Fools (Jungkook fanfiction) BEFEJEZETT

10.rész

Minden körülöttem való történést kizárt a fejemben kavargó áradat, amely egyetlen szót dobált fel nekem újra és újra. Többet! Még sokkal többet akarok ebből a mámorból akkor is, ha bűnös, akkor is, ha nem helyes. Légy féltékeny Jungkook! Küzdj értem és mutasd meg, ha számítok neked még egy picit is!
Kapaszkodtam Hoseokba, mintha ő lenne a túlélésem kulcsa ebben a zord és rideg világban, ő pedig szorosan ölelt magához el nem szakadva tőlem. Miért nem lehetnek ilyen tökéletesnek tűnő pillanataim Kookkal is? Miért akkora nagy kérés ez? Nyelveink lassú, de annál szenvedélyesebb táncot jártak egymással és szinte láttam magam előtt ahogy Taehyung kivételével mindenki ledöbben.
Az üvegcsörömpölés hallatán észbe kapva húzódtam el és próbáltam meg rendezni kissé összekuszálódott tincseimet. A DJ pultja felől jött a hang így arrafele fordultam, de még a levegő is a tüdőmben rekedt. Jungkook meredten bámult engem a lábai előtt meredező üvegszilánkok közepedte. A ránk szegeződő tekintetek miatt még a hátam is borsódzni kezdett és szívem szerint elsüllyedtem volna szégyenemben.
-Ti meg mégis mi a fészkes fenét csináltok? – ordította el magát a teljesen lesokkolt Kook és úgy közelített felénk, mint egy felbőszült bika.
Akaratlanul is nyeltem egy nagyot hirtelen kiszáradt szám miatt, de amennyire csak tudtam megpróbáltam magabiztosnak tűnni. Gúnyos mosolyra húztam ajkaimat és kikászálódtam Hobi öléből.
-Talán nem látod? – fontam össze mellkasom előtt a karjaimat.
-Azt hittem, hogy káprázik a szemem – húzta el a száját undorodva.
-Hogy lehet, hogy most éppen nem a barátoddal lógsz? – vontam fel a szemöldököm érdeklődést színlelve.
Néhány másodpercig zavarodottan figyelt engem és szinte láttam magam előtt, ahogy a fogaskerekei forognak, hogy megfejthesse mégis miről beszélek. Az arcomat fürkészte, de most valahogy másképpen mint ahogy szokta. Visszaadtam azt, amit ő adott nekem több, mint egy éve. Azzal tette tönkre a Jiminnel való kapcsolatomat, hogy elküldött neki egy képet, amin még az összejövésünk előtt csókolóztunk Hoseokkal az egyik sulis próbaterem padlóján. Most ő is megtudta, hogy milyen érzés az, ha megcsalják.
-Aha – mutatott rám hitetlenkedve – Szóval féltékeny voltál.
-A legkevésbé sem voltam féltékeny – húztam fel az orromat sértetten – Láttam az üzenetváltásotokat és tudom, hogy van köztetek valami.
Hitetlenkedve pislogott néhányat, majd olyan hangos nevetésben tört ki, hogy az egész szórakozóhely tőle zengett. Az arcom lassan elkezdett felvenni egy a paradicsomokat megszégyenítő vörös árnyalatot és a düh fortyogni kezdett bennem. Mit képzel magáról, hogy engem kiröhög? A percek múlásával kezdett egyre inkább frusztrálóvá válni az, hogy nem hagyja abba a szórakozást, és engem egyre jobban zavart. Nem tudtam felfogni, hogy mi lehet olyan vicces abban amit mondtam.
-Azt sem tudod, hogy ki az, akivel beszélgettem és azt sem tudod, hogy mi volt a témánk – komorodott el egy szempillantás alatt.
-Akkor magyarázd meg nekem légyszíves – tártam szét a karjaimat.
-Ismered azt a lányt és soha sem voltál vele túl jóban. Az utóbbi időben elkezdtem találkozgatni a volt barátnőmmel, Areummel – vonta meg a vállát, mintha ez a lehető legkisebb dolog lenne.
-És nekem te ezt el sem akartad mondani, igaz? – ahogy próbáltam magam egy picit lenyugtatni, úgy lettem egyre idegesebb.
-Nem, mivel ő segített nekem megszervezni a mai napot – ezúttal rajta volt a sor, hogy gunyoros vigyort eresszen meg felém – Azért akart elhívni ma, hogy megbeszéljünk még bizonyos részleteket, de úgy tűnik, hogy erre már nem lesz szükség – úgy lépett oda Hoseokhoz, mint aki bármelyik pillanatban képes robbanni – Sok boldogságot Hyung. Nem gondoltam volna, hogy pont te fogsz majd így hátba szúrni.
A keze megközelítette az előtte ülő vállát, mintha meg akarná érinteni, de alig néhány centivel a bőrét fedő, zöld póló anyagától meggondolta magát és inkább kivonult a helyiségből. Ott akart hagyni minket és elmenekülni, de én utána indultam és a sötét utca kellős közepén ragadtam meg, majd fordítottam szembe magammal.
-Csak egy ennyivel el akarsz menni? – néztem mélyen szemeibe, amikben már a gúny leghalványabb szikrája sem égett, csak a mindent elemésztő csalódottság.
-Mi értelme lenne itt maradnom Lisa? Miért akarnám azt játszani, hogy minden rendben? – annyival jobban esett volna, ha leordítja a fejem és nem csak megtörten motyog az orra alatt.
-Elmondhattad volna és akkor nem jutottunk volna ideáig – ahogy megérezte, hogy ujjaimmal máris kihűlt bőrét kezdtem el simogatni, azonnal hátrébb tántorodott.
-Ha bíztál volna bennem egy picit, akkor nem csaltál volna meg – fejét elfordítva kezdte el pásztázni a legkevésbé sem érdekes, mellettünk húzó falat – Nem tudok neked már hinni. Az fáj nekem ebben az egészben a legjobban, hogy ma tetted meg. Amikor a legjobban próbálkoztam annak érdekében, hogy te igazán jól érezd magad és mindened meglegyen.
-Annyira utálsz engem, hogy most itt fogsz hagyni? – lassan kezdtem átérezni ennek az elmúlt néhány óra eseményeinek súlyát.
-Nem. Annyira szeretlek, hogy most itt hagylak – lépett közel hozzám, hogy egy apró puszit nyomjon a homlokomra – Szükségem van egy kis időre ahhoz, hogy végig gondoljak mindent. Ha pedig ez megvolt, akkor talán majd beszélhetünk. Szia Lisa – tűnt el egyetlen szempillantás alatt az utcában.
Nem tudtam pontosan, hogy mire is kellene gondolnom. Azt hittem, hogy az majd jó érzéssel fog eltölteni, ha végre bosszút állhatok Jungkookon, ehelyett most úgy érzem magam, mint akit jó néhányszor pofon vágtak. Egyetlen lépés megtételére nem lettem volna képes a kavargó lelkivilágom miatt. A lehetséges következményekkel mit sem törődve ültem le a kemény betonra és belebámultam a körülöttem örvénylő félhomályba. A kemény felület olyannyira hidegnek bizonyult, hogy felszisszentem, ahogy nadrágon keresztül hozzám ért, de már fel nem tudtam volna kelni.
Hogy lehet egyetlen este alatt ennyit hibázni? Fittyet hánytam a bátyám figyelmeztetésére, lerészegedtem, megcsaltam a pasimat, megszegtem a legjobb barátomnak tett ígéretemet, ráadásul minden egyes szóra képes lettem volna ugrani, amikor Taehyung felhozta ezt az egész marhaságot.
Fogalmam sincs mióta ücsöröghettem ott, talán már több órája, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve kiterültem a járófelületen és a fényszennyezéstől éppen csak pislákoló csillagokat kezdtem el bámulni. Nem sírtam, viszont mintha valami összetört volna bennem. A hideg behatolt minden egyes porcikámba, a csontjaim között járkált és nem hagyott nekem egy másodperc nyugtot sem. A fogaim vacogni kezdtek, de a világ minden kincséért sem keltem volna fel onnan miután lecsukódtak a szemhéjaim.
-Én akkor láttam legutóbb, amikor elindult Jungkook után – hallottam meg a semmiből Jimin aggódónak tűnő hangját.
-Nem jött vissza azután – tette hozzá Namjoon.
-Azt hiszem, hogy megtaláltam – kiáltotta el magát Yoongi és ekkor már éreztem is, ahogy két erős kar felemel.
-Miért feküdtél le oda Lis? Teljesen át vagy fagyva – tartott szorosan legjobb barátom és ahogy érzékeltem nagyon sietett valahova.
-Annyira elbasztam Hobi – motyogtam bele mellkasába, ahogy igyekeztem valamelyest felmelegedni és visszaszerezni az életkedvemet.