Hódítás Kétkereken

[20]

BARNABÁS SZEMSZÖGE:

Mikor hazaértem Dávid épp a csajával nézett valami csöpögős romantikus filmet. Odamentem.
- Sziasztok, Dávid beszéltél Zoéval? - kérdeztem szemforgatva közbe pedig imádkoztam, hogy rövid választ adjon lehetőleg gyorsan, hogy minél előbb elmehessek és ne kelljen a csaja büdös parfümjét szagoljam. Dehát ez az ötlet mehet a kukába, ugyanis Dávid egy szia után felment, én pedig kettesben maradtam a legyeket idevonzó szagot árasztó szőke plasztik kurvával.
- Szia. Eper vagyok. - mondta én pedig megrántottam a póthaját és kivonszoltam a házból, majd aranyosan rácsaptam az ajtót, utána pedig hősiesen megveregettem a vállam. Ledőltem a kanapéra.
Hirtelen Dávid kiáltott, én pedig villámgyorsan felrohantam az emeletre.
Mikor felértem köpni-nyelni sem tudtam úgy megijedtem. Zoé épp egy vértócsa középen feküdt, a karjából pedig ömlött a vér, az ablak pedig be volt törve. Azonnal rákiabáltam Dávidra hogy hozzon egy elsősegély készletet. Mikor visszaért bekötöttem a kezét és reménykedtem, hogy nem az ütőerét vágta el....

ZOÉ SZEMSZÖGE:

Kiskoromban mindig boldogságra és szeretetre vágytam. Kaptam is, de sajnos nem eleget. De aztán jött Krisz és Leó és tönkretettek mindent. Az életemet, a boldogságom... Talán végre megszabadultam tőlük, talán ez a sötét egy új kezdet és új esély, hogy boldog lehessek... Hogy mi is történt velem?
Visszaemlékezés:
Mikor Dávid otthagyott azzal a tudattal, hogy holnap nehezebb napom lesz, csak egy dolog futott át az agyamon, hogy én ezt nem akarom se megérteni, se megérezni. Kutatni kezdtem valami hegyes után. Mivel a fürdő nem itt van, ezért se penge se tükör darab nem áll rendelkezésemre. Vagyis állna, de akkor szólnom kéne Dávidnak, hogy pisilni kell vagy egyéb megalázó kijelentés. Mellesleg ha a fürdőbe akarom kinyírni magam, akkor úgyis észrevenné hamar, szóval ez felejtős. Gondolataim közepette kinéztem a rácsos ablakon. Egy dolog járt akkor a fejemben, Szabadság. Ez pontosan az a dolog, ami elveszett az életemből. Pedig én vissza akarom kapni! Ideges lettem. Fogtam magam és teljes érőmből beleütöttem az ablaküvegbe. Nem tört össze csak épp megrepedt, pont annyira, hogy ki tudjak piszkalni egy darabot. Meg aztán már mindegy volt hiszen az ablaküvegről már ígyis csöpögött az a bizonyos vér, ami a kezemből is. Miután kiszedtem a darabot a kezem fölé tettem. Nem tettem semmit, csak mondtam a következő sorokat:
,,Zuhanok a mélybe,
Talán mindennek vége"
Elvágtam a kezem. Amire még emlékszem, az az, hogy leejtem a szilánkdarabot és lezuhanok a földre és elájulok. Talán többet nem is kelek fel....

Sziasztok! tudom hogy -rég volt rész, de most itt a nyár és ihlet is van úgyhogy sok új rész várható❤
Puszi 😘
Kitta🖤