A saját hangom fülsüketítő sikolya szelte ketté a levegőt, ezzel leállítva az információ-túladagolást, de csak egy másodpercre, aztán folytatódott.
Bruce átváltozik a Hulk-ká New Yorkban...
Valakinek a kihűlt kezét fogom és zokogok...
High-tech cuccokat készítek egy afrikai lánnyal...
Alternatív valóságok között ugrálok ide-oda...
o0O0o
Kísérteties deja vu érzés fogott el, amikor meghallottam egy sikolyt. Teljesen elfelejtkeztem az edzésről, pedig én álltam nyerésre. Natashára néztem, aki éppen akkor szólalt meg.
- Steve, ez...
- Laura - fejeztem be és már rohantunk is a hang irányába. Tony és Bruce érkezett egy másik irányból, Maximoffék a harmadik irányból és Davisék a Tele-Tesókkal egy negyedikből.
Laura a padlón térdelt és a teljes teste rázkódott. A szeme nyitva volt és az egész egy fehér fénnyel világított. Arca fájdalmas grimaszba torzult, ahogy kezeivel saját magát ölelte át.
- Fejezd be... Hagyd abba... Legyen vége... Fáj... - ekkor elkezdett zokogni, könnyei fehéren világítottak. Cora telekinézist használt, hogy fiolába tegye ezeket a könnyeket, Mark pedig telepátiát alkalmazott, hogy belelásson Laura fejébe, ám gyorsan abbahagyta.
- Álmodik - jelentette ki röviden. Összenéztünk a többiekkel, visszagondolva a furcsa dolgokra amik eddig történtek az erejével és féltünk feltenni a kérdést:
- Mit lát?
- A múltat. A jövőket. Mindent.
o0O0o
Hirtelen minden megállt, de nem az történt, amire számítottam. Amikor kinyitottam a szemem, azt gondoltam, hogy vagy újra látni fogok, vagy újra fekete lesz minden.
De a sötétség csak pár másodpercig tartott. Olyan volt, mintha gyorsított felvételre lett volna téve az univerzum. Hirtelen galaxisok százai jelentek meg, én pedig közelebb húzódtam egy nagyon ismerős példányhoz: a Tejútrendszerhez.
Féltem, New York jutott eszembe, a végeláthatatlan sötétség pici, távoli, de mégis közeli pontokkal.
Megszületett előttem a mi Naprendszerünk, a bolygók és végül a Föld elkezdett mai énjére hasonlítani. A Hold mellől néztem. De nem állt meg a gyorsított lejátszás a jelennél. A Föld elkezdett pusztulni, majd olyan lett, mint a Vénusz - halálos légkör, élhetetlen sárgás bolygó.
Az univerzum is elkezdett pusztulni. Tágult, amíg minden sötét nem lett. Valaki megnyomhatta a visszatekerés gombot, mert minden visszaállt a mai kinézetbe, majd a Föld elkezdett túlhevülni és szétrobbant kis darabokra.
És Vissza.
Egy fekete lyuk beszippantott mindent.
És vissza.
- Oké, ki játszadozik velem és mit akarsz?! - akadtam ki. Hogy az univerzumra, a Sorsra, a Sötétségre vagy egy személyre gondoltam-e, magam sem tudom.
Saját hangomat hallottam a fejemben, majd csatlakozott hozzá egy test is. Mellettem állt és pont úgy nézett ki mint én. Másom ugyanolyan volt mint én, de szeme fehér volt, ruhája pedig szürke.
- Csak megmutatom neked magadat, Laura - szólt egy, a sajátomnál sokkal kedvesebb és kicsivel idősebb hangszínnel. Most vettem észre, hogy körülbelül 10 évvel idősebbnek nézett ki.
DU LIEST GERADE
We could be Heroes | Avengers [2]
FanfictionSzóval kiváncsi vagy még többre rólam? Szeretnéd tudni, mi történt az után, hogy az életem fenekestül felborult majd aztán látszólag mégis felépült miután ideiglenesen megvakultam? Te aztán merész vagy. Csak úgy mondom, hogy azért most sem habos tor...