Bunny and Chimmy™ - SZÜNETEL

MÁSODIK

Komolyan mondom, néha igazán meglepődöm, hogy Namjoon keze milyen hosszúra nyúlik el! Habár már több, mint 6 éve űzöm ezt az ipart, még mindig nyugtalansággal tölt el, hogy miképp vigyem át feltűnés nélkül a fegyvereimet a repülőtéri vámon. De a Főnök erről is gondoskodott, tudom, hogy amelyik itt dolgozó kacsint egyet, az az ő lefizetett embere. Hihetetlen, de tényleg!

A kocsim, az én drága Hundai SUV-m,  ugyanott vár, ahol egy hete hagytam. Hát igen, nem vagyok amatőr, azon kívül, hogy az ablaküveg áttörhetetlen, az autó csak egyfajta kulccsal nyitható ki! A táskámat az anyósülésre teszem, és kinyújtózom, ahogy kényelmesen elhelyezkedek a kormány mögött. Habár, első osztályon utaztam, valahogy sikerült elfeküdnöm a nyakam. No, nem baj, majd SeokJin-hyung megmaszíroz.

Szöul már javában felébredt, pedig még csak 8 óra. Idős emberek sietnek vásárolni, a járdákat ellepik az egyenruhás diákok. Régen én is ilyen voltam. Szerettem iskolába járni, mert kiváló tanuló voltam, és sok barátom volt. Ez azóta megváltozott, annyi különbséggel, hogy ma már profi vagyok!

Pirosat kapok, így kénytelen vagyok megállni, hiába utálok várakozni. A zebrán előttem elhalad két tizenéves fiú, az egyik meg átkarolja a másik vállát. Néha tényleg visszasírom a gimnáziumot. Akkor voltam először szerelmes. Kyungseok. Ugyannyi idős volt, mint én, viszont kicsit alacsonyabb, és olyan szexis testtel rendelkezett, amire a nők többsége féltékeny lenne. Fiatalok voltunk, jobbnak láttuk, ha titokban tartjuk a kapcsolatunkat. Attól függetlenül, hogy az ő szülei tudtak rólunk, és elfogadtak minket, az enyémek teljesen másak voltak. Az anyám egyetlen gyermek lévén imádott engem, de gyenge és bizonytalan nő volt. Ezzel szemben az apám akaratos és agresszív volt, agyon is vert volna, ha megtudja, a fia meleg! Féltem tőle, sőt rettegtem minden nap, amikor az iskolából haza kellett mennem, ezért töltöttem a szabadidőm 90%-át Kyungseoknál. Aztán minden összedőlt, mert egyik napról a másikra eltűnt az életemből, a házukból elköltöztek, a gimnáziumból kiiratkozott, és az iskolában sem voltak hajlandóak elmondani nekem, hová. Sehogy sem találtam meg a közösségi oldalakon, mintha kitörölték volna a létezését. Az apám pedig akkortól mintha kicserélődött volna. Nem értettem semmit, sőt valójában még most sem értek semmit! Hol lehet? Él e még? Persze, többnyire lezártam magamban ezt, azonban még is jobb lett volna tudni, hogy miképp alakul a jövőm, ha nem ölöm meg az apámat.

Nagyot fékezek, mikor észreveszem, hogy megérkeztem. Az autóval a pincében kialakított garázsban parkolok le, és lifttel megyek fel a lakásba. Az egész épület NamJooné, itt laknak a srácok is, kivéve engem, mert amint nagykorú lettem, megvettem egy tetőtéri lakást a belvárosban. Úgy éreztem, kell nekem az önállóság.

A legfelső emelet lett kijelölve irodának, elég az ujjlenyomat az ajtó melletti szerkezetbe, és a masszív fekete ajtó úgy nyílik ki nekem, mintha nem is acélból lenne. Az első akit észreveszek, az Hoseok. Épp Yoongi asztala mögött ül.

- Ja, ott kell lennie a széfben. Hyung, ne értetlenkedj már, 15-340-95 a kód, próbáld meg még egyszer! Na, mit is mondtál, ki itt a hülye! Balfasz- suttogja, mire észhez kap-. Nem mondtam semmit! Igen, hozd el a dobozt, az őröket meg iktasd ki! Nyugi, a kamerákat már 15 perccel ezelőtt kikapcsoltam! Siess haza! Szia!

Hobi leveszi a fejhallgatót a fejéről, és nyújtózik egy nagyot, majd kiugrik a székből.

- Na, hát hazaértél, kicsi Maknae!

Hoseok-hyung nagy léptekkel közelít felém, majd átölel. Hát igen, már jónéhány éve ők jelentik nekem a családot. Amikor kis nyeszlett kölyökként beestem ebbe a lakásba, a srácok nagyon sok mindenben segítettek.