Shawn haza hozott, most pakolok a bőröndömbe és közben várjuk, hogy apu hazaérjen.
- Köszönöm, hogy eljössz, és támogatsz engem majd a túrné alatt.- törte meg Mendes a csendet.
- Inkább nekem lenne mit köszönnöm.- mentem a széken ülő tökéletességhez közelebb és nyomtam egy puszit a homlokára, hirtelen egy meleg tenyeret éreztem a derekamon, meglepődtem, de nem zavart. Fejünk összeért és csak néztünk egymás szemeibe, a pozíció annyiban változott, hogy én megtámaszkodtam a combján, erre kicsit hevesebben vette a levegőt és meleg lehelletetől kiráhott a hideg, jóérzés töltött el, viszont nem élvezhettük sokáig.
-Veronicaaaa, itthon vagy?-ahogy meghallottuk Apa hangját rögtön szétrebbentünk. Nem méltattam válaszra csak kimentem Shawnnal együtt.
-Szia- köszöntem unottan.
-Hogy hogy ilyen hamar itthon vagy- mondta mintha misem törtent volna tegnap.
-Igazából semmi különös csak leérettségiztem-vontam meg a vállam lazán. Mondatomnak hallatán fenn akadt a szemöldöke és láttam rajta, hogy feladja, tudhatta volna, én sose veszítek legalábbis nem adom fel.
-Nagyon büszke vagyok rá- karolt át Shawn.
-Akkor én még mennyire?- borult a nyakba a könnyeivel küszködő apám.
-Naaa, ácsi. Ezt az egyet kérem, hogy engedj el semmi többet csak ezt. Kérlek, ezért tanultam az éjszakát végig, bizonyítani akartam, de ha nem értékeled vagy nem jelent számodra semmit akkoris megyek csak utána vissza se jövök.- toltam el magamtól apát. Láttam, hogy erősen gondolkodott, pár perc múlva nem válaszolva felkapta a kabátját és elment, de nem tudom hova, Shawnnal egymásra néztünk, hogy mi üthetett belé.
Visszamentem a szobámba a maradék cuccom összepakolni amivel hamar kész is lettem a "kis" szorgos segítőmmel. Jutalmúl csináltam tükörtojást és forró erdeigyümölcsös teát.
-Itt maradsz estére vagy hazamész?- kérdeztem majd belekortyoltam a friss teámba.
-Ha akarod- húzta nagy mosolyra a száját. Én csak nyomtam egy perverz vigyort.
-Gyere mutatok valamit- a rejtekhelyemre vittem ahova elbújok a problémáim elől azaz a tetőre.-csak előtte kapd fel a pulcsid.- én is felvettem, majd a összekulcsoltam kezeinket és húztam magam után. Éreztem, hogy hátsó tájékomat nézegeti, ezért csak figyelmeztettem, előre nézzen ne lefele.
-Ha ki akarsz belezni akkor hadd hívjam fel a szüleim előtte, hogy " Sziasztok az egyik legjobb barátom ki fog belezni szóval csak tudatni akartam veletek, hogy szeretlek titeket" megengeded?- röhögte el magát.
-Sötét vagy, mint a lelkem Mendes.- csóválta meg a fejem. Nem kaptam választ csak egy puszit és egy szoros ölelést. Kinyitottam az ablakot ahol ki szoktam mászni, ki is surrantam, hogy mutassam neki, nincs semmi baj jöhet, majd kilépett a tetőre és nagyra nyílt szemekkel pásztáta végig a péntek éjjeli éledező várost. Annyira aranyos volt, nehezemre esett visszafogni magam, de muszáj volt.
-Tetszik?- zökkentettem ki a bámészkodásból.
-Így mégjobban-mondta majd magához húzott a derekamnál fogva. Tettén meglepődtem, de tetszett, talán nagyon is.
Kis idő után elkapott az álmosság, ezért kértem Shawnt, hogy menjünk be, mert itt alszok el a vállán. Kifejezetten nem zavarta és erősködött is, hogy maradjunk még. Végül meggyőztem és lementünk a nappaliba, már apa is itthon volt. Nem tudom mi viselhette meg ennyire, mindegy most leülünk és megbeszéljük.
-Apu, beszélhetnénk?-túrtam idegesen a hajamba
-Persze-válaszolt full nyugodt hangon. Furcsáltam is egy kicsit, de nem adtam nagy figyelmet neki.
-Szóval...-megköszörültem a torkom és bele is kezdtem volna, ha Mendes nem szakít félbe.
-Kérem engedje el, nagyon sokat jelentene ez nekem és a csaparom számára is és gondolom Veronicának is, ne fossza meg ettől az élménytől, esküszöm semmi baja nem fog esni.-folyamodott a könyörgéshez Shawn, ami az utolsó dolog lett volna amit teszek. A mondatai után éreztem a kezét az enyébe fonódni, kis sunyi, persze nem volt ellenemre. Lehet ő is többet érez irántam? Vagy ez csak egy bíztató löket volt? Ilyen minden barátjával, vagy én vagyok a kiválasztott?? Mindegy... mindenesetre örülök ha örökre a barátom marad, Ő egy igazán csodálatos ember, nem ismerek mégegy hozzá hasonlót (én haha) egyszerűen valami megfogott benne....
Nagyon elvoltam magamnak miközben a két férfi tárgyalt rajtam, hogy mégis mi legyen velem. Monológomból apa rángatott ki.
-...remélem örülsz Vee- ennyit hallottam
-Tessék? Nem figyeltem.- ráztam meg a fejem
-Elmehetsz a turnéra-ismételte meg a mondatot az ősöm.••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Halihó!😄 Mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok utólag is.❤
Tudom, nagyon rövid lett ez a rész, de nem nagyon volt időm írni, remélem megértitek.
Ha tetszett akkor szavazzatok vagy kommenteljetek.
Kövi résznél tali újra!
2018.12.27
❤✌
KAMU SEDANG MEMBACA
Same stars |S.M| (SZÜNETEL)
Fiksi PenggemarVeronica Steelről szól ez a kis történet aki lehetséges, hogy találkozik a jövendőbeli barátjával. Vagy mégsem? Csak barátok lesznek? Minden megváltozik a két fél életében?