A sötétítőn beszűrődő téli napafény lágy táncot járt orcámon. Kellemesen indult a reggelem amíg apu be nem rontott a szobámba és el nem kezdte ordíttatni a „Happy Birthday" című zenét. És ebben a pillanatba esett le hogy a ma kezdődik a turné és nagyon is a szülinapom van ma.
-Boldog szülinapot kincsem!! El sem hiszem, hogy mától kezdve nagykorú vagy. Szeretlek.- ölelt át miközben én épp próbáltam felfogni, hol is vagyok és mi történik potosan.
-Köszönöm apu. Én is, de adnál még 2 percet?- nem tudtam folytatni mert a szavamba vágott.
-Neem már nagyon izgatott vagyok, át akarom adni az ajándékom- rángatott ki az ágyból.
Kénytelen voltam követni. Ahogy kiértem megláttam rég nem látott szeretett testvérem. Egy masnival a nyakába várt engem és teljes harci díszbe felöltözve, én meg csak kócos haj, pizsama ami elég hiányos volt, azaz egy sport melltartó és egy rövidnadrág. Lábaim feladták a szolgálatot a javából, mozdulni nem tudtam, könnyek csípték zöld íriszeim és így álltam és néztem Adrian-t. Védelmező karjait kitárta felém, nem is kellett több, sírva az ölelésébe futottam. Megszűnt minden gond, minden teher ami eddig a vállamat nyomta most elszállt, ő egy igazi angyal, volt és lesz mindig is. Mielőtt anyám úgy gondolta, hogy ő már nem szereti apát se engem így hát elválltak és elköltöztek California-ba. Azóta anyut nem is láttam, de nem is akarom annyira. 3 éve történt ez és egyik szülinapomon, karácsonyon se írt egy „sziát" sem. Adrian-nal is 2 éve találkoztam utoljára, nagyon elfoglalt, konferenciákat tart az egészséges életmóddal, sporttal kapcsolatban ezenkívül még személyi edző és nagyon sok futó versenyre szokott járni és elég szép eredményeket is szokott elérni.
-Nagyon hiányoztál már Tökmag- mormoltam bele a hajamba, majd adott egy puszit.
-Te is, te barom- fúrtam még jobban mellkasába a fejem.- meddig maradsz?- néztem fel rá.
-Holnap megyek vissza, csak mait vehettem ki szabadnapnak, bocsi.
-Ami azt illeti én is utazok holnap azaz ma.- elmeséltem neki ezt az egész Shawnos dolgot, az álla súrolta a földet.- félhívom Mendes-t, hogy jöhetsz-e velem. Az első csörgés után fel is vette, jött először is a köszöntése, a próba ideje. Gondolkodás nélkül rávágott egy igent, beszélgetett volna még, de mondtam, hogy nekem mennem kell majd talizunk a próbán és leraktam.
-Na, mehetek? Nagyon meg akarlak hallgatni hogyan énekelsz élesbe, mert eddig is tudtam, hogy gyönyörű hangod van csak még nem láttalak fellépni.
-Akkor most itt az ideje-vicsorogtam mint egy hülye.
Még felhívtam Cheryl-t, hogy 7-kor kezdődik a koncert, de jöhet velem 5-re a próbára. "Megreggeliztem" apuékkal, majd elmentünk csavarogni. Először kimentünk a parkba beszélgetni ketten bátyámmal amíg apa dolgozni van, kibeszéltük anyát, aki még most is ugyanolyan borzasztó, mint 3 évvel ezelőtt. Már nagyon kivan tőle, ezért majdnem hogy a barátnőjénél lakik, de nem hagyja békén és állandóan hívogatja. Nem tudom igazán átérezni, mert nem szeret és nem élek vele hál' istennek.
-Mikor lesz az esküvőtök Paula-val?- néztem rá perverz nézésemmel.
-Azért is jöttem haza, hogy bejelentsem csak ő nem tudott eljönni mert fontos tárgyalás miatt elutazott New York-ba.- pirult el. Najoo mivaan??? Nagyon ráéreztem.
-Aztaa. Gratulálok előre is. Nem tudom hogy bír ki téged és még képes is összekötni veled az életét- nevettem fel, bár ő nem annyira élvezte.
-Haza jövök a húgom születésnapjára és erre ilyeneket mond nekem.. Chö..- karolta át a vállam.
Olyan egy körül hazaértünk, már apu is otthon volt. Amit Shawnnal csináltunk tegnap vagyis inkább csináltam ő meg csak ült a pulton és bámult. És egy fekete erdő tortát amit apáék rendeltek. Annyira aranyos volt ahhw. A göndör fürtjei ahogy eltakarták ragyogó barna szemeit és amikor már zavarta és beletúrt a hajába... Jöhetne velem majd az esküvőre ha úgy van, remélem úgy is lesz.
-Kicsim milyen volt a buli amúgy? Nem is mesltél- kapott be egy újabb falatot apu az ételből.
-APAA- szólt rá a bátyám- szerintem nem kell beszámolnia mindenről ami vele történik főleg nem az ilyenekről.
-Tulajdonképpen ez nálunk szokás- vakartam meg a tarkóm
-Komolyan 18 évesen is elmondasz mindent? Tényleg mindent?- nézett rám nagy szemekkel
-Ömm, igen? Baj?
-Csak furcsa- tette túl magát az egészen és tovább evett.
Ebéd után felmentem kémlelni a várost és egy kicsit átgondolni az eedig történteket. Baráti banda, Shawn, közös dal, előrehozott sikeres érettségi, turné, legjobb szülinapi ajándék a tesóm lehet ennél jobb évem? Legalábbis eddig jó és jó is lesz még 2 hónapig 100%, utána meg kitudja, de bízok benne, hogy jó lesz.
Egyszer csak elkezdett rezegni a telfonom ami azt jelenti, hogy valakinek nagyooon hiányozhatok, ki másnak hiányozhatnék, mint Cher-nek.
-ÚRISTEEEEEN VEE NAGYON IZGULOOOOK.-ordította a telefonba én azzal a lendülettel ahogy fülemhez tettem a készüléket el is vettem.
-Én nem, kivételesen.- mondtam full nyugodtan, és tényleg semmi izgalom nem volt bennem még, MÉG.
-Majd el is hiszem, esküszöm jobban izgulok mint te.
-Teljes mértékbe adom
-Amúgy mibe leszel?
-Nem tudom még ott fognak ''előkészíteni''- és még sokáig folytatódott beszélgetésünk, talán túl sokág. Ránéztem az órára és 3-at mutatott, itt volt az a pillanat amikor eszméltem és elköszöntem Cher-től. Most itt állok a zuhanyba és áztatom magam. Kimostam a hajam és felöltöztem egy teljesen átlagos cuccba ami egy fekete farmerból és egy fehér pulcsiból amin ''No'' felirat díszelgett. Felraktam magamra egy kis alapozót, hogy azért ne egy szörnyetegként menjek el.
-Ha ott vagy majd hívj fel és kimegyek hozzád, hogy beengedjenek a back stage-be- kapkodtam a fejem össze-vissza. Nem válaszolt semmit csak bólintott egyet.
Ittam még egy kávét és váltottam pár szót apuékkal. A lötty úgy hatott rám mintha egy energia bombát robbantottak volna. Amint megittam a forró italom már csörgött is a telefonom, Shawn volt az, fel se vettem csak felkaptam a cipőm, kabátom és a sálam, köszöntem a kis családomnak és ki is léptem az ajtón, a friss levegő az orromba kúszott, nagyokat szippantottam bele.
Mendes is még csak egy mackóba díszelgett, én még túl is voltam öltözve hozzá képest, de így is szívdöglesztően jól nézett ki. Adott egy szoros ölelést és a fülembe suttogott egy ''sziát", ha nem lett volna elég hideg még ki is rázott, közben megmelengette a szívem, minden szava, tette ezt teszi velem. Én is követtem gesztusát, majd bepakoltuk a bőröndjeimet a kocsiba és beszálltunk hátra.
-Nem izgulsz?- kérdezte közben átkarolt és egy puszit nyomott a hajamba.
-Eddig nem izgultam, viszont most már kezdek- mosolyodtam el. Az út további részében csendesen ültünk és élveztük egymás társaságát.
••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Na? Mit szóltok a túrnéhoz?
Elég rég volt már rész és bocsánat, hogy unalmas részt hoztam, de a következő részek elég izgalmasak lesznek.😉 És szeretném megköszönni a 300 olvasót😊💕
Szerintetek több lesz Vee és Shawn között?
2019.01.13
✌❤
DU LIEST GERADE
Same stars |S.M| (SZÜNETEL)
FanfictionVeronica Steelről szól ez a kis történet aki lehetséges, hogy találkozik a jövendőbeli barátjával. Vagy mégsem? Csak barátok lesznek? Minden megváltozik a két fél életében?