32. rész- A vonat elmegy, az állomás ott marad

244 19 4
                                    

Csak álom lett volna az egész?
Viktor kedvetlenül baszogatta a csokipudingot kanalával. Volt benne valami megnyugtató, hogy talán mégse bolondult meg, hogy Ferenc nem bír szupererőkkel és hogy Gordon nem tervezi a világ leigázását.
De egy kicsit szomorú is volt, mert épp kezdett érdekesre fordulni élete.
- Nem ízlik?
Viktor Ferencre nézett bágyadtan, majd megemelte a tálat, és az egész pudingot a szájába tömte, Ferencet lenyűgözve ezzel.
- Le kell mennem a százasba instantlevesért, akarsz jönni?- jutott szóhoz Ferenc.

~~~

Pár zacskó Nissin ramennel és 2 liter kólával később Viktorék kilépnek a kisbolt ajtaján. Odakint zuhogni kezdett az eső. Ferenc a szatyra mélyéről előhalászott egy fekete esernyőt.
- Úgy látszik osztoznunk kell- Viktor és maga fölé tartotta az ernyőt. Sétálni kezdtek. Elhaladtak egy kisebb park mellett, a járdán velük szemben két lány közeledett.
- Ezek ugyanazok Ferenc beszédéről- morogta az orra alá Viktor. Ahogy elhaladtak egymás mellett, a magasabbik szemüveges lány súgott valamit az alacsonyabbnak. Viktor biztos volt benne, hogy valami párról beszélt. Ekkor Ferenc felgyorsított, először csak nagyobbakat lépett, majd futni kezdett. Viktor nem tudott lépést tartani vele, csak nézte az esernyő alól a távolodó Ferencet, ahogy eltűnik a park sűrűjében.

~~~

Viktor, mint egy fóka, Ferenc után pattogott, ha a magas férfi nem ült volna le egy hintára, talán sose éri utól. Leült a másik hintára, az esernyőt az ázott Ferenc feje fölé tartotta. Egymásra néztek.
- Miért szaladtál el?- Ferenc csak hallgatott. Durcásan oldalra nézett, Viktor meg mert volna esküdni, hogy el is pirult.
- Amit mondott az a lány.
- Te értetted? Miért, mit mondott? - mostmár biztos volt benne, hogy Ferenc elpirult.
- Arról beszélt, hogy biztos egy pár vagyunk- Viktort zavarta Ferenc zavara, Ferencet zavarta Viktor tekintete.
- Most az a bajod, hogy valakik azt hitték együtt vagyunk?- szomorodott el a miniszterelnök- Ha ettől jobban érzed magad, ha együtt lennénk, én lennék alul.
Ferenc ránézett a másikra. Viktor visszanézett rá. Így néztek egymásra három nap és három éjszakán át. Viktor közelebb lökte magát Ferenchez, a lendülettől összeértek az ajkaik egy gyors puszira, a borostájuk összecsiszolódott. Ebből akkora szikra keletkezett, hogy kigyulladt alattuk a fű és a hinta, hamarosan égett az egész játszótér. Viktor és Ferenc nézték a lángokat, ahogy az eső elállt.
A távolban rendőrautók szirénáit hallották. Ferenc karonragadta Viktort, és együtt rohantak a park kapuja felé.

Véletlen találkozásTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon