Into You (Aranypinty ff.) |•Befejezett•|

A bál

                                  2.

Aznap délután anyának egy piros báli ruhát választottunk. A padláson találta és rögtön megtetszett neki.
Gondoltam, akkor öltözzünk össze: én is találtam magamnak egy piros, a lábfejemig érő szoknyát. Csipkével volt varrva az ujja és a háta. Könnyű anyagával nem kellett bajlódnom.
A tükör előtt álltam begöndörített hajjal, a ruhában, piros magassarkúban, rózsás nyaklánccal a nyakamban, valami virágos kardísszel a kezemen. Anya is valahogyan így nézett ki.
- Gyönyörű vagy édesem. - helyezte kezét a vállamra.
- Köszönöm. Te is. - indultam le a kocsihoz. A többiek itthon maradtak.
Az iskola szépen ki lett díszítve. Régi díjak, kupák és képek lettek kiállítva.
- Wow. - mondta anya. - Nagyon szép lett ez a hely. - dícsérte, majd meglátott egy nőt, akivel elkezdett egyből társalogni.
A színházterembe mentem. Csomóan voltak. Valaki táncolt, valaki evett-ivott, valaki pedig szerencsétlenül álldogált egymagában.
- Nahát! - tette vállamra kezét Boris. - Gyönyörű vagy Kenzie! - ölelt magához, de eltaszítottam magamtól a fiút.
- Nem kell többé játszani Boris. - mondtam. - Mióta tart ez?
- Mi? - kérdezte játszva a hülyét.
- Kotku. - mondtam.
- Két hete. - nézte a cipője talpát.
- Két kibaszott hete? - kérdeztem vissza. - Tudod mit? Mi mostantól kibaszott idegenek vagyunk egymásnak. - mondtam, mire kiröhögött.
- Úgysem bírod ki nélkülem. - mondta.
- Azt csak te hiszed. - sétáltam be a tömegbe.
- És most az iskola lánybandáját, az Angels-öket fogadjuk nagy szeretettel! - mosolygott az igazgató. Három lány lépett a színpadra, majd a 'Every Breath You Take'-et kezdték el énekelni.
Mindenki párba állt, csak én nem, majd egy kéz megfogta a kezemet.
- Madam Egoista? - hajolt meg előttem Theo.
- Theodore Potter Decker, a harmadik, mit kíván? - kérdeztem kispicsásan a fiútól, aki nevetni kezdett.
- Egy táncot a hölgytől kaphatok? - erre csak bólintottam. Táncolni kezdtünk. A nagy tánctudásunk mkatt mindketten egymás lábára tapostunk, azon röhögtünk végig.
- Hát öcsém, te vagy a legszarabb táncos az iskolában... Utánam. - nevettem az italos asztalnál. 
Szorongás járta át a testemet. Egyre nehezebben vettem levegőt. Az arcom elsápadt, amit Theo észre is vett.
- Mi az? - kérdezte. A padlót, majd a plafont néztem, de minden hullámzott vagy elmosódott.
- Segíts! - fogtam meg a fiú vállát. - Segíts, segíts...- ismételgettem, majd a földre estem volna. De valaki elkapta a fejemet.
- Jézus, jól vagy? - hallottam meg a fejem fölöttről Boris hangját.
- Nem. - nyögtem halkan. Vézna karjaival, mint egy menyasszonyt, felemelt. Nem mertem a szememet kinyitni.
- Csak lélegezz! - mondta, majd lépéseket téve vitt valahová.
- Kincsem! - anya gyors lépéseit hallottam már csak.
Egy fél perc múlva Boris valami keményre letett. Valószínűleg egy padra.
- Mi a baja? - kérdezte anya.
- Mit tudjam én? - kérdezett vissza idegesen Boris. - Csak összeesett!
- Mackenzie, hallasz engem? - fogta meg anya a kezemet.
- Igen. - suttogtam.
- Hol fáj? - kérdezte. Megérintettem a mellkasamat és a fejem búbját. - Bassza meg! - morogta anya.
- Mrs. Jones! Kenzie-nek haza kell mennie! - mondta Boris. - Segítek! - ekkor kinyitottam a szememet. Anya a balomon ült, Boris pedig a jobbomon.
- Mi fiam a neved?
- Boris Pavlikovsky hölgyem. - hajtotta le tekintetét a fiú rám. - Kenzie! - fogta meg Boris a kezemet.
- Boris, hozd a lányomat a kocsimba! - parancsolta anya.
- Kenzie, karold át a nyakamat! - vett fel karjaiba Boris. Tettem azt, amit kért. Egy pár másodperc múlva a hideg megcsípte az arcomat. Kint voltunk.
- Kenzie-t tedd a hátsó ülésre, te pedig ülj be az anyósülésre! - nyitotta ki anya a kocsi jobb hátsó ajtaját. Boris az ülésre hajtotta a fejemet, majd beült anya mellé.