-Mondtam, hogy majd találkozunk.-szólalt meg még mindig háttal állva nekem a házamba betörő személy, akinek a hangja miatt egyből leesett, hogy kicsoda is ő valójában. Hadd ne mondjam mennyire szartam be.
-Mi a francot keresel itt??-ijedtemben nem mertem mozdulni, pusztán csak lefagyva álltam egy helyben és konkrétan vártam a halálomra. Persze azért reméltem, hogy ilyesfajta dolgokra nem fog sor kerülni, de a srác eme tettével elindított bennem egy plusz dolgot. Elkezdtem hinni az eddig-általa-teljesen elítélt szóbeszédeknek.
-Ejnye, ennyire nem figyelsz arra, amit mondok neked?-érdes hangja remegést váltott ki testemből. Hát nem éppen így képzeltem el a mai estémet... Lassú, kimért léptekkel sétált közelebb hozzám. Lenéztem lyukas lábbelijére, mely halk puffanással ért le a földre, akárhányszor megmozdította lábát. Próbáltam lenyelni a félelemtől keletkezett csomót torkomban, de nem igazán akart összejönni. Egyszóval csak a szokásos. Mikor elém ért, puha ujjait állam alá helyezte, majd szép lassan felemelte fejemet. Azt akarta, hogy rá nézzek. Csakis rá szabadott figyelnem.
-Gyönyörű szemeid vannak, Jeongguk.-ajkait résnyire nyitotta, hogy aztán kiengedje köztük megjátszott sóhaját.-Kellenek a szemeid.-vártam, hogy elmosolyodjon, elnevesse magát, vagy hogy azt mondja: Ugyan már, csak vicceltem; de ezek közül egyik sem történt meg. Bal karját belemélyesztette farmer zsebébe, majd egy kisebb idő matatás után, kihúzott egy bicskát. Na és ez volt az a pillanat, ahol már minden egyes rossz szót elhittem róla. Elmebeteg.
-Taehyung...ugye nem gondolod komolyan, amit mondtál?-hátrálni kezdtem, hiszen mindenki ezt tette volna. Vagy csak én vagyok túlságosan fosós? A srác mosolyára pillantottam, ami nem éppen azt sugallta, hogy megfogok menekülni előle. Király.
-Gyere szépen ide, Jeongguk! Ne nehezítsd meg a dolgomat... Ígérem gyorsan végzek veled!-egyre közelebb lépdelt testemhez, én pedig amíg tehettem hátráltam. Tudom elég unalmas már, de velem is az a dolog történt, mint ami általában minden ugyan olyan filmben a főszereplővel. A falnak ütköztem. A hideg érzésre arcom kisebb grimaszba torzult, viszont jelen pillanatban ez volt a legkisebb problémám.-Ejnye...látom, nem bírsz magaddal.-arcával nyakhajlatomhoz közelített, lehelete még ebben a helyzetben is megbabonázott. Baszki! Hiába próbáltam ellenállni, ajkai közül kiszaladt egy enyhe nyögés. Sajnálom, a nyakam a gyengém.-Szép fiú, még a végén elélvezel itt nekem.-bicskáját hirtelen szememhez emelte, mire gyorsan reagáltam és még szerencsém volt, ugyanis eltudtam magamtól lökni. Egyetlen egy pillanatra lefagytam, majd mit sem törődve azzal, hogy tulajdonképpen a saját házamból szaladok ki, az utcára futottam.
🌸🌸🌸
Másnap reggel legjobb barátom puha ágyában ébredtem. Minden reményem arra az egy dologra irányult, hogy a tegnap történt eseménysorozat, csak egy álom volt. Lassan felnyomtam magamat ülő helyzetbe, de amint megpillantottam Namjoont, ahogyan az ágy előtt áll és engem néz... Egyből visszaestem hátamra.
-Baszki!-motyogtam a plafont bámulva. Drága barátom elnevette magát, majd megszólalt.
-Kikérem magamnak, azért ennyire nem vagyok ijesztő!-háborodott fel azon a tipikus hülyülő hangján, majd lassan mellém sétált.
-Mi történt tegnap?-túl komolyan kérdezett ahhoz, hogy az eddig létező reményeim megmaradjanak. Szemeimet lehunytam, állkapcsomat összeszorítottam. Fájt a visszaemlékezés.
-Kérlek mondd el, Jungkook! Segíteni szeretnék neked, hiszen látom, hogy belül borzasztóan szenvedsz.-sóhajtása fájdalommal teli volt, így kénytelen voltam rá venni magamat, hogy beszéljek a történtekről.
-Minden igaz.-szemhéjaimat mozgásra kényszerítettem, tehát már láthattam is barátom szomorú arcát.-Taehyung egy gyilkos. Kegyetlen tulajdonságokkal megáldva.-Namjoon álla szinte leesett ahogyan kiejtettem a fájó igazságot. Szörnyű érzés fogott el. A teljesen lefagyott srác nem tudott mit mondani, úgyhogy szép lassan elkezdtem mesélni az egész estémet. Megdöbbentő, hogy ez tényleg megtörtént.
*Jungkook az elejétől a végéig mindent elmesélt barátjának, Namjoonnak. A fiúk kissé összeomolva ültek már pár perce az ágyon, amikor a tegnapi nap hatása alatt lévő fiú telefonja teljes hangerővel elkezdett csörögni. Nem éppen a legjobb híreket kapta.*
-Yoongi? Mit szeretnél?-lehangolt beszédem kevés érdeklődést mutatott a vonal másik felén lévő fiú felé, de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. A kedvem a béka segge alatt található, talán ezt mindenki megérti.
-Hol a francba vagytok?? Már régen a suliban kéne lennetek, de valamiért rohadtul nem látlak titeket sehol!-a telefont messzebb tartottam a fülemtől, majd amint az időre pillantottam, egyből kinyomtam a hívásban lévő haveromat és kipattantam az ágyból. Namjoon is észbe kapott és mindketten percek alatt felkaptuk magunkra a ruháinkat, majd el is indultunk a suliba.
*Az úton*
-Azt hiszem, hogy parázok.-halk, erőtlen hangon szólaltam meg, ami miatt barátom kissé fura arckifejezéssel nézett rám.
-Mitől? Szerinted bántani fog?-fejét újra az aszfalt felé fordította és figyelte saját lépteit. Szerettem volna hinni, hogy hülyeségből tette fel ezt a kérdést. Reméltem, hogy úgy hiszi, nem fog bántani Taehyung, ugyanakkor borzasztóan féltem a sráctól. Nem akartam őt látni, viszont valami mégis vonzott titokzatos énje felé.
-Namjoon, ez a fiú tegnap kiakarta szedni a szemeimet.-nem néztem magam mellé, úgysem kaptam volna vissza pillantást. Ezután már nulla kommunikációval haladtunk tovább, míg el nem értük az iskola kapuját. Nem akarok hazudni testem kicsit megremegett, ahogyan az épület előtt álló tömegre néztem. Őt kerestem szemeimmel. Hirtelen felindulásból, Namot faképnél hagyva rohantam be a szekrényemhez. Kinyitottam az ajtaját és táskámat kinyitva dobáltam bele a könyveket a helyükre. Amikor ezzel a tevékenységemmel végeztem, eltávolodtam a szekrényemtől és persze be is csuktam a kis ajtaját. Mondjuk ezután teljes fagyás ment végbe testemben, ugyanis Taehyung támaszkodott mellettem egy szexi félmosollyal az arcán.
-Hiányoztam, kiscsillag?-ellökte magát a fémtől, majd kezeit drámaian széttárta. Akkorát nyeltem, hogy azt még szerintem a világ másik felén is meghallották.
-Taehyung...
-Kiscsillag?
-Mit akarsz?-tértem rá a lényegre, hiszen ő mást sem csinált, csak nevetett félénkségemen. Azért nekem is vannak határaim! Közelebb lépdelt hozzám, arcomra helyezte kezét.
-A szemeidet.-olyan egyszerűen jelentette ki, mintha a reggelimet kérte volna el. Kim Taehyung egy beteg ember.
-Hagyj békén!-hangomat feljebb emeltem, hátha így megérti a helyzet súlyosságát. Erőt vettem magamon és elindultam teste mellett. A probléma csak az volt, hogy kezemet erősen elkapva kezdett el húzni maga után. Szép lassan lementünk a pincébe, aminek az ajtaját ez a gyilkos kulcsra zárta. Honnan van egyáltalán kulcsa??
-Ki vagy te, hogy így játszadozol velem?-szemei szikrákat szórtak, de mégis láttam benne valami furcsát. Talán bizonytalanságot.
-Én nem játszok veled. Miért tennék ilyet?-megpróbáltam elővenni a legártatlanabb pillantásomat, azt remélve, így talán kegyelmet kapok tőle.
-Most is azt teszed. A pillantásod az őrületbe kerget. Olyan ártatlan, de mégis bűnös. Amolyan izgató fajta.-közelebb hajolt arcomhoz és abban a pillanatban rájöttem...Rájöttem, hogy mekkora egy pszichopata elmebeteg idióta.
-Te egy barom vagy!
SZIASZTOOOOOOOOOOOK!
Kaphatok kommentet és csillagocskát? :)) Puszi a fejetek búbjára! Hamarosan hozom az újabb részt!(Ha minden jól megy).
Ui.: A hibákért bocsánat, nyugodtan írjatok ha találtok benne valamit. :* <3
YOU ARE READING
You are jerk. /VKOOK/
Fanfiction-Te hazudtál nekem.-meredtem lesokkolódva magam elé. -Ez nem igaz. Pusztán csak nem mondtam el a részleteket. -Gyerünk Junkookie, húzd meg a ravaszt!-feltartott kezekkel parancsolt rám, bár tudta, hogy úgysem fogom megtenni. -Miért van neked pisztol...
