Már későre kjárt az idő, ezért úgy döntöttünk, hogy nálam folytatjuk az agyalást.
Kellemes csendbe telt az út.-Teljesen másnak gondoltam Shawnt, eddig csak a zenéit szerettem, viszont most már ő magát is, napról napra egyre jobban belehabarodok. szeretem a barna göndör haját, szeretem az illatát, a puha bőrét, a nyugtató érintését, a szívdöglesztő, cuki mosolyát ami minden szónál többet mond, szeretem a meleg, védelmet nyújtó ölelését, szeretem a mérhetetlen kedvességét, önzetlenségét, a figyelmességét, amikor kajánul rám néz, a hülye humorát. Az egész lényét imádom.- EGYSZERŰEN CSAK SZERETEM.-csak akkor eszméltem fel, hogy az utolsó gondolatomat ki is mondtam, amikor Shawnie furcsán nézett rám.
-Kit szeretsz?-kérdezte pár perc néma csend után. Na nekem végem van, nagyonn is végem van jézusom komolyan kimondtam? nagyon nagy idióta vagyok, hogy fogom én ezt kimagyarázni???
-Ömm... semmi, semmi csak gondolkoztam..aaa...jéghokin-ezaz gratulálok Veronica Steel te nyernéd az év legjobb kimagyarázása címet. Láttam Mendesen, hogy nem nagyon hiszi el nekem, de meg is értem. Ezután már nem beszéltünk az út végéig.
Haza is érkeztünk, illedelmesen kinyitotta számomra az ajtót, majd kisegített a kocsiból. Meglepetésemre még nem volt itthon apu, nem is baj annyira, mert ha meglátná Shawnt akkor rögtön elkezdené gyártani a hülye ötleteket. Kinyitottam az ajtót és abban a pillanatban megcsapott a meleg. Ledobtam a cipőm és a kabátom.
-Hova tegyem?- mutogatott a kabátjára
-Csak akasztd fel. Kérsz valamit inni, enni?-ordítottam ki a konyhából.
-Vizet-hadarta el. Nagyon furcsa most, talán ami az autóba történt? de amiatt miért lenne ilyen? ha lesz alkalmam tuti megkérdem. Vittem neki vizet, miután megitta bementünk a szobámba és ott törtük a fejünket tovább.
Amíg fel nem adtuk megírtuk a refrémet, ami így hangzik:
Baby, tell me when you're ready
I'm waitin'
Baby, any time you're ready
I'm waitin'Even ten years from now
If you haven't found somebody
I promise, I'll be around
Tell me when you're ready
I'm waitin'-Nézzünk valami filmet?-kérdeztem kicsit izgatottan, hátha igent mond..aha csak hittem.
-Nekem mennem kell, bocsi-vette sietősre a dolgot, ki akart menni a szobámból, de én megakadályoztam, a kezén keresztül visszaránotttam, mivel én vagyok maga a balszerencsétlenség, ezért ahogy nekem csapódott Shawn elvesztettem az egynsúlyom és ráestem az ágyra a fiú pedig rám. Csak néztünk egymásra pár percig ugynabba a pozícióba, már kishíján összelapított, de nem akartam, hogy vége legyne a pillanatnak. Mélyen néztünk egymás íriszeibe, egyre közelebbről éreztem ahogy kifújja a levegőt, de egy pontnál megállt mintha gondolkozna vagy egy fal lenne köztünk. Megtámaszkodott két izmos karjával felettem, majd ellökte magát az ágytól és leült rá.
-Maradok, de csak egy feltétellel-mondta komor hangleejtéssel
-Okés, mondd- nyeltem egy hatalmasat.
-Ha elmondod kit szeretsz.-mondta végig a szemembe nézve, közben a két puha, meleg keze közé vette az enyémet. Akkor mégis csak ezen rágódott eddig, és emiatt volt ilyen. Nemtudom mit válaszoljak.. most vessek véget a kialakuló barátságunknak ami örökké szól, legalábbis így érzem.
-Ömm figyelj, nagyon megtetszett egy fiú, és úgy vettem észre, hogy én is eléggé bejövök neki, vagy csak ilyen kedves mindenkivel, azaz igazság, hogy nem ismerem még annyira, de nagyon cuki és rohadt jó humora van, álom pasi, de most lett nem rég vége az egyik leghosszabb kapcsolatomnak és még nem vagyok biztos az érzéseimben, lehet hogy ez csak egy kis fellángolás.
~~~~~~~~~~Shawn szemszöge~~~~~~~~~
-Ömm figyelj, nagyon megtetszett egy fiú, és úgy vettem észre, hogy én is eléggé bejövök neki, vagy csal ilyen kedves mindenkivel,azaz igazság,hogy nem ismerem még annyira, de nagyon cukiés rohadt jó humora van, álom pasi számomra, de most nem rég lett vége az egyik leghosszabb kapcsolatomnak és még nem vagyok biztos az érzéseimben, lehet hogy ez csak egy kis fellángolás.-miután elmodta kis monológját összetörtem, mindenegyes szava széjjel szaggatott, nagyon.
-Ismerem?-kérdeztem rá a lehetetlenre.
-Ami azt illeti, igen, nagyon is közelről.- mindenre számítottam csak erre a válaszra nem, kicsit jobb kedvre derűltem és még nincs minden veszve.
-Hogy hívják? Lehet tudok segíteni- kacsintottam a hatás kedvéért.
-Peter-hadarta el. Hogy mi??? Peter? Hmm..
-Hány éves?
-19- na jó.. nem merek rákérdezni, mi van ha kölcsönös az érzés??
-Értem, és miért szakítottatok a volt barátoddal? Ha nem vagyok túl tolakodó ezzel a kérdéssel.-tereltem a témát mielőtt eluralkodik rajtam a féltékenység.
-Megcsalt a szememláttára egy buliban és elvileg azért mert Daviddel táncoltam egyet. És az igazságot csak te tudod rajtam kívül, mert megzsarolt.- erre nem válaszoltam csak kitártam a karom egy ölelés érdekében.
-Sajnálom- súgtam a fülébe
~~~~~~~~~~Veronica szemszöge~~~~~~~~~
Néhány percig összeforrva ültünk az ágyamon. Nagyon megkönnyebbültem, mintha ez hiányzott volna, hogy valakinek elmondjam a full igazságot, mert meg fenyegetett, ha elmondom bárkinek is akkor...
-Shawn.-mondtam majd elváltam tőle. Láttam az ilyetséget az arcán ahogy kimondtam a nevét.-szeretlek.-mondtam a legmézesebb hangon és csak mosolyogtam.
-Én is Vee-simogatta meg hajam,
-Akkor nézünk filmet?
-Hogy a viharba ne-csattant fel
-Akkor mit nézzünk? Oké akkor Harry potter és a halál ereklyéit nézzük.-döntöttem el nélküle
-Ki mondta hogy én azt akarom nézni?-szegte fel az állát és játszotta a besértődöttet
-Tudom, hogy szereted, viszont nekem ez a kedvencem szóval nem engedek mást.-mondtam és elfordultam tőle. Egy pillanat után éreztem két meleg kezet a derekam köré fonódni.
-Oké Baba-hangsúlyozta ki a becenevem
-Gyors elmegyek zuhanyozni. Oké?- keresgéltem a szekrényembe valami normális pizsamát.
-Mehetek veled?-mondta perverzül, majd hátraforultam és láttam azt a kaján vigyorát.
-Nem-közelebb mentem hozzá és megsimítottam az arcát, hogy húzzam az agyát, és ezzel a lendülettel ki is léptem a szobából és a fürdő felé vettem az irányt.
[...]
-Cuki a pizsid-nem láttam, de tudtam hogy mosolyog
-Ha már én nem vagyok az akkor legalább a pizsamám legyen.-vontam vállat
Elindítottuk a filmet,én Shawnie erős melkasán feküdtem és a kezem a hasán pihent, Ő átkarolt és szerintem a film fele nem ment le, de ő már aludt is, én végig néztem, imádom ezt a részt ez a halálom.
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Itt is lennék a következő résszel, na ebbe is történt pár izgalmasabb dolog😌
Remélem tetszik és nem lett túl unalmas, ha elnyerte a tetszésed a rész akkor nyomj a kis csillagra ezzel jelezve, hogy tetszik.❤✌
2018.11.16
YOU ARE READING
Same stars |S.M| (SZÜNETEL)
FanfictionVeronica Steelről szól ez a kis történet aki lehetséges, hogy találkozik a jövendőbeli barátjával. Vagy mégsem? Csak barátok lesznek? Minden megváltozik a két fél életében?