CSÚFOSÁLOM *(H.S)* (Átírás Alatt)

20.RÉSZ🌹

Erőt gyűjtöttem magamon és vettem a bátorságot, hogy jelenlétemmel félbe szakítsam a két férfi beszélgetését. Könnyeimmel küszködve sétálok le a lépcsőn és úgy teszek mintha észre sem venném őket. A lépcső utolsó foka következett amikor Anne le sietett a lépcsőn. Még mindig a földet néztem, s az étkező felé veszem az irányt mit sem törődve a szempárokkal, amik rám szegeződtek. Eldöntöttem, ha boldog akarok lenni, hátra kell hadjam a múltam, amibe most Harry is bele tartozik. Talán nem hiába nem akarja ez a világ, hogy mi együtt legyünk.

Felnézek, minden érzelmemet kizárom, és végig tekintek az asztalnál ülőkön. Régebb is mindig felvettem ezt az álarcot a suliba vagy mások előtt mikor fajt valami, már hozzá szoktam milyen, ha nincsenek érzéseim. Viszont jelenleg ölni tudnék azért, hogy ténylegesen kihalt legyek belül, de, valójából tombolok és legszívesebben ordítanék az apámmal azért, amit Harryvel tesz. Tekintetemmel az övét keresem, de le szegezte fejét. Át siklók a mellette ülő nőre, sötétebb árnyalatú bőre miatt szinte virítottak íriszei, kék egyszerű ruhát viselt, egy elegáns fekete tűsarkúval. Meleg tekintete találkozott az enyémmel, enyhe mosolyra húzta a száját, és viszont még mindig kifejezéstelen arccal bámultam. Sötét fekete haja, fürtökben hullott vállára. Hosszú ujjaival épp a boros poharát fogta, körmei egyszerű fehér, valójából, egy igen gyönyörű nő. Elfordítom a fejem és a kezeimmel babrálok.

-Gyerekek! Már egy j ideje be szeretném mutatni nektek ezt a gyönyörű nőt. Melissa Styles, nagyon remélem, hogy jól ki jösztök majd egymással. S hadd mutassam be a fiát, akit szerintem már ismertek - Williams vesz egy mély levegőt én pedig felemelem a fejem és a férfira nézek majd a mellette ülő fiúra. A tekintete kétségbeesett volt gondolom arra várt, hogy adjak egy jelet, de nem tettem, az arcom még mindig kifejezéstelen volt. Williams nagyon tisztán kifejezte, ha Harry a közelembe jön abból baj lesz, nem akarom, hogy bántsa őt és el kell engedtem a fiút. Ha bármit is érez irántam, azt ki kell öljem belőle én nem tehetem őt boldoggá, sőt veszélyt jelentek számára. A férfi folytassa mondandóját. - Akire fiamkét tekintek Harry Styles. - Széles mosolyra húzza a száját majd poharát az emlegetett fiú majd Melissa felé emeli.

Újra felelé pillantok, nehezen veszem a levegőt, érzem ahogy lassan elvesztem az uralmam a testem fölött. Viszont vissza kellett fogjam magam.

Egy hideg kéz érint meg, majd a mellettem ülő Annera pillantok. Értetlenül nézett rám és már-már könyörgött, hogy magyarázzam el. Enyhén meg szorítottam a kezét és egy másodperc töredékéig jeleztem, hogy majd mindent elmesélek. Látszódott ahogy meg feszül az állkapcsa majd csúnyán Williamsre pillantott. Tudtam, hogy nem állok erre készen, sőt azt is tudtam, hogy túl gyenge vagyok jelen pillanatban, de eszem ágában sincs ki mutatni ezt. Sok évig gyakoroltam, hogyan tudnám a fájdalmat pozitívvá vagy legalább elviselhetővé tenni. Viszont az az igazság soha nem gondoltam volna, hogy majd egy fiú fogja a feje tetejére állítani az életem. Sőt, soha nem gondoltam volna, hogy valaha is érezni fogok ehhez hasonlót, elvégre mindig is úgy gondoltam, hogy az ehhez hasonló érzelmeket nem engedhetek meg magamnak. De való igaz, hogy azóta elég sok minden meg változott.

-Emily drágám, nem vagy éhes? Mi végeztünk, de ahogy látom te még nem nyúltál semmihez. - a férfi hangja fájdalmasan csapta meg dobhártyám, s minden figyelem rám szegeződött.

-Nem vagyunk éhesek. Ma tettünk egy kisebb felfedezést a konyhába s mindent össze vissza ettünk. - Annera tekintek. Hazudott de legalább ki mentett. Elvégre mit kellett volna mondanom? Williams egy nagy szar vagy, legszívesebben rád borítanám az asztalt?

-Jajj lányok. -nevet fel a férfi majd Melissa is. - Sajnálom előbb kellett volna szólnom a vacsoráról. - nevetgélt tovább a férfi.

Mindenki kezdett felállni az asztaltól én pedig a lehető leggyorsabban vettem az irányt a szobám felé.

Hírtelen egy hideg érintést érzek a vállamon, a gyűrűk pedig kellemetlenül vésődnek bőrömbe. Meg fordulok, egy gyönyörű szempárral találom magam szembe, majd arra lettem figyelmes, hogy hírtelen egy üres helyiségbe ránt.

-Nem is tudom hol kezdjem. Tudom, hogy most minden zavaros számodra, ahogy nekem is. Szerintem meg kéne beszélni a félre értéseket. - A tekintete cikázott rajtam, mintha nem tudna betelni a látvánnyal. Az való igaz, hogy most teljesen másképp nézek ki, mint az intézetben. Én sem voltam különb nála ugyan is elképesztően nézett ki, a fekete ingje a mellkasáig kigombolva, az ugyan csak fekete kosztüm nadrágba volt csíptetve. Néhol ki látszódott egy-egy tetoválás, hosszú ujjain gyűrűk díszelegtek. Arca feszült volt, amitől arccsontja borotva éles volt. Szája szétnyílót, szemébe mintha könnyek lettek volna. Jelen pillanatban számtalan dolog jutott eszembe mit csinálnék vele ebben az üres szobában, de gyorsan el is hessegettem ezeket a gondolatokat.

-Szerintem minden világos. - húzóm gúnyos mosolyra a szám. Nem akartam magyarázatokat hallani, attól csak még jóbban elérzékenyültem volna. - Azt hittem te is felfogtad, hogy azért mentem el az intézetből, mert meg untalak. - még mindig mosolyogtam, pedig őszintén, jól pofán csaptam volna magam ezekért a szavakért. Szemei ki kerekedtem, a csalódottság, harag és meglepettség váltakozott az arcán.

-Akkor jól láttam a temetőbe, az a fiú, aki a kezedet fogta, a barátod. - keserűség hallatszódott rekedt hangjában. Én pedig minden erőmmel azon voltam nehogy észrevegye az elő törő könnyeimet.

-Ha Carlra gondolsz akkor igen. Ő barátom, nagyon szeretem őt, hát nem aranyos srác? - Úgy ejtettem ki ezeket a szavakat mintha nem is Harrynek mondtam volna, hanem egy akár milyen barátnőnek.

-Igen tényleg az. Akkor szerintem meg is beszéltünk mindent. Már nekem is világos, hogy mi folyik itt. - hangja még mindig rekedt volt. Azzal ki viharzott a szobából, egyedül hagyva. Utáltam ezt a személyt, akinek elé adtam magam. Utáltam, amit mondtam neki, fájt. A könnyek, amiket ennyi ideg visszatartottam a felszínre törtek. Lerogytam a földre és átkoztam magam amiért nem vagyok erős.

-Tessék. - egy hang hasította végig a szobát, majd egy kéz ereszkedik le elém, egy zsebkendőt szorongatva. Le dermedek mivel egy számomra idegen férfihang volt. Felnézek, Dylan volt az. - Ne aggódj senkinek nem mondom el, hogy az én szobába sírdogáltál.

Felállok és elveszem a zsebkendőt.

-Az egészet hallottad? - kérdem rekedt hangon.

-Igen. Eléggé meglepődtem, van tehetséged a színészkedéshez. Viszont nem értem, miért hazudtál neki. - Leül az ágyára, arra utalva, hogy beszélgetni akart vagy inkább magyarázatot vár.

-Köszönöm a zsebkendőt Dylan de nem tartozom neked magyarázattal. - Már meg is fordultam és a kijárat felé veszem az irányt.

-Hát. - sóhajt egyet. - Akkor meg kérdezem Harryt. - szól gúnyosan. Úgy látszik, ha meg akar tudni valamit azt meg is tudja.

-Hát jól van. Ha ennyire kíváncsi vagy. - foglalok helyet mellette.

Ha tetszett ez a rész is jelezzétek valamilyen formában. Kiváncsi vagyok a véleményetekre! 🙏❣️

Utólag is BÚÉK!! 🎉❤️

Ne feledjétek, hogy mindenkinek megvan az esélye, hogy elérjen valami nagyszerűt!🌹❤️