We could be Heroes | Avengers [2]

5.fejezet - Deja Vu

Egy olyan fél órával később már mindenkivel ott voltunk a nappaliban és az eddig történteket vázolta fel nekik Tony és Steve.

Tony-tól megtudtuk, hogy ő csak egy pár vérfoltot talált a számítógépein - amiért elég mérges a behatolóra -, meg persze Jarvis hardver darabjának hiányát, amit Steve odaadott neki rögtön ahogy visszatértünk.

Aztán Steve kezdte mesélni a mi sztorinkat, de nem figyeltem sokáig. Újra visszatért a halott szüleim és halott barátom képe a gondolataimba, ahogy a vészjósló mondat ismétlődött újra és újra.

"Neked itt nincs jövőd, Laura."

- ...Valami felébreszthette a hullát... - hallotta Steve-t.

"Neked itt nincs jövőd."

- Miért van itt ilyen hideg? - szólalt meg Noah, a lehelete fehér gőzként szállt fel. Gyorsan visszafordítottam a folyamatot.

- Laura? Jól vagy? - kérdezte a Davis tesók idősebbik fele. Mintha egy transzból ébrednék fel - szerintem kábé tizenkét nyakcsontot eltörve -, fordultam Victoria felé.

- M-mi? - természetesen jól hallottam, de próbáltam titkolni a másik énemet és a hozzá kapcsolódó elméleteimet.

- Jól vagy? - ismételte meg. A többiek is mind rámnéztek, nekem pedig lett egy ötletem, hogy hogyan lehetne egy kis időt nyernem ez elől az őrület elől. Szabadságot veszek ki.

- Azt hiszem... Csak kell egy kis idő, hogy feldolgozzam az egészet. - A fülem mögé helyeztem egy hajtincset miközben gondolkoztam, hogy hogyan fogom ezt megfogalmazni.

- Laura, sajnáljuk... - kezdte Wanda és Tony majdnem egyszerre, mire én csak felemeltem a kezemet, jelezve, hogy egy szót sem szeretnék hallani többet erről.

- Nem vagyok mérges, rátok biztos nem. Legfeljebb arra, aki ezt csinálta Allie-vel és amiért arra kényszerített, hogy hideg vérrel megöljem. Persze a hideg vérre nem kényszerített, azt én választottam, mert könnyebb volt gyűgyölni és legyilkolni, mint életben hagyni. De megértem bizonyos szempontból a ti okaitokat és nem haragszom.

- Csak szeretnék elmenni most egy kicsit innen és két hétig úgy tenni, mintha ez az elmúlt év nem lenne ilyen... kusza. Ne értsétek félre, szeretek itt lenni, de... Valahogy minden azt mutatja, hogy túl nagy árat fizettem érte. - Ráerőltettem egy mosolyt az arcomra, majd szóltam Araisnak.

- Arais, írd meg Parkernek, hogy elfogadom a meghívását, ha neki megfelel. És ha kommentelsz valamit, vagy megint Shakespeare-t idézel, akkor lecseréllek, nem viccelek.

- Hadd találjam ki, a Rómeó és Júliából idézett - hallottam Noah-t kommentelni.

- Nahát Sherlock, ez volt aztán a felfedezés - forgattam meg a szemem.

- Köszönöm Watson.

- Peter üzeni, hogy "Rendben. May is benne van."

- Válasz: "Minden oké, Parker? Nem használtál emojit, beteg vagy?" - mondtam, mire valaki kuncogott.

- Oké, kölyök, ha bármi bajod lesz, nem érdekel milyen kicsi, szólsz nekem vagy Capsicle-nek. Lehet, hogy öreg, de nem lassú. És mielőtt elmész, jelentenünk kell Tiffany-nek.

- Persze. Hívod? - kérdeztem.

- Jarvis megteszi, ugye?

- Maradéktalanul, Mr. Stark - válaszolt az említett és Tony órájából egy nagy holo-képernyőbukkant fel. Meg is jelent egy hollófekete hajú nő vörösben a képernyőn.

- Mi járatban, Eddie? - kérdezte a csaj, mire Tony felmordult.

- Hányszor mondjam, hogy ne használd az Eddie-t? Nem szeretem.

- Én meg a Tiffy-t, olyan mint egy rágómárka, de mégis használod, Anthony.

- Oké-oké. Lauráról van szó, a legidősebbről.

- Lássuk csak, Laura Stark... Á, itt van. Eredeti név: Laura Stanley, kor: idén 16, születési hely: New Orleans. Stimmel?

- Igen.

- Mr. Rogers is ott van?

- Igen, ma'am - jelent meg Steve Tony mellett.

- A lány ellátogatna Queens-be egy barátjához. Voltam a lakásban, alkalmas szállásnak tűnik, az ott lakó felnőttben is meg lehet bízni, nagyon féltő személy. Megoldható a dolog? - kérdezte Tony.

- Ha Mr. Rogers is beleegyezik, akkor igen. Egy nevet az ideiglenes gondviselőtől hallhatok?

- May Parker, lehet hogy benne is van a hálózatotokban, Peter Parker gyámja.

- Igen, Mrs. Parker jó gondviselőnek bizonyult. Laura akár el is kezdhet csomagolni. A többiek?

- Ők maradnak, köszi, Tiffany.

- Bármikor, Tony. Viszlát! - köszönt el a nő és csend lett. Akkor holnap el is tudok menni.

- Köszi - mosolyodtam el.

- Csak nekem van deja vu-m? - szólalt meg Clint, mire értetlenül rámeredtünk mind a hárman. Erre Noah vágott közbe:

- Elfelejtettük elmondani a többieknek - jelentette ki, megmagyarázva Clint újra előbukannó semmit-se-értek érzését, mire én, összerakva miről van szó, Tonyra és Stevere vetettem egy nem túl szép pillantást.

- Nem felejtettük el, úgy volt hogy majd ők megbeszélik velük, mint felnőttek egymásközt. Én azt hittem, már tudják.

- Elnézést, de kiment a fejünkből. Általában az olyan döntéseket, mint ez együtt szoktuk meghozni, így nem kell bejelenteni semmit, de ez spontán volt - védekezett Steve, Tony hevesen bólogatott mellette.

- Szóval, a sztori röviden: Jegeske, Teléék, meg Mr.Kamaszodunk örökbe vannak fogadva - vázolta fel Tony gyorsan hadarva, mire én és Noah felmordultunk.

- Mióta? - kérdezte Natasha. Esküdni mertem volna rá, hogy szomorúság hallatszott a hangjából, mintha valami buliból hagyták volna ki.

- Amióta itt vannak az újoncok és Laurát visszaszereztük. Kiszivárgott a hír, hogy Laura él, nem lett volna sok idő, és a Gyerekvédelmisek itt kopogtatnak az ajtónkon, hogy elraboltunk egy gyereket. Nem tarthatjuk itt csak úgy.

- Tony ötlete volt, de én is részt akartam venni benne - mosolyodott el Steve.

- Én meg mernék esküdni, hogy valami olyasmit mondtál, hogy 'Te akarsz felelősségteljesen gyerekekről gondoskodni Stark? Megmentelek a kudarctól' - vigyorgott Tony, mire Steve csak vállat vont.

- Részletkérdés.

- Bementünk az egyik központba, de a minket fogadó dolgozó feletébb poénosnak találta megjegyezni, hogy csak egy párként tudnánk örökbe fogadni együtt, de amikor rájött, hogy én vagyok az az ember, aki kábé három éve ad nekik évi 6 milliót és még a főnöke gyerekkori ismerőse vagyok, valahogy csak sikerült elintézni.

- És ezért szólít a főnöke Eddie-nek? - kérdezte Pietro, felettébb mókásnak találva a becenevet.

- Igen, ezért. Csak anyától meg tőle tűrtem meg - vont vállat a milliárdos. - Nézünk valami filmet?

Mindannyian rámeredtünk egy pillanatra, hiszen két órája még zombitámadás áldozatai voltunk, most meg mi filmet akar nézni?! De aztán, rájöttünk, hogy ő Tony. Mindenki bólintott, én is, pedig én nem látok rendesen még mindig, de igazából a hang is elég lesz.

- De nézhetünk valami olyat, amit már láttam? Úgy valószínűleg jobban fogom érteni - szóltam.

- Láttad már a.... Vissza a jövőbe-t? - kérdezte Steve, valószínűleg a listájáról olvasta le a címet.

- Aha.

- Az meg mi? - kérdezték Davisék és Maximoffék rémesen egyszerre.

- Jesszusom, ti film-analfabéták! Arais, azonnal játszd le a nagyképernyőn.