A szuperkatona/Átíras alatt/

24

-Őket nem tudtam megmenteni,de Clint családját sikerült.Ahogyan az emberiséget is sikerül most megvédeni.-egyenesedik ki és felveszi a fenyegető testtartást és megindul felém...

Egyenesen a szemembe bámul én pedig állom a tekintetét.Szemei olyanok,akár a tajtékzó tenger,minden izma megfeszül, állkapcsát összeszorítja.
-Nem ijedek meg tőled,még kevés vagy.- köpöm oda neki,ő pedig csak fujtat egyet,de nem áll meg,belép a cellába,leszedhetném,de nem teszem kíváncsi vagyok mit akar.
-Nem akarlak megijeszteni!Azt akarom,hogy érezd a kínt,amit én érzek minden egyes alkalommal,amikor arra a rettenetes napra gondolok.Azt akarom,hogy szenvedj úgy,ahogy ő szenvedett mielőtt hidegvérrel meggyilkoltad!Azt akarom,hogy már senki másnak ne kelljen átélnie ezt,azt akarom,hogy vége legyen!És ennek csak egy módon vethetek véget!-áll meg előttem és égszinkék szemében valami megcsillan, a vívódás,harcol önmagával,harcol az elveivel,tudom,hogy milyen ,mert én is átéltem már kismilliószor,éreztem,hogy amit teszek az nem helyes próbáltam, mindig próbáltam megállni, tisztán gondolkodni,de gyenge voltam így mindig a program győzött és én emberileg elbuktam.
-Akkor vethetsz véget ennek,ha megölsz!- mondom ki a viselkedése lényegét, nincs értelme győzködni,hogyha megöl ugyanúgy megmarad a gyász,a fájdalom, de ha csak így talál békét és megnyugvást tegye,már úgysincs értelme élnem,az a 120 év,amit lehúztam jóval több volt,mint amit képzeltem magambak annak idején,fiatalon.Minden okkal történik és én hinni akarom azt,hogy az én életem is okkal alakult így,hinni akarom,hogy okkal éltem eddig és most,hogy itt állok a megváltás kapujában elgondolkodva a múltamon igazán megérdemlem a halált,milliók életét oltottam ki és ezért bünhődnöm kell,a pokol tüzén fogok elégni.Akartam gyerekeket,kislányosan álmodoztam arról,hogy lesz majd egy kis külvárosi házam,férjem,aki szeret és 2 csodálatos kis apróságom,akik majd úgy szólítanak anya ,de nekem mást szánt az élet. Gyűlölni akartam Stevet,hogy elveszi a jövőmet,hogy még lehetnék az aki akartam lenni,de nem tudom,ő is és én is tudjuk,hogy amit cselekedni fog azt okkal csinálja.
-Én...sajnálom.-szólal meg én pedig halvány mosolyra húzom a számat
-Semm baj,nem haragszom,teszed,amit tenned kell. -nézek bele szemeibe,amiben elveszem,lehunyom a sajátomat és készen vagyok,készen állok a halálra.Torkomnál érzem a keze melegét és annak szorítását, érzem,ahogyan a tüdőmből kiszökik a levegő,nem pánilkolok hiszen már ismerem a fulldoklást.A kiképzésem része volt az ilyen helyzetekre való felkészítés. A nyugalom átjár...

Steve Rogers

A lány nyakán pihen a kezem,szörnyű érezni,ahogyan a szíve egyre lassabban ver. Megfogadtam,hogy nem fogok elgyengülni muszály tennem a dolgomat.Az egész élettörténetét ismerem és tudom,hogy ő ugyanannyira ártatlan mint Bucky csak sajnos nem tudnánk kiölni belőle a programot túlságosan az elvei részévé vált. Sohajtok egyet,majd Tonyra nézek ,aki bólint egyet,szemeiben mégsem eltökéltséget,hanem gyötrelmet látok. Az ő terve volt,de velem végezteti el a piszkos munkát,haragudhatnék rá,de nem tudok, ismerem min megy keresztül és is ugyanazt élem át,a szerelmem elvesztését,de neki rosszabb Pepper ráadásul még várandós is volt és a millomos még a mai napi nem tudta feldolgozni a halálukat.Nastya most viszont még jobban feltépte a múlt sebeit. A lány arcát nézem nyugodt és kiegyensúlyozott,szemei lecsukva,mintha aludna,békés,felkészült a halálra. Mégjobban megszorítom a nyakát,érzem,hogy tudejé levegőért kűzd, összeszorítom a szemem,meg kell tennem.
-Neem!!-vágódik ki az ajtó és a személy,aki beviharzik rajta felordít,odanézek Bucky az. Stark egyből megfordul és a páncél már rajta is van.-Nem ölhetitek meg,nem tehet semmiről,kimosták az agyát mint nekem.- néz felém kétségbeesetten én pedig a bérgyilkosnőre pillantok,akinek a barátja hangja hallatára egyből kipattanik a szeme.
-De muszály Barnes nem hagyott más választást!-ordít Tony
-Akkor sem tehetitek ezt!
-Ó,dehogynem tehetjük,sőt meg is fogjuk.-
Cikázik közöttük a tekintetem,hirtelen nem tudom mit tegyek,a kezemben lévő lányba,pedig mintha egycsapásra visszatérne az élet,megszorítja a  kezemet én pedig felordítok,valószínűleg eltörött. A kamra ajtaja abban a pillanatban bezáródik én pedig bennmaradtam egy 120 éves gyilkológéppel szuper.
-Engedd ki Stark mindenkinek jobb lesz úgy!
-Nem lehet,már sokaknak ártott nem hagyhatom,hogy mégtöbben szenvedjenek.
-Valld be,csak a személyes bosszúd érdekel!
-Nem,az érdekel,hogy ne tudjon ártani mégtöbb embernek!!-ordít magából kikelve Tony
Bucky nekiront,Stark hárít nem célja az,hogy megsérüljön.A volt bérgyilkos valahogyan eléri,hogy hátráljanak és a milliomos egy pillanatig nem foglalja le és az ajtó már nyitva is van,Nasytya feláll és megindul a kijárat felé.Felállok,hogy megakadályozzam,de nem megyek sokra. Tony észreveszi éppen leköti a fémkarút,céloz,majd lő,a sugár Nastya mellkasának közepébe talál,a lány abban a pillanatban összeesik.Bucky azonnal odarohan és kezébe veszi a lány arcát,szeme könnyes és tekintetét a páncélra vezeti és csak ennyit kérdez:
-Hogy tehetted?-szavai megvetéstől csöpög nek,hangja alig hallható gyenge és erőtlen.
Nastyára nézek,bőre fehér,izzadságcseppek vannak a homlokán,szája száraz
-Héj-szól Buck neki és végigsimít a haján-Nem lesz semmi baj,meg fogsz gyógyulni,átéltél már sokkal rosszabbat is hallod?Nem hagyhatsz itt!!Nem hagyhatsz itt,mert még annyi mindent meg kell beszélnünk,nagyon sokmindent kell még mondanom!Nastya...én szeretlek!!

Vége