Medicopter 117 - Az új kezdet

3. évad 5. rész

-Müncheni Torony, itt D-HECE. Megérkeztünk a támaszpontunkra, landolok. Vége!
-Értettem D-HECE. Vége!
A Toronnyal való rádiókapcsolat után Gitti landolt a hangár előtt. A B csapat fáradtan ment be a társalgóba. Max kikerekedett szemekkel nézte, ahogy a csapat elterült a kanapén.
-Inkább meg sem szólalok. – emelte maga elé kezeit a karbantartó.
-A testvéreimre nem ez vall. – nevette el magát Lena.
Mielőtt nővérek válaszolhattak volna megszólalt a diszpécser.
-Központ a Medicopter 117-nek!
-Itt Medicopter 117 bázis. – válaszolt Natalie.
-A Göll szikla északi részén két hegymászó megsérült. Eltudják vállalni?
-Igen Központ, azonnal indulunk.
-GPS koordináták felszállás után.
Lena, Natalie és Tom a helikopterhez siettek. A szanitéc betette hátra a táskákat, majd helyet foglalt a pilótahölgy mellett.
A távozó helikopter hangjának elmúlásával csend telepedett a támaszpontra.
-Ideje menni. – állt fel a kanapéból Daniel.
-Jól mondod! – jegyzete meg Gitti.
A pilóta és a mentőápoló már éppen kiakartak menni a társalgóból, amikor meglátták, hogy az orvosnő leült a számítógép elé.
-Viki! Te nem mész haza? – tette fel kérdését Hoffmann szanitéc.
-Daniel! Hiszen tudod. – mondta Gitti.
-Baier doktornő sosem visz haza papírmunkát.
-Hogy többet lehessen kettesben Tom-mal. – könyökölte meg a pilóta Daniel-t.
-Nem rossz gondolat. - nevetett a fiatal Hoffmann úr.
-Tudjátok, hogy itt vagyok? – fordult hátra mosolyogva az orvosnő.
-Azt ne merd mondani, hogy hazudtam! – húzta fel vállait a pilótahölgy.
Viki csak legyintett, majd a jelentéseknek kezdett neki.

Gitti már éppen kocsijába ült volna be, amikor Höppler kinyitotta az irodájának ablakát.
-König kisasszony! Volna rám néhány perce?
-Hogyne! – csukta be a kocsiajtót a fiatal hölgy.
Hamarosan a pilóta már kissé félve ült le főnöke asztala elé.
-Köszönöm, hogy idejött! Egyből a tárgyra térnék. Holnapután a Medicopter Központi irodájában lesz egy megbeszélés a Medicopter helikopterállományáról. A bázisvezetőknek vinniük kell egy tapasztalt pilótát. Én önre gondoltam!
-Ú! – pirult el Gitti. -Megtisztelő lenne! – bólintott.
-Akkor holnapután reggel nyolckor a Központi iroda előtt találkozzunk!
-Rendben!

Két nappal később Gitti és a támaszpontvezető a Mentőközpont bejárati ajtaja előtt álltak. Pont a bejárattal szemben volt a lift, ami felvitte őket a negyedik emeletre. Rövid liftezés után az iroda előtt voltak.
-Nyugalom! Nem kell semmitől félnie!
-Én azért izgulok!
-De nincs miért. Ez egy közönséges beszélgetés lesz.
-Igen, csak sok más pilótával és fontos emberekkel.
Miután Gitti kissé lehiggadt beléptek az ajtón. A terem már majdnem tele volt. Egyenesen a vezérigazgatóhoz és üzleti társához mentek. Amíg Höppler pár szót váltott velük König kisasszony a többi pilótával beszélt, de hirtelen megfagyott a vér az ereiben.
-Ifjabb Gunnar E. Höppler vagyok hölgyem! – mutatkozott be a bázisvezető az üzleti partnernek.
-Nagyon örülök a szerencsének! Én Elisabeth König vagyok!
-Akkor hadd mutassam be a szakma egyik legjobb pilótáját. Gitti König-et. – fordult hátra a hölgyhöz Höppler.
A pilótahölgy vett egy mély levegőt és a nő szemébe nézett.
-Szia édeslányom! – mosolyogta el magát a nő.
-Szia anya!
A bázisvezető teljesen ledöbbent a hallottakon.
-Akkor kezdődjék a megbeszélés! – szólalt fel a vezérigazgató.
A háromórás megbeszélés után Gitti zaklatottan hagyta el a termet.
-Mondtam, hogy nem kell ezért aggódni. Pár szóban elmondta, hogy miért jó a BK-117-es és kész.
-Igaza volt! – szólalt meg szomorkás hangon König pilóta.
-De gondolom az anyja miatt szomorú!
-Az arcomra van írva!
-Jobb lesz, ha most én megyek. Az anyjával tudják nyugodt körülmények között megbeszélni a dolgokat. A bázison majd találkozunk! Köszönöm, hogy eljött velem!
-Nem kell megköszönnie! – bólintott a pilóta, majd főnöke távozásával visszament a tárgyalóterembe.
Anyját kereste, akit hamarosan meg is talált egy másik üzletemberrel beszélni. A szomorú hangulata egyből dühvé változott és szélsebesen elhagyta az épületet.