It's time to shine

7. fejezet

Szívverésem felgyorsult. Még levegőt venni is elfelejtettem kijelentésére. Most mit csináljak? Most mi lesz? De a legfontosabb kérdés, hogy ő mit fog most tenni? Vajon tényleg megteszi?

Eddig mélyen a szemembe nézett, de most hirtelen elfordítja a tekintetét és lehajtja a fejét.

- Nem tehetem... - jelenti ki csalódottan.

- Miért nem? - erre én is elszomorodom.

- Legalábbis nem itt. - kacsint rám, majd megfogja a kezemet és elindulunk valahová. Vagyis csak indulnánk mikor megszólal a telefonja.

Egy rövid telefonbeszélgetés után leteszi majd ismét legörbült szájjal felém fordul.

- Vissza kell mennem. Majd hívlak.

Elég sietősnek tűnt, szóval nyomott egy puszit az arcomra, mintha mi sem lenne természetesebb és elsietett.

-*-*-

Mámorosan nyitok be a szállásunkra, ahol Ree-t még mindig ébren találom, habár nem meglepő hiszen még nem volt olyan késő és amúgy is Ree egy éjjeli bagoly, mindig hajnalban fekszik le aludni.

Felém fordul mikor meghallja az ajtó nyitódását és széles vigyorral az arcán megkérdezi:

- Szóvaaal? Milyen volt? Mit csináltatok? Hol voltatok? ÉS miért jöttél haza ilyen korán? - hadarja el.

- Fantasztikus volt. Egyszerűen.... - veszek el gondolataimban. - mint egy álom.

Gyorsan, de olyan pontosan ahogy csak tudom elmesélem neki a ma esti történéseket.

- És akkor közel hajolt hozzám és azt mondta meg akar csókolni...

- ÉS??? Megcsókolt?

- Nem. Gondolom azért mert kint álltunk a nyílt utcán, ahol bárki láthat minket. De aztán el akart vinni valahova csak kapott egy hívást és el kellett mennie. Azt mondta hívni fog. Hajj Ree, nem tudom, most mi lesz ebből? Én nem akarok még jobban belebonyolódni ha utána úgyis elválnak útjaink. Ugyanakkor olyan jól érzem vele magam, hogy legszívesebben minden percben vele lennék. Most mit csináljak?

- Szerintem mindenképpen várd meg míg felhív, és én a helyedben kiélvezném amíg még lehet. Tudom, hogy utána rossz lesz meg fájni fog, de ilyen lehetőség ritkán adatik meg.

- Tudom. Igazad van.

-*-*-

Másnap reggel a telefon csörgésére ébredtem fel. Mégis ki a fene hív ilyenkor? Ránézek az órára, mert azt gondoltam még korán van, de kiderült, hogy már tíz óra.

- Igen? - szólok bele a telefonba álmosan és még azt sem néztem meg ki hív.

- Oh, Vee szia. Felkeltettelek? Nagyon sajnálom. - szól bele Tae a telefonba sajnálkozó hangon.

Mikor meghallottam hangját azonnal kiment az álmosság a szememből.

- Á ugyan Taehyung, dehogy, semmi baj. Meg tudnám szokni, hogy a te hangodra keljek. - mosolyodok el, mire felfogom mit is mondtam neki az előbb. Úristen, kapok a fejemhez. Ezt nem hiszem el, hogy mondhattam neki ilyet. Látszik, még nem ébredtem fel teljesen.

- Ohh. Igazán? - hangján hallatszik, hogy igenis tetszik neki a kijelentés amit a pillanat hevében tettem. - Hát azt én is meg tudnám szokni, hogy mellettem ébredj fel.

Hihetetlen, már reggel is képes zavarba hozni.

- Mellesleg, mit terveztél mára? Arra gondoltam... - majd elkezdi kifejteni a mára tervezett programokat, amit látszólag velem szeretne kivitelezni. Ennek nincs semmi dolga? A többiek is csak így simán megengedik, hogy csak egy sima lánnyal töltse a szabadidejét?