most mindennél jobban szeretném megölelni. Magamhoz szorítani és többet el nem engedni. De ezt most nem lehet. Képtelen vagyok rá.

-Lehet egy kérésem?- kérdem tőle
-Bármi amit csak akarsz
-Menj el- mondom félve.
-He?
-Menj el!- magabiztosabban szóltam neki- Egyedül szeretnék lenni
-Rendben- mondta.

Egyik kezét a térdem alá csúsztatta míg másikkal a hátamat támasztotta és felemelt, mivel még mindig a földön volunk. Elvitt az ágyig és lassan lefektetett arra. Olyan óvatosan bánt velem mintha attól félt volna, hogy bármelyik pillanatban összetörök.

-Szia- mondta halovány hangon
-Szia- búcsúztam el én is.

Ezt az egy szót nehezebb volt kimondani mint bármi mást. A szívem belesajdult a bánatba. Elindult és kilépett az ajtón. Ezzel egytemben belőlem kitört a keserves zokogás. Folyamatosan sírok. Gyenge vagyok. A melankólikus érzés lassan felemészt. Idejét nem tudom hogy mikor éreztem utoljára iyet.

Lélegzetvételem egyenletlen. Szivem őrült tempóban ver. Lassan elfekszem az ágyon és a takarót kezdem el markolászni. A fájdalom átjárja egész testem. Lassacskát álom jő a szememre.

Láttam. Álmomban találkoztam vele. Boldog voltam. De a csodálatos érzés átváltott a mélabúba. Újra megpillantottam azt a percet amikor a szívem darabokra tört. Édes álomból, rémálom lett

------------------------------------------------------------

Sziasztoook!!!❤❤❤

Kérlek ne öljetek meg azért mert csak most van rész. A következő megint egy nem rész lesz és utána jön az új fejezet a sztoriból. Megpróbálok vele sietni de nem igérek semmit. Nade akkor jöjjön a szokásos duma. Véleményeket/kritikákat nyugodtan írjatok. Ha esetleg tetszett akkor nyomj rá arra az iciri piciri csillagocskára. Szerintem itt abba is hagyom a pofázást.

Bye-Bye❤🐼❤🐼❤