A szuperkatona/Átíras alatt/

20

Érdeklődve pillantok után és nem értem miért ilyen velem...

-Gyere be kell mutatnalak még valakinek ,aki már nagyon várta,hogy felébredj!-ragadja meg ismét a karom és gyermeki örömmel elkezd rángatni engem.Fogalmam sics,hogy hova megyünk,de ha ő boldog én is az vagyok,valahogy ragadós ez a jókedv. Iszonyatos mennyiségű lépcső,kanyar és ugyanolyan folyosó után beérünk egy edzőterembe.Mindenhol high tech cuccok és én pedig nem győzök ámulni,ez lesz az új kedvenc helyem,a box zsák előtt egy jól megtermett katona,ahogy elnézem igazán ideges,karjára pillantok,fémből van.Ránézek a sajátomra,ugyanúgy néz ki mint az övé,lassan elindulok felé,ráteszem a kezem a vállára,ő a hirtelen mozdulat következtében megfogja azt és kicsavarja, ösztönből lendül a lábam a nyakába és már lent is vagyunk a földön,ő a kezemet szorítja én pedig a lábaimmal a nyakát
-Nem akarlak bántani-adom fel és elengedem majd felállok-a nevem Nastya, vagyis a kapitány ezt mondta.-nézek a szemébe és csillogást fedezek fel benne
-Többet tudok rólad mint hinnéd- vigyorodik el és két lépéssel már előttem is terem,majd szorosan az ölelésébe zár, olyan hirtelen történik mindez,hogy reagálni sincs időm rá
-Annyira hiányoztál-suttogja a nyakamba én pedig nem tudom mire vélni a viselkedését,fogalmam sincs kicsoda és,hogy miért hiányoztam neki azt meg végképp nem tudom,de nem lököm el.Jó az erős karjai között lenni,megnyugtató.
-Azt hittem már soha nem keltenek fel téged-nézett rám
-Pontosabban kik is-döntöm oldalra a fejem
-Hát a....csapattársaim,nagyon kiváncsi voltam rád-vigyorog,hátrapillantok a mögöttem álló Stevere,aki csak fütyörészik
-Miért van olyan érzésem,mintha eltitkolnátok előlem valamit?-tekintek rájuk
-Nem tudom,de nem titkolunk előled az égvilágon semmit-néz rám ártatlanul
-Fura vagy
-Pedig tök normálisan viselkedünk nem Steve?-néz össze a két srác
-Nem értem mi bajod van velünk-kuncognak
-Itt akkor sem stimmel valami- morfondírozok,majd sarkon fordulok és kisétálok a teremből,tudom,hogy valamit nem mondanak el nekem és ez a valami biztosan a múltammal kapcsolatos,amiről egyenlőre fogalmam sincs.Mennyivel egyszerűbb lenne,hogyha elmondanák nekem és akkor nem tapogatolóznék vakon.Annyira elmélyedtem a feltételezéseimben,hogy nekimentem valakinek
-Elnézést!
-Nem tudsz vigyázni?!!-hallok egy felháborodott hangot,majd az illető elviharzik mellettem
-Hogy ezt meg mi az isten nyila lelte-csodálkozva pillantok utána,az hogy ő nem fogad el nem nagyon érdekel,de,hogy még hepciáskodik is velem az nem nagyon van ínyemre.

*Steve szemeszöge*

Teljesen félreismertük ezt a lányt,ő is csak egy bábú,amilyen Bucky volt.Nem tudatosan lett ilyen és teljesen más,ha nincs a hatása alatt a programnak,amit belé neveltek.Szerencsénk volt aznap,amikor meg akarták támadni Clint házát,mindenki rettegett,hogy mi van ha nem hat rá a nyugtató úgy ahogyan kéne,a teste túl gyorsan lebontja és nem inkább,hogy elájulna még inkább felhergeljük az oroszlánt,de minden óramű szerűen működött és sikerült.Most nincsenek emlékei,kedves és határtalan szeretet van benne,amit a Hydra váltig állít,hogy nincs ott,mert kiölték belőle,de ez csak a belénevelt program,ami csak a vezényszavakra bújik elő.Neki erről nem kell tudomást szereznie,tudatosan titkoljuk előle és nem is szándákozzuk a tudtára adni az emlékeit.Viszont itt nem maradhat mindenki iszonyatosan pikkel rá, mert ugye nem valami álom szerűen váltunk el évekkel ezelőtt,mindenki hatalmas pofont kapott akkor,azon a napon az egész csapat a padlóra került.De Tony dolgozta fel a legnehezebben ő elveszítette Peppert,aki a felesége volt és a gyermekét várta és Petert,akit szinte a fiaként imádott és védett,de akkor sem tudta mindentől megmenteni őket és ezért a mai napig saját magát hibáztatja,hogy nem volt elég erős és nem szállt szembe Nastyával.Ő gyűlöli a lányt és nem bír vele még csak egy épületben sem tartózkodni,néha megjelenik a birtokon és bütyköl valamit, majd elmegy.Teljesen összeroppant még jobban a munkájának él és olyan mint egy zombi,iszonyatos mértékben vedel,nem bírja elviselni a tudatot,hogy meghaltak a szerettei és ezért alkoholba folytja a bánatát.Natasha is más lett,még keményebb,jobb és könyörtelenebb,ő is megrémült a támadástól sokkal titokzatosabb és zárkózottabb,hol eltűnik egy-két napra,hol pedig itt van.A vágások a testén beforrtak,de a nyomai ott vannak mindúgy a bőrén,ahogyan a lelkébe és az agyába beleégett az a szörnyű nap.Clint kiszakadt a csapatból ő hazament védelmezni a családját és elfogadta a háziőrizetet,ő is megrémült és benne is összetört valami aznap,ahogy mindannyiunkban.Én megvagyok Sharon elvesztését viszont nehezebb volt feldolgoznom mint gondoltam és sajnos bennem is mély nyomokat hagyott szeptember huszonharmadika,az a nap,amikor a csapatt széthullott és azóta mindenki rettegésben éli a napjait.Azt hittük,hogy velünk ez nem történhet meg hiszen mi vagyunk Amerika csodabogarai már elég sokmindenen keresztülmentünk és nem lehet sebet ejteni rajtunk.Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna,egész eddig köd lepte be a szemünket,amit saját magunk kreáltunk,hogy minden rendben van és urai  vagyunk a helyzetnek,de aznap megbizonyosodtunk róla,hogy ez nem így van és ennél nagyobbat nem is hazudhattunk volna magunknak.Jött ez a lány,mindenkit padlóra vitt és nem engedte,hogy felálljunk és most itt van...

Bocsi,hogy ilyen későn hoztam részt,de kicsit elhavaztam a sulival meg a másik storyval is aminek már fent vannak az első részei  My royal life a címe az új irományomnak,olvasgassatok bele miközben várjátok az új rész,amivel sietek,mert múlt héten nem hoztam egyet sem,ezért igyekszem bepótolni a lemaradásomat.De addig is jó szünetet nektek és remélem tetszett ez a rész,ha igen voteoljatok.Ötleteket és véleményeket írjatok kommenben szívesen fogadom őket.Sziasztok!!