//Crazy and Secret//c.h.//SZÜNETEL//

six

Sage Josh kocsijában ült, miközben egyenesen Mission Springs felé tartottak, a kis nyaralójukhoz, amit ha nem a lány szülei használtak, a bandával töltöttek el ott egy kis időt. Most is pont ezért szorongott a hátsó ülésen Aaron és Ryan között, míg Josh vezetett és Nate nevetve magyarázott neki valamit, a már kissé ideges basszusgitárosnak.

Előző nap, mikor Josh közölte velük, hogy lelépnek, felocsúdni se volt idejük szinte, mivel már másnap reggel indultak is. Hajnalok hajnalán. A csapat kicsit se volt zombi üzemmódban, főleg, hogy nem volt a legzökkenőmentesebb az indulás.

-xx-

- Mindenki itt van? - mondta Josh, miközben lecsukta a csomagtartó tetejét, majd körbenézett. Kicsit sem volt szívderítő a látvány, ami fogadta. Aaron nagyokat pislogott, kis híján elaludt, de Nate megelőzte, aki Ryan vállán pihentette a fejét és halkan hortyogott. A dobos zsebre tett kézzel, maga elé meredt, s csak remélni lehetett, nem nyitott szemmel alszik. Sage karba fonta karjait, miközben nyűgösen kérdőre vonta a basszusgitárost:

- Miért kell ilyen korán indulni? Miért nem lett volna elég csak később indulni? Mondjuk 10 körül... Mission Springs nem sétál arrébb. És miért nem mindegy, hogy első nap mikor érünk oda? Miért kellett hajnalok hajnalán, ilyenkor... hány óra van? - húzta elő farzsebéből morgolódva a telefonját, majd benyomott rajta egy gombot és a képernyő max fényerőn világítani kezdett, amitől a lány kénytelen volt pislogni. Kis híján megvakult az erős fénytől. - 6 óra... Hé, Ryan! Mi van odaírva? Nem látom, mert összemosódik...

A dobos kivette a lány kezéből a telefont, miközben megfogta Nate fejét, ami kis híján lecsúszott a válláról. Egy lopott pillantást vetett a srácra, amit a lány furcsállva konstatált, de nem foglalkozott vele. Ryan keze mindvégig a fiú fején volt, míg próbálta leolvasni a telefonról a számokat, kisebb-nagyobb sikerrel.

- 12. 6:12, azt hiszem. - ráncolta a homlokát, azért ő sem látott még tisztán az álom fátyola miatt. Átnyújtotta a készüléket a lánynak, aki mindvégig a srác kezét figyelte, ami a gitárostársa kobakján pihent. Mikor a telefon egyik kézből a másikba került, Sage megállt egy pillanatra és nem hitt a szemének. Mintha... Ryan megsimogatta volna Nate fejét.

Sage megrázta a fejét. Biztos csak képzelődött. Hajnalok-hajnalán, zombi-üzemmódban BIZTOS, hogy csak képzelődött. De mi van, ha mégsem?

- Látjátok? Nincs is hajnal! Majdnem negyed 7! - mondta vidáman Josh, de lehervadt a mosoly a szájáról, mikor szembetalálta magát a gyilkos pillantásokkal. Ha tekintettel ölni lehetne, most a basszusgitáros átlyuggatva, több részben végezte volna, egyenesen az alvilágba száműzve. - Khm... Akkor beszállás!

- Igenis apuci! - fintorgott Sage és kinyújtotta a nyelvét, miközben kinyitotta a hátsó ajtót.

- Meg fogsz halni, haver. - mondta Aaron, miközben megveregette a kissé túl lelkes basszusgitáros vállát, s beszállt a lány után a kocsiba.

- Nate. Nate! - rázogatta a dobos a vállán pihenő társát, aki csak morogva, de továbbra is csukott szemmel kicsit arrébb rakta a fejét.

- Nathaniel James Ward! Kelj már fel az isten szerelmére! - kiáltott oda Josh, aki kezdte elveszteni a türelmét.

Nate feje lecsúszott a dobos válláról, de Ryan időben megállította, mielőtt még előrebukik és elterül a földön, ott előttük. A gitáros megfogta a megmentője kezét, majd kiegyenesedett. Kómásan, de megveregette a vállát és elindult az első ajtó felé, hogy ő is beszálljon a járműbe.

- Nem kell így felemelni a hangod, haver! Felkelt volna! - tett szemrehányást a dobos, s méltatlan pillantással illette Josht, aki rögtön vissza is vágott.