A beszélgetés ezen fele elég hamar be is ragadt, és mivel mindkettejüknek kínos lett volna feszegetni a Kornél témát, nem is nagyon beszélték ki jobban a helyzetet.
-Tényleg, Imi, nem jövő hétvégén lesz meccsetek?
-Basszus tényleg, teljesen megfeledkeztem róla! Azt se tudom ki ellen játszunk, pedig azért jó lenne tudni, hogy van e egyáltalán esélyünk továbbjutni.
-Várj, már nézem is- vette elő rögtön a telefonját, és már pötyögte is az adatokat. - Ha jól látom a testvériskolánkkal, a Kossuthal játszotok. Ők nem nagy falat. Egy jó játékosuk van, Máté, de szerintem még ő sem fog játszani. Készül az érettségire.
-Huh, megnyugodtam. Érdekel mit hoz ki a csapatból ez az úr Takács bá' vagy ki.
-Régebben jégkorongozott, én onnan ismerem, de ha jól tudom kosarazott is, és a röplabdához is konyít. Arról viszont semmit nem tudok, hogy valaha foglalkozott-e kézilabdával. Edzőnek jó arc.
- Holnap lesz az első edzésünk a teljes létszámos csapattal. Először, úgy, hogy szerdán már meccs lesz.
-Basszus már ennyi az idő? Ne haragudj Imi, rohannom kell edzésre!
-Még ilyenkor is?
-Főleg ilyenkor. Sajnálom, majd holnap találkozunk! A meccseteket sem hagyom ki, ne félj! Látni akarom, ahogy leégtek, még úgy is, hogy nyertek- ezzel elviharzott.Másnap Imi ismét a nehéz korai keléssel nézett szembe, de most izgatott volt az első edzés miatt. A buszmegálló felé sétálva meglátott egy magas fiút a telefonját nyomkodva. Már rohant volna hozzá, mikor eszébe jutott a múltkori, és kicsit kínosan érezte magát.
-Ugyan Imi, nem húzhatod ezt örökké!- nyugtatgatta magát.
Mellé érve látta, hogy még a fülhallgatója is bent van, és annyira elmerült a Pokémon vadászatban, hogy észre sem vette a mellette álló fiút. Nos igen, Kornélnak már voltak bajai a játék függősége miatt. Rengetegszer hagyta fent a telefonjának hangját, így mikor órán unatkozás közben elővette, mindig a hangos zene miatt le is bukott. Ráadásul egyszer ki is szökött az iskolából, mert a szomszédos utcában meglátott egy ritka fajt.
Imi sokáig gondolkozott, hogy egyáltalán megszólítsa-e, de az érkező busz elvette tőle a döntés lehetőségét.-Ohh, Imi. Te mióta állsz itt?- kérdezte zavarodottan a bérletét keresve.
-Csak most érkeztem, nyugalom - hazudta. - Gyere, menjünk! Ugye nem feledkeztél meg az eheti meccsről?
-Már hogy felejthetném el? Azt se tudom mikor vannak az edzések! - bökte vissza.
-És?
-Na?
-Jó az edző?
-Gőzöm sincs. Emlékszel Kolosra?
-Persze.
-Na, eddig minden edzést ő tartott...
-Valahogy nem lepődtem meg- nevetett. - És most, hogy a héten meccsünk lesz, sem tervez semmit csinálni?
-Örüljünk ha nem tervez. Csak elrontana mindent. Amúgy is, túl korán van ez a meccs, még nagyon év eleje van, a legtöbb iskolában össze sem álltak a csapatok, nemhogy összeszoktak. Az a szerencse, hogy a csapat nagy része már tavaly is itt volt, vagy legalább valamikor a közös tesiórán játszottunk velük. Viszont lesz egy csomó idén érkező tehetséges gyerek is, akiket azért nem ártana bevenni.
-Az biztos, azt hallottam, hogy Colos testvére is ide jár mostantól, és ő még válogatott is volt!
-Azt hittem kosarazott.-Csak azért mert magas vagyok?- szólalt meg a távolból egy hang. - Mikor a hang irányába fordultak, egyből kiszúrták a magas, de annál idiótább testvérpárt. Az az egy szerencséjük volt, hogy mielőtt a kínos beszélgetés tovább folytatódhatott volna, megszólalt a leszállást jelző hölgy hangja, így az ajtóhoz kellett furakodniuk.
-Colos, és a testvéred. Micsoda meglepetés!
-Neked csak Máté vagyok, jó? - szólt vissza a "kisebb" óriás.
-Ne haragudj, azt hiszem még nem találkoztunk. Veréb Kornél vagyok, a csapatkapitány.
-Ohh, már mindent értek, mester - hátrált meg.
-Én pedig Kiss Imi.- mutatkozott be a szőkeség is.
-Hmm, találó neved van, tetszik - nevetett. - Bástya! - fordult most Colos felé.- Ezek az osztálytársaid?
-Igen, de már láttad is őket, mikor anno eljöttél az egyik meccsünkre szurkolni. Tudod, Kornél volt a háttal bedobós srác.
-Igeeen? A nagy háttal bedobós? Aki csak úgy átugrott a hatoson egy 180-as fordulat közben, és hátrafelé bedobta a labdát a kapus lába között? Majd csak úgy elsétált?
-Ő bizony.
-Erről még nem is hallottam- szólt közbe Imi.
-Véletlen szerencse volt, semmi több- szerénykedett Kornél.
-Biztosan csak szerencse volt, ha még kétszer megcsináltad.- álmélkodott Máté.Az edzés kezdetét is vette. Főképp mindenki magától próbálgatott kapura dobni, passzolgatni. Jól elvoltak, nem különösebben dolgoztak ki bármilyen taktikát, hogy hogyan nyerhetnének a hétvégi meccsen. Bár nem sok volt hátra, és nem is voltak nagy összhangban, érezték, hogy az első meccset nem lesz nehéz megnyerniük.
Gyorsan közeledett a szombati nap, és még mindig jócskán voltak hiányosságai a csapatnak a közös munkával kapcsolatban, így Kornél a csütörtöki napon átvette a hivatásos edző szerepét, és maga kezdte el csapatmunkára biztatni társait. Először közös bemelegítés, majd sorsolt párokkal való passzolgatás, és közös gyakorlatok. Végül 2 olyan csapatot hozott létre, ahol az emberek még sosem játszottak együtt, csak egymás ellen. Így került Imi egy csapatba Mátéval.
-Te hallod- bökte oda neki a kisebb colos.
-Hm?- hangzott Imitől a válasz, miközben a pályán folyó játékra koncentrált.
-Hogy lehettek osztálytársak?
-Ezt meg mire véljem?
-Hát, hogy te inkább nézel ki általános iskolásnak, mint majdnem végzős diáknak.
-Tudod, nem a méret a lényeg- mosolygott büszkén, amiért sikerült egy félreérthető választ adnia, amiknek már csak az értelmezései is kellemetlen volt számára néhanapján.
-Akkor is- hagyta figyelmen kívül az előbbit. - Kornél tök magas és izmos. Te meg. Hát ilyen vagy.
-Ez a genetika. Majd ha olyan idős leszel mint én majd tanulsz róla. Most pedig figyelj oda!-kapott el egy felé repülő labdát.Nem estek túl jól neki az előbbi szavak, hisz maga is látta, hogy szó szerint nem egy súly és magasságcsoportban van a többiekkel. De már nem érdekelte annyira mint régen. Örült neki, hogy a barátai így elfogadták, ahogy ő van. Mellesleg furcsállta Máté túlzott rajongását barátja iránt. De nem ő volt az egyetlen. Igazából mindenki olyan akart lenni, mint Kornél. Még Imi is.
KAMU SEDANG MEMBACA
Classmates (HUN)
RomansaTörténetünk pár átlagos gimnazista fiú életet követi nyomon. Vajon lehet két régi barát kapcsolatából több? Lehet féltékenynek lenni, egy olyan dologért amire azt hiszed, hogy nem is érdekel? Hogyan lehet beleszeretni valakibe? Egyáltalán miért, van...