Dance With Life (Completed)

7.

Felérve a 15.emeletre keresni kezdtem az ajtót amiről a recepciós beszélt.
Nem telt sok időbe mire meg is találtam és bekopogtam.
-Bújj be. - hallottam meg Andrew hangját mire kinyitottam az ajtót. Shawn nagy barna szemeivel és Andrew mosolygós arcával találtam szembe magam.
-Szia Em. -
-Hello. - Köszöntem félénken.
-Foglalj helyet. - intett a Shawn melletti székre a menedzser.
-Szóval a klippet július 3.án kezdenénk felvenni ami azt jelenti hogy július 1.én fogtok New Yorkba utazni és ha minden jól megy 6.án vagy 7.én vissza. Milyen nap is van? -
-Május 5.-válaszolt Shawn a menedzsere kérdésére.
-Akkor lesz majdnem két hónapotok az utazásig. Emily remélem addigra a bokád helyre fog állni. A tánc próbáid egy hét múlva kezdődnek. Két táncod lesz, egy egyedül és egy egy párral aki nem más mint William Jackson az egyik legnevesebb balett intézet egyik növendéke. Az egyedüli koreográfiádat a te feladatod lenne kitalálni és a páros próbákra el járni minden hétfőn, kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap. Természetesen a közös próbák előtt vagy után a terem a tiéd az egyedüli produkciód gyakorlására. - darálta le Andrew. KB fel sem fogtam hirtelen a szavait.
-Rendben. De pontosan melyik dal is amihez a klipp készül? -
-Shawn nem is mondtad neki? -
-Én azt hittem te mondtad már. -
-Hinni a templomban kell Mendes. Hinni ott kell. - forgatta a szemét Andrew.
-A little to much. - adta meg a választ a kanadai énekes az előbb feltett kérdésemre.
-Oké. -

Még aláírtam egy szerződést és megbeszéltünk pár dolgot majd indulhattunk is.

-Em!- szólított meg Shawn mikor kiléptünk a liftből imár csak ketten.
-Igen? -
-Lenne kedved meginni valamit? - mosolygott fél oldalasan.
-Persze, miért ne. - mosolyogtam én is.

A fekete jeep-hez érkezve kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját majd miután beszálltam ő is így tett a másik oldalon.
-Starbucks megfelel? -
-Persze. -
-Gondolkoztál már az egyedüli táncodon? -
-Mindenképp a szabadban szeretném, szerinted lehetséges? -
-Valószínűleg senkinek sem lesz ellenére. -
-Tudod, nagyon hálás vagyok neked ezért. Nem is tudom hogy köszönjem meg. -
-Ohh Em, sehogy nem kell megköszönnöd. Az is elég hogy elvállaltad. - erre már nem válaszoltam, inkább a tájat kezdtem figyelni. Valahogy mégis csak meg kéne hálálnom.

A Starbuckshoz érve mindketten kiszálltunk és bementünk. Shawn egy teát míg én egy forró csokit kértem majd leültünk az egyik eldugodtabb sarokba. Szerencsére nem voltak sokan így nem kellett félni hogy Shawnr esetleg megrohamozzák a rajongók.
-Egyébként, hogy hogy apukád nem volt ott a kórházban? - kérdezte a fiú miután már egy ideje beszélgettünk minden féle dologról.
-Nekem, nekem már nem él az apukám.-sóhajtottam.
-Basszus Emily, sajnálom. Nem tudtam. -
-Héj, semmi baj Shawn. Tényleg nem tudhattad. Csak tudod még senkinek sem meséltem erről. -
-Nem kell ha nem... -
-Két éve már... - szakítottam félbe.-Üzleti útra indult, a reptéren csak annyit mondott nekem hogy örökké szeretni fog, mintha sejtette volna hogy mi fog történni. Anyuval másnap értesültünk hogy a gépe az Atlanti-óceánba zuhant. Össze törtünk. Mindenkit eltaszítottunk mellőlünk én a táncba ő pedig a munkába temetkezett. Mindig azt hittem hogy apa volt a mi össze tartó erőnk a családban. Aztán hirtelen ez az erő eltűnt. Tudod csak úgy hirtelen. Mi pedig ott maradtunk összetörve. Aztán az első év fordulón. A baleset évfordulóján anyuval leültünk egymás mellé a temetőben a padra és egy ideig csak néztünk aztán belekezdett. Mesélt, mesélt és mesélt. A gyermekkoromról, apáról, hogy hogyan ismerkedtek meg, hogy kérte meg a kezét meg hasonlók. Aztán rajöttünk hogy nem gyászolhatunk örökké. Aznap eltemettük a szívünkben is őt. - fejeztem be. Észre sem vettem hogy közben pár könny csepp is végig folyt arcomon.
-Gyere mutatok valamit. - húzott fel Shawn a székről és vezetett a kocsijához. Ő volt az első aki nem jött a szokásos "nagyon sajnálom" dologgal. Az üres szavakkal amik semmit sem segítenek.

Hirtelen nyitottam ki a szemem. Kis rázogatásra keltem.
-Elaludtál, megjöttünk. - láttam meg Shawnt és mögötte hogy egy hegy tetején vagyunk.
-Mi ez a hely? - szálltam ki. Egy gyönyörű eldugott tisztás volt a hegycsúcs peremén, mögöttünk pedig a végtelen erdő.
-Ide jártam mindig mikor úgy éreztem menedékre van szükségem. Még sosem hoztam ide senkit de úgy éreztem neked látnod kell. -
-Ez gyönyörű. Köszönöm Shawn. - fordultam meg és öleltem át a fiút aki először meglepődött tettemen de hamar viszonozta ölelésem.
Így ott álltam május 5.én Shanw Mendes karjaiban egy hegy tetején miután elmondtam neki, az egyetlen embernek, a legfájóbb pontot az életemben. És nem akartam semmit másképp, abban a pillanatban tökéletesnek éreztem azt a napot minden hibájával együtt.