Ámbar Smith. Ez vagyok én. Egy lány, akinek jutott a szerelemből, gazdagságból, szépségből, hírnévből. Elsőre ez nagyon jól hangzik, ugye? Talán még meg is irigyeltetek? Előfordulhat. De ez azért van, mert még nem ismertek igazán.
Tegyük fel, hogy...
Másnap már Sol Bensonként ébredtem. Vagyis inkább Sol Bensonkét Ámbar Smith bőrében. Igazából kicsit fura volt az egész, mert úgy éreztem magamat, mintha más ember lennék. Egy csöpp magány és megfelelési kényszer se volt bennem. Valahogy teljes nyugalomban és optimizmusban voltam. A reggeli napsütés a rózsaszín szobámban még csak pluszban hozzátett egy löketet. Betettem egy kis zenét miközben készülődtem és egy világos outfitet húztam fel, ami sugározta magából a boldogságot.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Ámbar! Milyen jó ilyennek látni.-köszöntött Sharon mosolyogva, amikor lementem a lépcsőn reggelizni.
-Ahj, igen, most különösen jól érzem magamat. De ez csakis neked köszönhető.-hálálkodtam neki.
-Menj szépen reggelizni!-kortyolgatta teáját.
-Ámbar kisasszony! Kész a reggelije. Sajnos ma nem volt itthon barack lekvár, de remélem a szilva is megfelel. Tényleg elnézést.-mondta Amanda, a villa házvezetőnője.
-Ugyan Amanda. Semmi baj, tényleg. Biztos finom lesz ez is.-mosolyogtam rá, mire meglepődve távozott. Biztos a szeszélyes Ámbarhoz van szokva. Egyébként most így átfutott az agyamon, hogy vajon a villa dolgozói mit tudhatnak az esetemről. Miután megettem a reggelimet, egyből elmentem a suliba. Ott találkoztam a barátaimmal, de az iskolában már nem igazán volt meg az a jókedvem. Valószínű feleslegesen magyarázkodni akartam nekik a múltamról. Pedig nem kéne emiatt aggódnom, hiszen nem tudnak semmit, csak ha én mondok nekik valamit. A döntés pedig rajtam áll. A suli után a Rollerbe mentem gyakorolni, de nem tudtam ellene mit tenni, a szekrényeknél elfogott a rossz érzés. Valahogy nem éreztem a barátnőim között otthon magam. Delfi észre is vette ezt és odajött hozzám:
-Ámbar, valami baj van? Tudunk segíteni?
-De Delfi, te mit látsz rajta? A sminkje tök jó, a haja pedig tökéletesen csillog, mint mindig.-mosolygott Jazmin az elég buta kijelentésén. Delfi kicsit mérgesen nézett rá.
-Hát...szeretnék nektek valamit mondani. Csak kicsit bonyolult. Emlékszetek a villa tűzre, amit még meséltem nektek?-kérdeztem bizonytalanul.
-Ühmm igen. De az már régen volt, nem?-válaszolt Jazmin.
-De eléggé. Nem akarok feleslegen beszélni. A lényeg az, hogy a kislány, Sol nem halt meg. És a kislány én vagyok.
-Mi? Nem értem.-mondták egyszerre.
-Ahogy mondtam. De tudjátok mit, ne is nagyon törődjetek vele. Ugyanúgy Ámbar vagyok, csak kicsit fura el fogadni a tényt, hogy a szüleim meghaltak meg ilyenek. De majd megszokom.
-Jól van. Ha kell valami, csak szólj. Ne felejtsd el, mi mindig itt leszünk neked!-mosolygott Delfi és mindhárman megöleltük egymást. Jó érzés ilyen jóban lenni velük. :)
ÓRIÁSI BOCSÁNAT, HOGY MAJDNEM 1 ÉVIG NEM VOLT ÚJ RÉSZ! Igazából el is felejtettem a történetet, lusta is voltam, amikor meg akartam írni, semmi ötletem nem volt. Remélem azért ennek ellenére tetszik nektek ez a rész és örültök az új résznek. Szép hétvégét kívánok mindenkinek! :)
