We could be Heroes | Avengers [2]

6.fejezet - Parker

Másnap elköszöntem mindenkitől és beszálltam Tony mellé - aki sajnos megtalálta a benne rejlő 'szigorú szülő' kapcsolót - a Stark-23 rendszámtáblájú kocsiba. Egy kis bőröndbe elfért minden, amire szükségem volt; pár ruha, a laptopom, egyéb elektronikus eszközeim, meg a saját álcám a rászorulók földbedöngöléséhez.

Utóbbin egy kis változtatás azért lett a legutóbbi bevetése óta, amit én csak tapintással éreztem, de Tony és Bruce kifejtették bővebben. A doki olyan kémiai anyagot állított elő, ami bírja az extrém fagyokat, illetve rugalmas marad. Ebből az anyagból pedig a saját dizájnom mintájára készült egy állítólag nagyon menő ruha. Én még nem láttam.

Bruce is benne volt a brigádban akik vonakodva engedtek el. Az 'itt sokkal biztonságosabb' mondat is elhangzott és tudtam, hogy miért. A személy, aki pár hónapja majdnem kinyírt a saját barátomat kihasználva még mindig szabadlábon van és még fogalmunk sincs, hogy ki az. Az egyetlen nyomunk az Allisonban hagyott nyomai, de azok nem fizikaiak, hanem mentálisak, így nem igazán tudjuk betenni egy szkennerbe.

A többi felnőtt is szeretett volna elkísérni, de Tony így is eléggé vonakodva engedte Steve-t a kocsija közelébe. Nem mintha nem tudna még három újat összeszerelni pár nap alatt...

- Azért Capsicle-lel megegyeztünk, hogy van egy-két betartandó szabály.

- Most komolyan? - fordultam Tony irányába, miközben hallottam Cappy-t beszállni, majd a motort indulni.

- Igen, komolyan - válaszolták egyszerre, mire én megforgattam a szemem.

- Nincs cigizés, ivás, ilyesmi - kezdte a Kapitány, de Stark nem bírta ki hogy ne vegye át a szót.

- Nincs Parkerrel esti hancúrozás sem. Vagy bárki mással.

- Jesszus, inkább fogd be.

- Ne a nagypapi előtt Laura, tudod milyen érzékeny.

- Érzékeny a hátsód, Stark.

- Remélem nem tapasztalatból beszélsz - fűztem hozzá.

- Laura! - hallottam mindkettőt kiakadni egyszerre. Persze nem vették észre, hogy felvettem a beszélgetést hangrögzítőn... Lesz egy két jó felvétel amit megmutathatok Peternek ma, meg persze egy kis zsarolásra, ha szeretnék csokit....

- Ti hoztátok fel - rántottam vállat. - Nyugi, be fogom tartani a szabályokat.

- Még van egy: ne hősködjetek Rugdalódzóssal, még a végén bajba kerültök és ki kell jönnünk a laborból meg az edzőteremből.

- Rendben, rendben.

Kábé másfél óra alatt ott voltunk Parkerék előtt. Egy gyors búcsú, a felnőttek váltottak egy-két szót és már el is hajtottak a naplementében (csak vicceltem, szerintem még délelőtt lehet) - csak ne nyírják ki egymást hazafele.

- Helló! - köszöntem Park... Peternek. Most nem nagyon szólíthatom Parkernek, hiszen May is az. Na ez fura két-hét lesz.

- Helló - Peter bevont egy ölelésbe, amint gyorsan viszonoztam, majd elengedtem, hogy köszönni tudjak a nénikéjének is.

- Helló, Ms. Parker, köszönöm szépen, hogy itt maradhatok - próbáltam előhozni az olyan ritkán használt udvarias formámat.

- Semmiség, de szólíts csak Maynek - mosolygott. - Na, nekem el kell kezdenem főzni, ha akarunk valamit enni ebédre. Peter majd felviszi a bőröndödet.

Bólintottam a hang irányába, közben pedig hallottam, ahogyan Parker, akarom mondani, Peter, megindul a bőrönddel valamerre, úgyhogy úgy döntöttem, követem.

- Vigyázz! Küszöb - szólalt meg szokásosan Arais, a személyes navigátorom, én pedig óvatosan fél méteres lépéssel átemeltem a lábam a küszöb felett.

A szoba egy nagy szürkés kék foltként mosódott szét a szemeim előtt, tehát már tudtam a falszínt.

- Szép színű a szobád - néztem körbe, mégha nem is láttam semmit.

- Köszi - hallottam a kissé feszült hangját. Szinte érezni lehetett a kényelmetlen helyzetet.

- Alig várom, hogy végre megjavuljak.

- Az körülbelül mikor lesz? - kérdezte őszinte kíváncsisággal.

- Bruce szerint felgyorsult a folyamat, szóval lehet, hogy pár hét és látok - válaszoltam vidáman, immár az ágyon ülve. Éreztem, hogy benyomódik az ágy mellettem és tudtam, hogy Pókfiú is leült.

- Végre elmehetünk moziba - szólalt meg, mire felnevettem.

- Ez az első, mi, Parker? - nevettem tovább és barátom nem késett a válasszal.

- Ha te fizetsz, persze.

- Álmodj még, királylány - kuncogtam, tudva, hogy sajnos viccel, akármit is mondok.

- Jobb királylány vagyok, mint te, Stanley!

- Ezt még megbánod! - imitáltam szipogást és drámai-sértődött hangnemet. - Elcsórom a Star Wars pólódat és pulcsidat.

- Neeeee, nem tennéd - tettette a szörnyülködést. - A Chewy-s pulcsit nem!

Tudod azt a szituációt, amikor nevettek, de a végén már csak egymás röhögésén? Na, ez történt velünk is. Amikor már eléggé fájt a hasunk, Parker újra megszólalt.

- Van kedved bejönni holnap a suliba? Ned és MJ biztosan szívesen találkoznának veled, megmutathatnám a labort meg az egészet és felvennéd azon a szemüvegen, hogy majd visszanézd rajta pár hét múlva...

- Megyek, de csak mert tudom, hogy megszakadna Ned szíve, ha nem kap tőlem egy képet - sóhajtottam drámaian, miközben a szívemre tettema kezem.

- Most csak úgy közlöm, hogy megforgattam a szemem.

Én már nem közöltem.

———————

A/N: Hát, jó pár nappal később, mint ígértem, de itt van. A dogákon végre túlestem. Egyelőre.

Továbbra is köszönöm az olvasást és a bármiféle visszajelzéseket! Utóbbira ezúttal is biztatlak titeket :)

Rájöttem, hogy utóbbi fejezetekben leszoktam a plot twistekről. Ez mélységes bánattal tölt el, ezért három pluszot terveztem el ennek a könyvnek a végére, csak mert szeretem az olvasóimat 😈

(Amúgy tényleg szeretlek titeket 💜)

Kíváncsi vagyok amúgy, ki mennyi fejezetet tippel, hogy hátra van? (Nyugi, még cseppet sem értük el a végét)

Judy out.