Don't Say You Love Me ~James Rodriguez~

9.

-2 hónap elteltével-

Rengeteg dolog történt velem. Sikeresen kiadtam az első albumomat, ami miatt napokig nem aludtam, mert éjjelente dalt írtam. James-t kicsi el is hanyagoltam. Hajam visszakapta eredeti színét, vagyis újra barna. Az ünnepeket a focistával, és kislányával töltöttem.

-James, megjöttem!-léptem be a házba.

-A nappaliban vagyok!-szólt a focista. Az említett helységbe mentem, ahol a középpályás éppen egy lány társaságában ült ott.-Bemutatom Lena-t, a barátnőmet.-mutatta be. A barátnőjét? Mi?

-Ó, szia!-erőltettem magamra mosolyt.-Arabella Schmitz vagyok.-mutatkoztam be.

-Igen, tudom ki vagy.-vont vállat.

-Nem tudtam, hogy ti együtt vagytok.-hangom halk volt.

-Sajnálom, hogy nem szóltam.-vakarta meg tarkóját.

-Én akkor most megyek.-indultam el az ajtó felé, ahonnan jöttem. Hallottam, hogy valaki feláll a kanapéról, és utánam jön. Visszabújtam a cipőmbe, de mielőtt az ajtóhoz léphettem volna, ez a valaki elkapta a csuklómat.

-Sajnálom, hogy nem szóltam.-nézett szemeimbe.

-Semmi baj, hiszen számodra úgyis, csak egy senki vagyok.-mosolyogtam rá gúnyosan.

-Nem vagyok senki!-jelentette ki.-Szeretlek téged, Arabella.-mondta.

-Ne mondd, hogy szeretsz, ha nem igaz.-suttogtam. Kitéptem kezeimet az övéi közül, majd elhagytam a házat.

Könnyeim utat törtek maguknak. Rohanni kezdtem, bár nem tudtam merre menjek. A belváros felé vettem az irányt. Fejemet lehajtva róttam München utcáit. Percekig sétáltam, mikor egy erős mellkasba ütköztem.

-Sajnálom.-suttogtam. Tovább indultam volna, de elkapta a csuklómat. Felemeltem a fejemet, és egy gyönyörű barna szempárba pillantottam bele. Egy nálam fiatalabb fiú pillantottam rá. Helyes volt, és gyerek arca. Látszott rajta, hogy sportol. Jóval magasabb volt nálam, talán a száz kilencven körül lehet magssága.

-Baj van?-kérdezte. Kedvesnek tűnt.

-Nincs, semmi baj.-ráztam a fejemet.

-Akkor, miért sírsz?-érdeklődött.

-Ez egy nehéz, és hosszú történet.-sóhajtottam fel.

-Van időm.-mosolyodott el.-Esetleg, van kedved eljönni kávézni?-kérdezte. Bólogatni kezdtem. A fiú elmosolyodott, és elindultunk. Kezével még mindig fogta az enyémet. Jól esett, ahogy meleg tenyere körbe ölelte az enyémet. Egy Starbucks előtt megálltunk, majd a fiú kinyitotta az ajtót. Előre engedett, mire beléptem a helységeb. Behúztam magam után az idegent, és a pulthoz mentünk. Mindketten egy forró csokit rendeltünk, amit gyorsan megkaptunk, aztán elfoglaltuk az egyik asztalt.

-És, meg tudhatom a nevedet?-kortyoltam bele a forró csokimat.

-Shawn Mendes.-mutatkozott be. Úristen! Egy világ sztárral kávézom!-És, a hölgynek mi a neve?-kérdezte.

-Arabella Schmitz.-mutatkoztam be.

-Csak nem, a gyönyörű hangú énekes?-mosolyodott el.