Monokróm

3. fejezet, KáVÉ SZünet

Miközben még mindig a meglepődött és zavarban lévő Akatsuki csuklóját szorítva elértem a kaput elgondolkoztam, hogy mit is csinálok éppen. És hogy vajon miért. Tény, hogy nem akarom, hogy hazamenjen. Mármint csak tegnap óta ismerem. És a srác, akivel barátkoztam meghalt. Ami már önmagában is elég abszurd. A szituáció alapján még randira is hívhatnám... Várj... mi? Mondjuk csinos és okosnak tűnik... De hé! Még csak tegnap óta ismerem! Miközben önmagammal vitatkoztam, hirtelen meghallottam Akatsuki hangját.

- Aoshima-kun? Hová megyünk? – megálltam és elengedtem a kezét

- Bocs... Hogy így magammal rángattalak... - nem mertem ránézni mert még mindig égett az arcom.

- Aoshima-kun?

- Én csak...

- Te csak... mi? – a szituáció egyre kínosabbá vált, ugyanis fogalmam sem volt, mit is mondhatnék

- Nincs kedved inni egy kávét? – szánalmas próbálkozásnak tartottam, de semmi jobb nem jutott eszembe

- Huh? – a hangja meglepetten csengett – Legyen. De cserébe megmagyarázod honnan is szedted azt az őrült ötletet, hogy segíts egy nyomozásban. – Mellém lépett és rám nézett

- Rendben. – valahogy átvészeltem egy borzasztóan kínos pillanatot így megkönnyebbülten felsóhajtottam, de aztán rájöttem hogy a helyzetem nem sokat javult – Ömm... valójában egy kávézót sem ismerek. – Akatsuki a homlokára csapott – Tudom, tudom ez most nagyon rosszul fog hangzani. Baj lenne, ha nálam kávéznánk...? – elnevette magát – a húgom úgy is csak jövőhéten jön... Ez megint úgy hangzik mintha készülnék valamire, de én nem...

- Semmi baj. Nem kell magyarázkodnod. Nem tűnsz olyannak, aki csak úgy rámászik a csajokra. – megveregette a vállamat – Meg ha tényleg terveznél valami perverzet nem pirultál volna el.

- Elpirultam? – kérdeztem döbbenten

- Igen. – monda majd mindketten elnevettük magunkat.

Nem sokkal később már a lépcsőket szeltük felfelé a harmadikra. Előástam a kulcsomat. A zár engedett.

- Dobd csak le valahova a cipődet - mondtam miközben én már a konyha felé indultam

- Egyedül élsz? – kérdezte miután levette a cipőjét és leült az egyik székre

- Igen. Jelenleg. A húgom jövőhéten költözik be. – a vízforralóban már lassan bugyborékolt víz

- Milyen idős? – kérdezte kissé elmerengve

- 14 éves. – elővettem két csészét

- És édesanyád? – az újabb kérdés kissé váratlanul ért

- Nem tudom. – őszinte voltam, és próbáltam nem megégetni magam a forró vízzel – A szüleink elváltak. Hat éves korom óta nem láttam anyát. Én megvoltam de Junkonak nagyon nehéz volt...

- Értem. – a csönd kezdett feszültté válni

- Cukrot? – kérdeztem

- Kettőt. – óvatosan az asztalra tettem a két csésze kávét és leültem Akatsukival szembe.

- Most én jövök kérdezni, a bá- megrázta a fejét, és inkább nem folytattam

- Előbb mond el honnan szedted a fantasztikus ötletedet. – sóhajtottam, ez a csaj meglepően akaratos...