Medicopter 117 - Az új kezdet

18. Fejezet

Éktelenül szakadni kezdett az eső, majd egy másodperccel később egy félig csuromvizes és gondterhelt Dr. Fraser esett be a bázis bejáratán. Elviharzott az irodájába és úgy bevágta az ajtót, hogy a zsanérok majdnem kiestek a helyükről.

- Ezt a lányt meg mi lelte? - tette fel a szinte költői kérdést Gina, ugyanis ő, Viki, Mira, Sandra valamint Thomas ültek a társalgóban, amikor a doktornő elviharzott az ajtó előtt.
- Nem tudom, de biztos valami gond van, nem gyakran látni ilyennek... - nézett utána Thomas.
- Biztos valaki miatt bánatba van. - tette hozzá Sandra kissé gúnyosan.
- Ez nem hiszem, hogy a legalkalmasabb pillanat erre Sandy drága. - válaszolt kicsit sem nyugodtan Gwen védelmében Viki. - Te trollkodtál bele a Peter-rel kapcsolatos dologba, mert nem igaz, hogy véletlenül úgy esel el, hogy Peter karjaiban köss ki. Szerintem jobban teszed, ha nem szállsz szembe a bázisfőnökkel, mert megnézheted magadat a végén!

Sandra nagyot sóhajtva ismét az előtte lévő papírokat kezdte tanulmányozni. Eközben a doktornő lecsapta a holmiját az asztal mellé a padlóra, a nála lévő papírokat meg akkora erővel vágta oda az asztalhoz, hogy majd' kettétört a mahagóni remekmű. Egy nem is olyan régi telefonbeszélgetés zökkentette ki a nyugalma aprócska szigete körül a vízen imbolygó kis csónakjában pihenő nyugodt gondolataiból.

"- Semir, ezt most komolyan mondod, hogy a szabadnapomon kell bejöjjek az irodába? Anyám nem tudja megoldani helyettem?
- Sajnos ez az ügy nem tűr halasztást, rád is szükségünk van Gwen. - Semir hangja komolyan csengett a vonal túlfelén.
- De pontosan tudja mindenki, hogy ilyenkor megyek a Medicopterhez szolgálatot teljesíteni mentőorvosként, pilótaként és bázisfőnökként, ott is sokan számítanak rám.
- Hartmut-nak mit mondanál, ha itt lenne és nem eltűntként kellene keresnünk? Hogy egy másik munkád miatt tojsz az egészbe és nem érdekel mi van vele? Ő is a legjobb barátod, örülnék, ha nem felejtenéd el...
- Azt hiszed, hogy én nem akarom megtalálni Semir? Imádom a srácot és a szívem szakad meg miatta. De ha én itt vagyok, akkor helyettem vállalod a főnökséget a légimentőknél? Ugye hogy nem? Tudok két helyen lenni, két munkát végezni egyszerre, úgyhogy ha lehet, ne tarts fel, mert éppen St. Johann felé vezetek és figyelni akarom a közlekedést! Ami meg Hartmut-ot illeti, én is tovább keresem, mert ki tudja honnan kerül elő. Úgyhogy mentem is. Szia."

*Semirnek teljesen elmentek otthonról. De nem lehetek ma állandóra az örsön, ha egyszer itt is helyt kell állnom a bázison.* pattogott magában Gwen.

Kinnt csend támadt a hirtelen zajoktól, majd egy tétova kopogás hallatszott az iroda ajtaján.

- Gwen bejöhetünk? - dugta be a fejét az ajtón Gina.
- Gyertek. - mondta egyszerűen az arcát a kezeibe temetve a doktornő.
- Hallottuk a csattanást és gondoltuk megnézzük mi történt. - kezdte Gina. - Meg láttunk téged beviharzani az irodádba és aggódni kezdtünk.
- Sandra kötve hiszem, hogy aggódna értem a gúnyos megjegyzéséből kiindulva. Igen, eljutott a fülemig, ne nézz így rám. Szóval nem Sandra, nem egy ember miatt vagyok ilyen, csak kiakasztott az egyik autópályarendőrséges barátom plusz történt egy s más.

Még az említett is döbbent arcot vágott.

- Visszaszívom az általam mondottakat, csak hadd tudjuk meg mi történt veled. - válaszolt Gwen-nek Sandra bűnbánóan.

Felnézett az irodájában tartózkodókra a fiatal nő és megannyi aggódó szem nézett vissza rá.

- Jól van, elmondom. Hartmut Freund-ot, a kölni autópályarendőrség nyomszakértőjét, személyes jóbarátomat elrabolták pár órája a saját lakásából és Semir megvádolt azzal, hogy nem érdekel eléggé mi van vele, mivel idejöttem. Ami nem igaz egyáltalán.