Ámbar Smith. Ez vagyok én. Egy lány, akinek jutott a szerelemből, gazdagságból, szépségből, hírnévből. Elsőre ez nagyon jól hangzik, ugye? Talán még meg is irigyeltetek? Előfordulhat. De ez azért van, mert még nem ismertek igazán.
Tegyük fel, hogy...
Az utóbbi időben egyre jobban foglalkoztatott, hogy miért nem akarnak a szüleim találkozni velem. Majd megkérdeztem erről Sharont és hát nem annyira foglalkozott a kérdésemmel:
-Sharon, szeretnék valamit kérdezni! A szüleimről lenne szó. Nem tudod esetleg, hogy miért nem keresnek? Valamikor nem tudnék velük találkozni?-kérdeztem félénken. -Ámbar, mondtam már, hogy a szüleid nagyon sokat dolgoznak azért, hogy neked jó legyen az életed! És a szüleid olyan cégnél dolgoznak, ahol folyton utazniuk kell. Nincs idejük találkozni veled!-közölte velem, miközben olvasott a foteljében. -De tudod mit? Mutatok róluk neked egy fotót!-állt fel mosolyogva. Furcsálltam, mert sosem szokott ilyen kedves lenni. A szekrényből kivett egy papír fotót és odanyújtotta nekem. A képen egy barna hajú nő és egy világos hajú férfi állt. Nem igazán hasonlítottam rájuk. Meg egyáltalán nem tűntek ismerősnek, se a hely, ahol fotózták őket. Szinte biztos voltam benne, hogy ők nem a szüleim. És ki fogom deríteni, hogy kik az igazi szüleim és miért mondtak le rólam! De Sharonnak erről nem szóltam inkább úgy tettem, mint aki semmit sem sejt az egészről. -Köszönöm Sharon! A szüleim nagyon kedves embereknek látszanak!-mondtam mosolyogva és eltettem a képet a zsebembe.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Miután felmentem a szobámba elővettem a laptopomat és beírtam a keresőbe, hogy "Családtagok felkutatása". Véletlen rámentem a képtalálatokra. És akkor megláttam a képet a "szüleimről". Sharon a netről töltött le egy képet és hitette el velem, hogy ők a szüleim. Most már tudtam, hogy valami nagy rejtély van az igazi szüleim körül, amit Sharon el akar rejteni előlem. Nem hiszem el! Dühös és szomorú voltam egyszerre! Odaültem a tükröm elé és ezt mondtam a tükörképemnek: -Ámbar! Sharon valamit eltitkol előled! De te ezt nem fogod hagyni! Mert megérdemled az igazságot! Megérdemled a szüleidet! Megérdemled a szüleid szeretetét! Mert megérdemled a szeretetet! Ámbar, te nem vagy rossz csak kicsit összetörtél! Csak egy nagyon picikét összetörtél! Összetörtél a sok szenvedés alatt! De te erről nem tehetsz! Ámbar, te egy jó lány vagy! Tele szeretettel és tökéletességgel!-miközben ezt mondogattam ördögi hangon, már szinte simogattam a tükröt és vigyorogtam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Lefutottam a lépcsőn a laptoppal és a fotóval és Sharon képébe nyomtam! -Hazudtál nekem! Letöltöttél egy képet és elhitetted velem, hogy a szüleim! Miért tetted ezt? Mit tettél a szüleimmel? Miért kellek neked? Miért tartasz fogva? Ki vagy te? Kik az igazi szüleim? Sharon, áruld el! Áruld el!-üvöltöttem zokogva.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A házvezetőnőnk, Amadna meghallotta a kiabálást és óvatosan megkérdezte, hogy kérek-e egy teát. Csak akkor tűnt fel, hogy mennyire hangosan kiabáltam. Kimerülten lerogytam a kanapéra. -Ámbar! Mit képzelsz magadról, hogy így beszélsz velem?! Igazad van, hazudtam a szüleidről! De fejezd ezt be, mert megfájdul a fejem!-mondta higgadtan. -Mondd el!-suttogtam fenyegetve. Sharon pár másodpercig zavartan csendben maradt, majd végre kinyögte. -Ámbar, te vagy Sol Benson!-mondta, én pedig leblokkoltam.
