Luke már negyedjére próbálta elmagyarázni, hogy hogyan kell megoldani azt az átkozott egyenletet, de hiába korrepetált meglepően jól, valahogy mégse tudtam teljesen rá figyelni.
Nem tudom pontosan, hogy a mély hangja vagy a parfümjének illata, esetleg az időként a combomhoz érő keze volt a ludas, bár az is lehet hogy mindhárom, de a lényeg, hogy sajnos mire az órának vége lett én még mindig ugyanolyan hülye voltam a matekhoz.
-Na, nagyjából érted? - Csukta be a füzetemet, majd felém nyújtotta.
-Ömmm perszeee - Válaszoltam bizonytalanul. Csak nem mondhattam ki, hogy "Fingom sincs miről dumáltál fél órán keresztül".
Bár nem is kellett, mert Luke magától is rájött hogy hazudok:
- Majd hétfőn folytatjuk ugyanitt. - Vigyorgott rám, felvette a táskáját a vállára és a lépcső felé indult. - Addig is szia! - Fordult hátra egy ezer vattos mosoly kíséretében, majd eltűnt a szemem elől.
Pár másodpercig még álltam ott egy helyben és próbáltam feldolgozni hogy a suli bálványa korrepetál matematikából, ami elég szürreálisan hangzott.
Végül én is a vállamra kaptam a táskámat és elindultam a suli kijáratához, mert azt beszéltük meg Carlaval , hogy ott találkozunk és együtt megyünk haza.
Már 10 perce álltam a kapuban és minimum negyven ember jött nekem, de barátnőm még sehol se volt és én kezdtem ideges lenni.A hab a tortán az volt, amikor a ma már sokat látott négy végzős fiú lépett ki az ajtón. Csak reméltem, hogy már nem emlékeznek rám tesióráról.
De ez nem jött be:
- Úúú nézzétek itt az a dögös szöszi a tesiteremből. - Szólalt meg Calum, mire mindenki felém nézett, kivéve Luke.
Persze nekem egy hang se jött ki a torkomon csak a cipőm orrát kezdtem el bámulni vörös fejjel.
- A dögös szöszinek neve is van. Ashley. - Sétált tovább Luke, mire a másik három utána szaladt és elkezdték faggatni, hogy honnan tudja a nevem.
Már épp azt tervezgettem magamban hogy ez a jelenet "Az életem legkínosabb pillanatai" listámon hanyadik helyre kerüljön, amikor végre megjelent Carla.
- Te meg mitől vagy így kipirulva? - Nézett rám.
- Hol voltál? Vagy negyed órája szobrozok itt. - Próbáltam kikerülni a kérdését.
- Csütörtök van, tudod hogy ilyenkor Mrs. Cambell tovább tartja az órát.
- Basszus ezt mindig elfelejtem. - Indultunk el hazafelé, és megnyugodtam hogy Carla elfelejtette az arcom színéről feltett kérdést, hiszen egyből elkezdett arról mesélni, hogy a tanárok megint milyen szemetek voltak és milyen helyes fiú írt rá instagramon.
Hát igen Carla tipikusan az a lány akit vagy imádsz vagy utálsz. Az én esetemben mindkettő történik egyszerre, de soha nem cserélném el a barátságunkat semmiért.
- És úristen, képzeld el meghívott egy házibuliba és mondta, hogy én is hívhatok bárkit! Muszáj elmennünk! - Igen, még mindig a nagyon jóképű fiatalemberről volt szó intagramról, aki mint kiderült egyébként végzős a mi sulinkba.
- Kizárt dolog. - Vágtam rá. Semmi kedvem elmenni egy buliba és végignézni ahogy a gólyák seggrészegre isszák magukat és mindenki más rajtuk röhög.
- Kérlek! Holnap lenne náluk, mivel a szülei üzleti úton vannak. Apukádnak nem kell tudnia róla, aludhatsz nálunk. - Nézett rám kiskutyaszemekkel.
- Ne nézz így rám, tudod hogy egyszer voltam ilyen buliban és akkor eldöntöttem hogy soha többé mégegyszer.
- Kérlek, kérlek, kérlek. Most lesz vele esélyem találkozni mielőtt egy részeg csaj lenyúlja előlem. Megígérem hogy nem maradunk sokáig és nem hagylak egyedül és jól fogjuk magunkat érezni. - Győzködött tovább. Én pedig nem tudtam nemet mondani, hiszen fordított esetben ő is megtenné értem:
- Rendben legyen.
- Úristen, úristen, úristen köszönöm. Jövök neked eggyel. - Ugrott a nyakamba boldogan.
Ekkor még nem tudtam mire vállalkoztam...
