Over and Over Together Forever

5.

-és? nyögd már ki! -ordítottam rá
-én tudom ki az apád!-ezt kimondva arcát tenyerébe boritotta majd beletúrt hajába
-hah...és mégis mióta?-néztem rá csalódottan- hmm? mióta tudod??-pattantam fel és ismét kiabálni kezdtem
-Tudom hülyeség most ezt mondanom de kérlek nyugodj le és ülj vissza-nyugtatott Ed- mióta csak megszülettél.. anyu úgy érezte, hogy míg túl kicsi vagy hogy elmodjuk addig nem akart kitálalni. De már közel 2 éve mindig egyre sűrűbben, nemrég már naponta felhozta velem a témát:" Hogy is mondjam el neki?" De álmomba nem gondoltam volna, hogy egyszer nekem kell ezt elmondanom a kishúgomnak...
-Ed...és mégis ki az? Ennyi év hazugság után mostmár igazán elmondhatnád-hangomból csalódottság hallatszott ,de már nem sírtam, és nem is kiabáltam... tudtam hogy nem Ed a hibás de azért haragudtam, talán rá talán a világra, anyámra... nem tudom.
-Sajnalom de még pár órát, de az is lehet hogy egy napot vagy tudom is én meddig kell még ebben a titokban élned mert elvileg ENGEM fog hívni az illető és talákozni fogtok. Azt nem tudom mikor és hogyan de fogtok.
-És... akkor neked is....
-Nem nekem nem ő az apám... de elvileg ő akarta hogy vegyem fel a nevét mert azt hitték hosszú lesz a kapcsolatuk meg minden....
*Ed szemszöge *
Szegény lány... most biztos egy világ dőlt benne össze. Utálom magam hogy eddig kellett neki hazudoznom.Remélem jobban lesz ha megtudja hogy ki az apja..vajon meddig kell még ezt titkolnom....Anyu akart neki elmondani mindent és most megfutamodik? Rohadt jó.. Ezt tenni a saját tesómmal...kva titok.

-oké.. akkor ha keres, azonnal hívj fel. Én most szerintem elmegyek valahová...egyedül kell lennem. szeretlek... és nem hibáztatlak -mosolyogtam rá de belül nagyon fájt ez az egész.Felmentem a szobámba.
-azonnal hívj ha bármi van-kiabálta utánam Edy, majd ő is elment.
Beléptem a szobámba és megpillantottam az íróasztalomon terpeszkedő két papirfecnit. Odamentem és kibontottam az egyiket és egy telefonszám és ez állt rajta:
"Calum Hood :)"
a másikat épp  kezembe vettem, amikor pittyegni kezdett a telefonom. Ledobtam a papírt és siettem megnézni az smst. Reménykedtem hogy anyám ad magáról életjelet, de csak egy ismeretlen szám volt az és az üzenetben pedig ez állt:
"Jó reggelt szépség!
Arra gondoltam... hogy nem lenne e kedved ma eljönni velem valahová?
Puszi A."
Ki a franc az az A? És sehová nem megyek még nem tu... várjunk csak! Odarohantam a fecnihez, felbontottam azon viszon 2 szám és 2 név állt:
"Luke ;) Ashton :D"
gyorsan összehasonlítottam mindhárom számmal  az üzenet feladóját és legnagyobb meglepetésemre Ashton volt az. De honna tudja a számom amikor csak...  Calum!!-mondtam mérgesen
A zároló képem   telefonomban a mi kis családunk volt...vagyis apa nélküli... eszembe jutott mindaz, ami ma reggel történt és ismét megtelt a szemem könnyekkel. Fájó szívvel, de írtam egy üzenetet vissza Ashnek:
"Drága Ash!
Őszintén sajnálom hogy ezt smsben irom meg, de nem mehetek ma veled sehová. De remélem majd egyszer bepótoljuk, és megérted de nem vagyok olyan lelki állapotban. Sajnálom...
Puszi, Jas"
Elküldtem az smst és nekiindultam a város közepének céltalanul. Benéztem egy-két boltba a plázában, majd leültem egy padra és csak néztem az embereket milyen boldogok ezen a napsütéses, meleg napon. Mindenki boldog csak én nem...mindenhol párok, mosolygó emberek... családok.... szemem ismét megtelt könnyekkel...nem tudtam tovább magamban tartani és már tényleg nem éreztem lassan kiutat ebből.
-Minden rendben?-ült le mellém egy idegen.
-Persze! Hogyne... Minden rendben-mondtam gúnyosan- Miért érdekel?-arcomat tenyerembe temettem és lehajtottam fejemet. nem akartam hogy sírni lásson bárki is..nem mertem rá nézni...
-Miért nem nézel rám?
-Félek egy újabb meglepetéstől és bárki is vagy nem akarom hogy így láss...lehet hülyén hangzik de így van...
Megfogta kezeimet es levette arcomról.Szemeim csukva voltak. Felemelte a fejem az államnál fogva gyengéden, letörölte a könnyeimet és így szólt:
-Most nyisd ki a szemed! Ígérem nem fogsz csalódni! És ne sírj kérlek-nevette el magát.
Mostmár selytettem ki az és nem kételkedtem benne. Kinyitottam a szemem és nemhinnétek el kit láttam.
Luke Hemmings volt az! Ha nem kezdődött volna így a reggelem biztosan nyakába ugrottam volna és azt sem tudtam volna hogy sírjak vagy nevessek. De szánalmasan reagáltam.
-*apró mosollyal* hát te? Mit keresel itt? És.. és miért pont hozzám jöttél ide?Itt egy csomó ember és...azt sem tudod már ki vagyok...- néztem a padlót, számat húzva szomorúan
-természetesen emlékszem rád! Jasminenak hívnak.Én csak megláttam hogy itt sírsz.De nem válaszoltál még a kérdésemre.
-ömm... nem akarlak az én semmisegemmel terhelni... igazából úgy terveztem a napomat hogy ma egyedül leszek, de nagyon unom ezt talan haza megyek...
-elkísérlek bárhova akarsz most menni-vágott szavamba majd dobott egy félmosolyt. Ahh de még milyen félmosolyt.
-Rendben ha szeretnél! Örülnék neki...jah és Ashnek ne említsd meg hogy talalkoztunk mert írt egy sms én pedig visszautasítottam..-pirultam kissé el
Wow elsőre visszautasítani Ashton Irwint! Amúgy számíthatsz rám!-mondta nevetve, majd elindultunk a plázába egy újjabb körre. Egy idő után a rajongók felfedeztelék hogy Luke itt van a plázában és megrohamozták. Lépten-nyomon akart tőle valaki egy fotót vagy autogrammot. Meguntam ezt az egészet és csalódottan elfutottam.Még utoljára hátranéztem majd sírva kirohantam az épületből. Úgy döntöttem busszal megyek haza így a buszmegállóban álltam egyedül, és még az eső is elkezdett esni..
-Miért rohantál el?-ugrott mellém kifulladva, kabátját a fejem fölé emelve Luke.
-Mert? Miért maradtam volna? Nézni azt ahogy fotózkodsz, vagy autogrammot osztogatsz? Köszi de nem-néztem rá szipogva
-De..
-Figyelj! Te zenész vagy, én egy senki, szóval...-löktem el magamtól és ismét az esőben álltam már teljesen elázva
-Ne mondj ilyen! Kit érdekel ki vagyok most, és te egyáltalán nem vagy senki!-mondta felháborodva, majd átölelt-sajnálom hogy otthagytalak.
Elmosolyodtam majd szorosan átöleltem én is.
-Na de menjünk valami száraz helyre-mosolygott rám és elmentünk valami nyugodtabb és szárazabb helyre beszélgetni. A nap végén hazamentem és ő elkísért.
-Csodálatos nap volt azt a kis hibát leszámítva. De köszönöm hogy el tudtad velem feledtetni a reggeli borzalmakat. Köszönök mindent-mosolyogtam rá és szorosan átöleltem.
Olyan jó érzés volt hogy szorosan átölelt ő is.Amikor elengedtük egymást egymasra néztünk és úgy éreztem most meglesz első csókunk.Közelebb lépett hozzám, az ajkaink egyre közelebb voltak, már éreztem a lehelletet, de... Luke és én is olyannyira zavarba jöttünk....lenézett a földre, egyet hátra lépett megfogta a tarkóját és rám mosolygott, én pedig elvörösödtem.
-Hát köszönöm a mai napot és remélem egyszer majd elmondod mi bántott..jó éjt!-megfordult és elindult-és nagyon sajnálom... talán majd máskor-kiáltotta vissza a távolból
Szerintem az elmaradt csókra gondolt ő is... Nah nem baj! legalább egy csodás napot töltöttünk együtt.Aww annyira csodás a mosolya.Néztem utána merengően.
-Te hol a fenébe voltál? Másik kontinensre utaztál?-rontott ki a kapun Edward, és nézte amit én-az meg kicsoda?-kérdezte lassan és titokzatosan
-omm..senki-hatalmas mosolyt dobtam neki,majd beszaladtam a házba és lefeküdtem aludni. Csodás volt a mai napom, de még mindig anyu levelén rágódok..