33.rész - o1g

217 19 4
                                    

Három nap telt el,és egyikük sem beszélt róla. Valójában egymáshoz sem szóltak nagyon.
Viktor épp egyedül volt otthon, Ferenc épp az előbb ment el a Tescoba és az általában azt jelenti, hogy pár óráig se kép se hang. Nagyon kicsaphatnékja volt, de még egy másfél óráig nem kezdődik az Édes Nagyik és a gépén összeszedett valami szar vírust és most csak Soros György képét hozza be. Ezért úgy döntött, feltöri Ferenc jelszóvédett laptopját.
Levetette magát a székre, megropogtatta a virsliujjait és felvette a hackermanes kapunciját és napszemüvegét, majd munkához látott.

~~~

Ferenc imádta a Tescot. Lehetett ott kapni olyan narancssárga csomagolású rament amit nagyon szeret, mindig volt kártedor és kolbász. De a legjobban azt szereti, hogy olyan emberek veszik körül, akik a kormányt szidják. Órákig képes hallgatni a Viktort érő szidalmakat és arról álmodozott, hogy megdönti a pártot- és a vezetőjét- és a DK átveszi a hatalmat az ország fölött és az adófizetők minden pénzét beleöljék abba, hogy keresőosztagot indíthatnak Slenderman felkutatására. Ferenc imádta a magas pasikat.
Épp nézegette a 8 tojásos csigatésztát amikor sustorgást és nevetgélést hallott a háta mögül, de nem fordult meg. Hegyezte a fülét, de gyorsan abbahagyta mert az arra járó emberek megbámulták és amúgy is fájt. Léptek haladtak el mögötte, Ferenc feléjük fordult. Ugyanaz a két lány a park mellől! Hátulról is felismeri őket, hiszen ők az írók és már megy ellenük az elfogató akció. Biztos megint kiszúrták őt, gondolta Ferenc. Ahogy nevetgélve kifordultak a sarkon, kosaraikban csak chipsszel és energyvel, Ferencnek fontos döntést kellett hoznia. Követte őket, mielőtt még eltűnnek a tömegben.

~~~

Viktor kezdte feladni. Egyszerűen nem tudja kitalálni a jelszót, pedig nem lehet bonyolult. Elvégre Ferenc egy balfasz. Már próbált minden számkombinációt ami csak eszébe jutott, Ferenc és Wadállat szülinapját, a sajátját, sőt, még Ferenc pin-kódját is próbálta beütni. Ferenc e-mail címét is próbálta jelszóként, a kedvenc márkája nevét, a kedvenc boltja és instantlevese nevét és Aneko macskáinak a nevét is. De nem sok sikerrel. Az Édes Nagyik már véget ért, de Ferenc még nem volt otthon, bár bármelyik percben hazaérhet. Vissza kéne vonulni mára, gondolta Viktor, és lezárta volna a gépet, amikor Adolfka felugrott a billentyűzetre. Lenyomott néhány betűt, majd átszaladt az enteren. A laptop tölteni kezdett, majd felvillant Viktor csipás szemei előtt a háttérkép. Elakadt a lélegzete.
Ő volt Ferenc háttérképe. Épp ahogy öltözködik a hálójában. A résre nyitott ajtón keresztül lett készítve. Minden kis ikon az ő feje volt, különböző arckifejezésekkel különböző programokhoz. A kurzor az ő dagadt kis keze volt. Hátrahőkölt, majdnem elesett a székében. Gyurcsány milyen vírust szedhetett össze?

Véletlen találkozásWhere stories live. Discover now