Hidd el nekem, egyszer eljön az a pont az életedben, amikor elgondolkozol azon, hogy mindaz, amit éppen abban a pillanatban teszel, megéri-e. Eszembe sem jutott volna soha, hogy van-e jelentősége vagy következménye annak, hogy éppen mit csinálok. Mert nagyon sok mindent csináltam már! Voltam már tanárnő, rendőr, orvos, bolti eladó, taxisofőr, fotós, fodrász, statiszta, utcazenész, hajléktalan. Igen, tudom, elég széles skála az állásokat tekintve. Persze 6 éve gondolni se mertem volna arra, hogy én egyszer ilyen életet mondhatok a magaménak, de ez van, nem én választottam, rég megtanultam együtt élni ezzel, sőt, nagyon is szeretem ezt csinálni, hiszen ennél izgalmasabb életet el sem tudok képzelni. Persze nem arra célzok, hogy nincs semmi kockázat benne, de nyugodtan hátra dőlhetek egy valag pénzzel a számlámon, pedig normál ember nem vállalna el hasonló foglalkozást. Néha viszont meg kell állnom, hogy biztos jól teszem-e azt, amit éppen teszek.
De térjünk is vissza a jelenbe. Ne haragudj, néha megesik velem, hogy képes vagyok elmerülni egy jó kis filozofálgatásban!
Hajnali fél 4 van, és én Tokió egyik legveszélyesebb utcájába készülök belépni. Takashi tett egy nagy ígéretet a Főnöknek, amit már egy jó ideje nem tartott be. Pedig ő aztán nagyon nem szereti, ha valaki nem állja a szavát! Szóval, a fickó elég sok pénzzel tartozik neki, amit már egy hónapja vissza kellett volna adnia. A Főnök még csak nem is számított fel neki kamatot, csak annyit, amennyit kapott. Főnök a legbecsületesebb bűnöző, akit csak ismerek, már ha lehet ezt ilyen formában mondani. Ezért felnézek rá. Azért alapította a bandát, mert meg akarja bünteti az igazán rossz fiúkat, de más módszerekkel, mint a rendőrök.
Látod, megint eltértem a tárgytól! Pedig még csak nem is parázok, itt lapul egy fasza kis fegyver a kabátzsebemben. Pár napja vettem Sanghaiban, miután az előzőt kilőtték a kezemből. Igen, megesik, hogy feszegetem a határaimat, de ettől vagyok ilyen kurva király!
Még egyszer körülnézek, hogy nincs-e zsaru a környéken, majd feltöröm az épület hátsó ajtaját, melyen az áll, "SZEMÉLYZETI BEJÁRAT". Egy gyéren megvilágított folyosón találom magam, és megnyugszom, hogy senki sem tartózkodik itt. Most valahogy nincs kedvem mindenkit leszerelni, Takashi a lényeg. Ahogy haladok a folyosón, tőlem oldalra ajtók sorakoznak, végül egy kisebb konyhába érkezem. Tökéletes időpontot választottam, az itt dolgozók már rég hazamentek, tudtommal már csak ő van itt. Lépteimre felkapcsolódnak a falra szerelt lámpák, amiktől kissé nyugtalan leszek, nem szeretném felhívni magamra a figyelmet. A konyhából kilépve megérkezem abba a helységbe, ahol mindennap megtörténik a csoda. Takashi egy olcsó, mocskos kaszinót vezet, és az a három nap, amit a megfigyeléssel töltöttem, valósággal undorít. Kétségbe esett emberek járnak ide nap mint nap, hátha egy kis játékkal nagy pénzre tesznek szert, mire ezek a férgek elcsalják a játszmákat, és minden egyes jen Takashi zsebébe repül. És még ennek a szarházinak nincs miből visszaadni!
A játéktér végében áll egy hatalmas, barna faajtó. Tudom, hogy ott van mögötte, árad bentről a szivarfüst. Érdekesnek tűnhet, hogy sehol egy testőr, de kifigyeltem, hogy ilyenkor elküldi őket, hogy behajtsák azokon a pénzt, akik többet játszottak el, mint amennyit hoztak magukkal. A büdös szarrágó!
Ökölbe szorul a kezem, ahogy a másikkal lenyomom a kilincset. A szobában borzasztó dohányszag árad, és már csak ezért is érdemel egy golyót a fejébe, ugyanis gyűlölöm a dohányzás minden formáját. A nagy fekete asztal mögött egy bőrfotel van, nekem háttal. Tudom, hogy ott ül, mert a szivarfüst épp akkor száll fel.
- Mi van már megint, Asato?
A fotel nyikorogva elfordul.
- Üdv, Mr. Takashi!- válaszolok japánul.
- Te meg ki a franc vagy?
A férfi arca grimaszba vált, majd felugrik a fotelből, és idegesen felkapja a kését az asztalról. Haha, mintha érne vele valamit ellenem.
- Kim Nam Joon embere vagyok- hangom olyan higgadt, mintha nem arra készülnék, hogy pillanatokon belül fejbe lőjjem a férfit.
- Nem tudom, hogy kiről beszélsz, kölyök! Hogy jutottál be ide?
- Ez nem fontos, Takashi! Ami annál is inkább, hogy elfelejtetted megadni a tartozásodat! A Főnök pedig nem szereti, ha az emberek, akiken segített, így viszonozzák!
Szavaim végén előveszem a fegyvert, kibiztosítom, és egyenesen feléje irányítom.
- Igen! Igen! NamJoon, emlékszem! Igen, jó barátom! Holnap akartam utalni a pénzt, kölyök!
- Itt már nem az a lényeg, hogy visszafizeted-e! Bizalomról van szó! Ha megígérsz valamit, azt BE. KELL. TARTANI! Haha, már nem számít! Add át üdvözletem Apámnak!
Meghúzom a ravaszt, mire Takashi ráborul az asztalra. Esküszöm, szentté kellene avatni azt az embert, aki megalkotta a hangtompítós fegyvert! Mintha semmi sem történt volna, előveszek egy pár orvosi kesztyűt, hogy még véletlenül se hagyjam itt a z ujjlenyomataimat, kényelmesen elhelyezem a fotelében, és a kezébe teszem azt a kamupisztolyt, amit erre a célra hoztam magammal. Bekapcsolom a gépét, és a biztonsági rendszerébe lépek. Egyszerűen bejutok, a jelszó a sajét neve. Mocskos köcsög! Végül pedig a kamerarendszer előző fél óráját kitörlöm.
Tökéletes! Takashi kitörölte a kamerafelvételeket, és öngyilkos lett. Holnap ez fog az újságok címlapján virítani. Nem hiába vagyok Golden!
Ráérősen elhagyom az épületet, majd beülök az autóba, amit egy utcányira innen parkoltam le. Bekapcsolom magam, majd elindulok, a telefonom pedig épp ekkor kezd el rezegni. Beleteszem a tartóba, majd kihangosítva felveszem.
- Reggelt, hyung!
- Neked is jó reggelt, JeonGuk-ah! Minden rendben ment, ugye?
- Tökéletesen, NamJoon!
- Ennek nagyon örülök! Van egy újabb meló. Gyere haza Seoulba, van egy újabb megbízatásom számodra! A szülővárosodban!
- Busanban?- kérdezem meglepődve.
- Igen. Ha itthon leszel, mindent elmagyarázok!
- Rendben, hyung!
Nem köszönünk el egymástól, ez valahogy felesleges nálunk. Busan. Már vagy 10 éve nem voltam ott. El kell zárnom az emlékeimet, hogy teljesítsem NamJoon megbízatását. Nehéz lesz, de Golden Bunnynak semmi sem lehetetlen!
Bocsi a hibákért! 💜
YOU ARE READING
Bunny and Chimmy™ - SZÜNETEL
Fanfiction"Van aki magának választja meg a hivatását, van aki nem. Én, Jeon Jeong Guk valahol a kettő között állok. Még a kezdetek kezdetén kényszerítettek arra, hogy belépjek a bandába, de most már eszem ágában sincs kilépni. Haha, meg is ölnének, ha eszembe...
