KÉK POKOL (befejezett)

3.

– Komoly ügynek hangzik – ráncolta a homlokát Gordon, miután Hayden beavatta a részletekbe.

A polgármester város fölé magasodó tornyának emeleti irodájában tartózkodtak, s a vadász sokáig töprengett, mielőtt ténylegesen elvállalta volna a feladatot. A körülményeket ismerve azonban nem hagyhatta, hogy egy biológiai fegyver heverjen odakint a vadonban. Nem csak az emberek, de egy egész bolygó élővilágának sorsa volt veszélyben. Nem mondhatott nemet az ajánlatra.

– Mikor tudunk elindulni a roncshoz? – érdeklődött az ügynök.

– Egy-két óra múlva, de még össze kell szednem néhány felszerelést az útra – felelt Gordon, majd Slaytonhoz fordult. – Szükségem lesz némi előlegre.

– Megkapod – bólintott a polgármester. – Mennyi idő alatt tehető meg az út?

– Legalább öt nap odafelé – vont vállat Gordon. – Át kell kelnünk a Monolit-hegységen, ami nem lesz könnyű.

– Miért nem? – kíváncsiskodott Hayden. – Ne féljen, másztam már hegyet!

– Arra nem lesz szükség, vannak ösvények, hogy átvezessenek rajta minket. A problémát a területen élő Visítók jelentik.

– A micsodák?

– Visítók. Hófehér színű, pókokra emlékeztető lények. Ők a bolygó leghatékonyabb ragadozói. Párzás idején zeng tőlük az egész dzsungel, mérföldekre hallani a hangjukat. Nem sokan merészkednek a fészkelő helyük közelébe.

– És mi lenne, ha megkerülnénk?

– A hegylánc mérete miatt legalább két hétbe telne az út, és a kockázat is nagyobb lenne, hogy odavesznénk az őserdőben – fintorodott el Gordon, mire az ügynök felsóhajtott, és közelebb lépve a vadászhoz mélyen a szemébe nézett.

– Kell az a henger a vírussal! Nem érdekel, milyen undorító ízeltlábúakon kell is átgázolnom, hogy elérjem, Mr. Waith. Mindössze a segítségét kértem, semmi többet.

– Látom, kemény legény, ahogy egy uniós ügynöktől elvárható. Ez dicséretre méltó, ugyanakkor könnyen végzetessé is válhat, de itt most üzletről beszélgetünk, és már vállaltam, hogy odaviszem. Csak igyekeztem felhívni a figyelmét egy potenciális veszélyforrásra – tárta szét a kezeit Gordon. – Ott kint a halál az úr. A helyiek csak Kék Pokolnak nevezik a dzsungelt.

– Ugyan már, Gordon! – szólt közbe a polgármester. – Mit gondolsz, miért téged választottalak? Tudom, hogy már átjutottál a hegyen korábban.

– Egyszer tényleg megcsináltam, de akik velem tartottak, mindannyian odavesztek.

– Én nem fogok – jelentette ki Hayden magabiztosan, és a szemében konok elszántság csillant.

– Legyen igaza, Mr. Rosek! Legyen igaza!