Fallen Kingdom [bnha×fantasy!au]

6. Fejezet

Két nap lóháton kisebb nagyobb pihenőkkel eléggé meg tudja viselni az embert, pláne azt, aki még sosem ült huzamosabb ideig nyeregben. Todorokinál sem volt ez másképp, sajgott mindene és alig bírt járni fájó belső combjai miatt.

– Majd hozzászoksz – vetette oda Midoriya nemes egyszerűséggel, mikor észrevette a bicegő herceget. A lóról leszállva lenyújtotta a combját, majd azt követően odament Todorokihoz. – Nézd, megmutatom, mit csinálj ilyenkor.

Todoroki nyűgösen utánozta Midoriya mozdulatait, lélekben szinte ott sem volt. Mikor a végére értek, képtelen lett volna elmondani, hogy milyen lábgyakorlattal kezdték. Úgy érezte, agya kikapcsolt, és másra sem tudott gondolni, mint a jó puha ágyára, amibe akkor, szíve szerint beledőlt volna.

– Aludni akarok – mormolta orra alatt és megdörzsölte a szemeit. Ólomsúlyúnak érezte őket, és annyira erőtlen volt, hogy rendesen nehezére esett arcához emelni a kezeit.

Midoriya harsányan felnevetett és hátba veregette a herceget. Nem finomkodott és Shoto úgy érezte, a gerince kiszakad a helyéről, ha még egyet kap a két lapockája közé. Fájdalmasan felnyögött és próbálta megtartani magát, nehogy a fűbe dőljön a lökések hatására.

– Tudod, mit szoktam mondani.

– Igen, tudom. Lesz ez még rosszabb is – szűrte fogai közül a szavakat Shoto gondolkodás nélkül. Midoriya mosolygott.

– Pontosan! Úgyhogy kapd össze magad, mert, ha ilyen maradsz, soha senki nem fog téged követni.

Izuku szavai hallatán az álmosság azon nyomban eltűnt Todoroki szeméből, belátta, igaza volt társának; királyként nem engedheti majd meg ezt a tunya viselkedést, úgyhogy itt az ideje összeszedni magát és megmutatni, milyen fából faragták.

Midoriya büszkén nézte Shoto szemeit, amik egyik pillanatról a másikra megteltek élettel és elszántan ragyogtak a csuklya alatt. Tudta jól, csak motiválni kell őt, és máris képes még a csillagokat is lehozni az égről. Bár a herceg nem volt teljesen tisztában a képességeivel, Midoriya egyre jobban látta a lehetőségeket, amik ott lapultak benne.

– Nemsokára Carstenbe érünk – váltott témát Izuku. – Megbízást kell vállalnunk ott, hogy tudjunk miből szobát bérelni.

– Jó – egyezett bele Todoroki és Midoriyára emelte a tekintetét. Egyből feltűnt neki valami. – Vibrál a medálod.

– Tudom. Ezért is gondolom azt, hogy ma este egy hatalmasat tudunk majd vacsorázni a fogadóban. – Shoto értetlen arckifejezése további magyarázatot igényelt. – A medálom jelzi a mágia jelenlétét. Ezt úgy értsd, ha valami mágikus fal, erőforrás, nem emberi lény van a közelben, akkor ez itt – mutatott a nyakában lógó ékszerre. – megbolondul és ficánkol, mint egy partra vetett hal. Tiszta?

– Ühüm, most már igen – bólogatott a herceg mosolyogva. Látszott rajta a megkönnyebbülés, hogy végre ezt is megtudta és nem kellett tovább agyalnia a miérteken.

– Nagyszerű! – csapta össze a tenyereit Midoriya. – Akkor pattanj vissza a lóra, és irány Carsten! Fogalmam sincs, mióta nem ettem már egy jó nagy emberes adag disznó csülköt.

Shoto csak mosolygott és egy nyikkanás nélkül visszaült a nyeregbe. Belül ordított a fájdalomtól, tombolni és bőgni támadt volna kedve, azonban mindezt elnyomva magában csendben tűrte a kínzó érzést. Képes vagyok rá! Képes vagyok rá!

Midoriyának épphogy feltűnt Shoto vívódása; a bal szeme alatti ideg egy aprót rándult, a szája fintorra kanyarult és egyik keze ökölbe szorult, görcsösen markolva a kantár szárát.