CSÚFOSÁLOM *(H.S)* (Átírás Alatt)

15.RÉSZ 🌹

-Harry? - kérdem hangosan. Éreztem Carl értetlen és Anne kétségbeesett tekintetét magamon.

Én meg sem várva, hogy bármit is mondanak odasiettem, ahol az alakot láttam. Nincs itt senki. Képzelődtem? Nem... Az nem lehet igaz. Harry volt tudom, ő volt! A könnyeim kifakadtak.

-Emily! - hallom Anne hangját. Erőtlen voltam. Ez már túl sok. Mindenki azt hiszi, hogy csak eljátszottam a halálom. Látom az emberek tekintetében, hogy néhányan azt gondolják, én tettem ezt a nevelőszüleimmel. Egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednem. Nem is beszélve arról, hogy már képzelődők egy olyan pasiról, aki kurvára nem szabadna semmit se jelentsen. Fáj, hogy nincs itt, fáj, hogy nem ölel meg és mondja azt, hogy ne aggódjak.
Miért nem tudnak a dolgok végre úgy alakulni, hogy jók legyenek? Pedig annyira akarom. A sors pedig mindig átveszi a tollat a kezemből és összekavar mindent.

-Nyugodj le Emily! Nem volt itt senki. - ölel meg Carl.

Igaza lehet. Nem is volt itt senki. De akkor miért nem akarok innen elmenni? Miért hiszem azt, hogyha itt maradok, akkor láthatom őt?

-Menjünk már, késő van. - simítja meg a vállam Anne. A könnyeim még mindig égetik az arcom. Csak bólogatok és a kocsihoz sietek. Az úton egész végig kinéztem az ablakon, kerülni akartam a szemkontaktust mindenkivel. Senki sem szólt hozzám szerencsére. A házba beérve, el sem búcsúzva Carl-tól, a szobámba rohanok. Hurrá... Talán most jött elé a lázadó korszakom.

Halk kopogást hallok az ajtó másik feléről.

-Emily... Anne vagyok. Bejöhetek? - hallom barátnőm kétségbeesett hangját.

-Gyere.

-Akarsz beszélni róla? - ül le az ágyamra.

-Túl dramatizáltam igaz? -kérdem.

-Nem... Ezt hívják szerelemnek. -sóhajt egyet.

-Én nem vagyok szerelmes. – nézek dühösen a lányra. Lemondó a tekintete. Még mindig az a ruha van rajta, mint a temetésen. Igaz, hogy a haja cseppet sem ált olyan szépen, mint pár órája, a hideg levegőtől összekuszálódott. S még mindig hideg, kinti illat áradt a szobába.

-Nem mi döntjük el, hogy kibe szeretünk belé. Soha nem így volt és nem is lesz. - Ül le velem szembe. Én is még ugyan abba a ruhába vagyok, bár a cipőmet levettem, de a sár felpriccolt a harisnyámra futás közben, igy próbáltam ügyelni, hogy még véletlenül se érjek az ágyterítőhöz.

-Lefürdök. – állok fel, arra utalva, hogy semmi kedvem ehhez a beszélgetéshez.

-Jól van. – követi példám és ki is sétál a szobámból.

Megengedtem magamnak a fürdővizet és vártam amíg megtelik a kád.

Hatalmas volt a helyiség, akárcsak a szobám. A fehér csempe már- már vakítóan fénylett. Minden törülköző gondosan fel volt akasztva, a tusfürdők és az ehhez hasonló tubusok libasorban helyezkedtek el fürdőkád peremén.

Minden annyira tökéletes volt, számomra teljesen szokatlan, más és új.

* * *

Hétfőn morcosan ébredtem. Anne ezúttal nem aludt nálam, azt hiszem próbál hozzászokni a förtelmes szobájához. Elfintorodom, ahogy a pucér nőre gondolok azon a festményen. Az órára nézek, reggel 6:30. Tudtam, hogy készülődni kell, hiszen ma van a nagy nap. A suli. Carl nagylelkűen felajánlotta, hogy ma ő visz minket Anneval a suliba.

Gyomoridegem van, ha belegondolok vajon milyen lehet egy elit suli, ahova Williams íratott be. Valamiért az a sejtésem támadt, hogy mivel nagyobb körökben forog a férfi, valami nagyon gazdag és sznob iskoláról lesz szó. Nincs kedvem nekem ilyen bájgúnárokhoz, főleg ha felkeltem ezeknek az embereknek a figyelmét, akkor biztos rám szállnak és majd kutakodni kezdenek a múltam felől. Abban pedig biztos nem találnak majd semmi jót a jegyeimen kívül.
Nagy sóhajok között ballagok a gardrób felé, ahogy kinyitom az ajtaját, megint a ruhákat kezdem kémlelni és próbálok visszaemlékezni a sulinkba, hogy a "menő" lányok mit is hordtak. Végül egy csipkés sárga felsőn és egy szürke kockás gálanadrágon állapodtam meg. Nem szeretem ezeket a világos ruhákat, de nem vagyok hülye, az ilyen sulikba az első benyomás a legfontosabb. Ahogy a sminkasztal felé veszem az irányt egy kis dobozba akad meg a szemem. Nem tétovázok és azonnal neki esek az ajándéknak. Egy telefon. Tudom, ebben a világban légfontosságú ez az eszköz, de én mégis megborzongok.

Nagyon drágának és törékenynek tűnt. Vajon tényleg elkéne fogadom? Egyáltalán megérdemlem én ezt, sőt mindent, ami itt van?
A telefont mégis a zsebembe mélyesztem. Majd Carl elindítja és kitanulmányozza a kocsiban.

Kilépek a ruhás "szobámból" és cseppet sem lepődők meg, hogy Anne ül az ágyamon.

-De csinos valaki. - vigyorgott a lány. El kellett mosolyodnom,cmivel nekem is meglepő volt Anne külsője.

Látszólag ma ugyanarra gondoltunk, mivel ő is világosban, sőt elegánsan öltözött fel. Egy fekete fehér csíkos kosztüm nadrág és egy bordó toppot viselt. Mi tagadás, a lány gyönyörűen festett, főleg, hogy mindig is irigylésre méltó volt az alakja.

-Akkor indulhatunk nem? - kérdem mosolyogva.

-Biztos? - húzza fel a szemöldökét. - Esetleg valamit nem akarsz elmondani?

-Nem. - feleltem egyszerűen.

-Az éjjel bejártam a szobába. Azt akartam, hogy itt alugyak, de ahogy észrevettem elég szép kis álmod volt, mivel szinte nyögted Harry nevét, én pedig semmi pénzért nem akartam bele keveredni egy édes hármasba. - mondja egyszerűen, de látszott, hogy vissza folytja a nevetését.

-Anne!-csattantam fel. - Ez nem igaz! Ne hazudj! - léptem oda és egyből a régismert trükköt használva a párnámhoz nyúltam és ütem meg a lányt vele, aki látszólag eddig bírta nevetés nélkül.

-Látnod kellett volna az arcod. - nevetett tovább Anne.

-Ez nem vicces!- próbálok komoly lenni, de valójában tényleg vicces volt.
Hangos dudálás csapta meg a fülem. Az ablakhoz megyek. Carl várt minket.

-Menjünk te süsü! - lökőm meg utoljára Anne-t, majd lebaktatok a lépcsőn. Kivágom a bejárati ajtót és megsem várva Anne-t beülök az anyósülésre.
-Jó reggelt! - mondja kedvesen Carl. - Hogy vagy? - kezdi elrejteni, hogy mennyire feszült.

-Jól vagyok, ne aggódj! - ölelem meg a fiút.

-Mit raktak a reggelidbe? -kérdi meglepetten a fiú. Halkan felnevetek.
-Semmit. Jó kedvem van. Ma egy új élet veszi kezdetét. - hazudom. Valójában nagyon jól tudom, hogy mire is vágyom.

-Végül is már egyszer úgyis meghaltál. – viccelődik.

-Ez nem volt szép. – nézek komolyan a srácra. Meglepetten figyeltem meg a faját, végre levágatott a hosszából és szépen beállította, hogy még egy tincs se álljon félre. Egy nyesett szárú, homok színű chinot viselt egy fehér inggel és prémium bomberrel. Nagyon oda figyelt a részletekbe, az ingje szépen és frissen vasalt volt, a nadrág pedig illet a vékony lábaira, így nem volt annyira feltűnő, hogy milyen vézna.

Ha tetszik a történetem akkor jelezd valamilyen formában!😁🙏❣️❣️
Szeretlek titeket! Ne feledjétek el értékesek vagytok egytől egyig!