Roxforti Ikrek Titkai- Vérben is szerelem (H.P. FF.)

Halk esőcsepek 1.részlet

Éppen a vonatállomásra sétálunk Laurával. Minden vizes volt, és mocskos. London szebb részeit imádtam. Ott tisztább volt a légkör. De itt, egy kisebb utcában minden koszos volt. Eldobott csikkek hada, törött üvegek hegyes szilánkjai. Fújt a szél, ezért a kiengedett hajunkat, szinte másodpercenként kellett eltűrnűnk a szemünk elől, hogy lássunk is valamit. Hideg volt, de ezek ellenére mégis boldog voltam, ahogyan Laura is. Orrom piros volt, pedig elméletileg még nyár volt. Bolyhos, selymes pulcsim melegített. Még a nagyapám adta nekem, amikor ilyeneket árult mugliknak. Laurával ellentétben én imádtam nagyapánk kicsi boltját. Minden nap elmentem hozzá, és segítettem neki pakolni. Emlékszem még, vékonyka, fehér selyempapírba csomagolta a vevők által kiválasztott dolgokat. Karkötő, nyaklánc, pulóverek. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és mély levegőt vettem. Nem tudom mire számítottam, ugyanis meglepődtem, amikor koszos, kuka szagot éreztem. Szerencsémre gyorsan kikanyarodtunk onnan egy tisztább, világosabb utcára. Tágas volt, így nem éreztem azt, hogy megfulladok.

-Hm, nyam nyam nyam nyam.- nevetett Lau, amikor ismételten eltűrte szeméből a haját. Megforgattam a szemem mosolyogva, és megigazítottam én is a hajam, ami borzalmasabb már nem is lehetett volna. Az összes szál elállt. Hol jobbra, hol balra. Borzalmas volt. Egy pocsolyába léptem véletlen, ezért a cipőm is átázott, majd elfintorodtam, és gyorsan beléptem az állomás fedett részéhez. A vizes zoknim nem javított a helyzeten. A jókedvünk elszállt, és mogorván haladtunk a tömegben, a barátainkat, vagy ismerős arcokat keresve.

-Pfhu. Egy kicsit hideg van, nem?- kérdeztem dideregve, és az átázott zoknimra gondoltam közben, és a párás levegőre, testvérem pedig bólogatva adott nekem igazat. A pályaudvar zengett a türelmetlen, fontoskodó emberektől. Egymást lökdösve törtek utat maguknak. Borzalmas volt. Mindenki fontosnak hiszi magát, felsőbbrendűnek, és próbál minél jobban sietni, mintha halaszthatatlan dolgai lennének, pedig csak annyira nagyképűek, és feledékenyek voltak, hogy mindent utólag kellett átgondolniuk.

Körbenéztem, kis vörös, kócos hajas fejeket kerestem, de nem láttam senkit, viszont a kis idióta testvérem, megragadta a karomat, és a kosarat tolta, engem pedig húzott. Akkor éppen nem volt kedvem az ikrem gyerekes viselkedéséhez, azt hittem, hogy látott valami cukorka árus nénit, vagy valami hasonlót. A macskáink hangosan nyávogtak a kosárban. Egész úton eddig egyszer nem hallottam a hangjukat. Nekem egy szürkés macskám volt, selymes bundával. Munchkin és sziámi macska keveréke lehetett, kicsi, rövid lábakkal. Imádtam őt, csak pár évvel ezelőtt kaptam, amikor Laura is Nixit. Kék színű szemével ijedten meredt a barna, szürke foltos perzsa macskára. Rámordultam Laurára, hogy hova visz, de választ nem kaptam, csak amikor megláttam Mrs. Weasley mosolygós arcát. Amikor odaértünk Nixi már abba is hagyta a nyávogást, de Vacak még idegesen járkálgatott a kosárban. Elmosolyodtam, és Mrs. Weasley elé léptem.

-Jaj, drágáim!- csapta összes a tenyerét, majd szoros ölelésébe vont először engem, majd Laurát is. Percy észre sem vett miket, éppen ecsetelt valamit a prefektusok fontos munkájáról szegény Ginnynek, amikor megborzoltam a haját. Majdnem felrobbant, főleg, mikor meglátta, hogy én voltam.

-III. Summer Villigern Marcusind!- feje elképesztően vörös volt, és hebegett- habogott valamit a hajáról, és a prefektusi jelvényét tisztogatta, miután a haját szokásosan lenyalta.

-Tééévees!- kekeckedtem, mire szemei kikerekedtek.- II., nem harmadik.- még bosszúsabb lett, viszont inkább visszafordult a kishúgához. Kajánul mosolyogtam, imádtam őt bosszantani. Elégedetten fordultam meg, és szembe is találtam magam valaki állával. Az ikrek egyike volt az, és sajnálatos módon , magasabbak nálam.

-Fred!- ugrottam volna nyakába, de meghallottam a nevetését.- Most mi van? - néztem rá homlok ráncolva.

-Nem Fred vagyok. De te aztán igazán felismerhetnél, Laura.- átölelt, és már majdnem megcsókolt, amikor finoman ellöktem magamtól. Vörös haja picit szemébe lógott, és vizes volt. Biztosan esett még, amikor ők jöttek, csak azt furcsálltam, hogy nem száradt még meg.

-Te aztán igazán tudhatnád.- nyújtottam nyelvet.- Hogy a tesómmal jársz, nem velem.- kuncogva megpaskoltam hátát, ő pedig nagyokat pislogva nézett utánam, ahogy a pár méterrel arrébb álló Fredhez sétálok.

-Kikezdesz a tesómmal?- hallottam, ahogyan drága, egyetlen lánytestvérem kérdőre vonja Georgeot. Elnevettem magam, erre pedig felkapta Fred a fejét. Éppen a macskámmal civakodott egy játék egéren. Amikor Vacak nyávogott, Fred visszanyávogott neki. Miután mind a ketten rám néztek, utána visszatértek az egér megszerzéséhez. A koszos kis pályaudvar csak zengett a nyávogásoktól. Engem közben milliónn könyököltek oldalba, utána persze az orruk alatt morogtak, mondván, ˝ez a mai fiatalság˝ igyekeztem ezeket figyelmen kívül hagyni, de amikor egy idősebb, ráncos, kopasz fejű férfi már majdnem fellökött, akkor nem kicsit ingerülten, káromkodva adtam tudtára, hogy bizony nem nekem kéne arrébb menni. Amikor kicsit kevesebb ember lett körülöttünk, addigra egyrészt megnyugodtam, másodrészt pedig visszaszegeztem tekintetem Vacakra, és a legjobb barátomra.

-Freddie. Hahó. Én is itt vagyok.- tettem szét kezeimet, ő pedg felém nyögött egy ˝szia˝-t. Megforgattam a kék szemeimet, ő pedig csak lopva pillantott rám közben.

-Jól van.- felegyenesedett, adott egy pacsit, majd átölelt. Zsálya, és borsmentás rágó illata volt. Mélyen beszívtam, majd mikor elváltunk, újra mosolyogtam. Laurára és Georgera néztünk, akik éppen enyelegtek, odáig elhallatszódott a nyálas, szerelmes szavak. Megborzongtam, ahogy Fred is. Ginny odajött közben hozzám, és átölelt, én pedig mi mást tettem volna, lehajoltam hozzá, és jól megölelgettem. Arca kivirult, ruhája szép, és rendezett volt. Kicsit nyáriasan öltözött, feltételeztem a lenge felsőjéből, és vékony nadrágjából.

-Gyönyörű vagy, mint mindig. Harry azonnal beléd fog szeretni, majd meglátod!- szótlanul bólintott egyet, és fülig pirulva sétált el. Szinte már én is láttam a rózsaszín ködöt, ami körülvette.

Ázott kutya szag volt, és mindenhol a már megszokott, hangos emberek. Szaporán toltuk a kosarunkat, jól ismert 9 és háromnegyedik vágány felé. Amikor odaértünk, egy testvérpár veszekedett éppen. Mardekárosok voltak, és ikrek ők is. De mint kinézetben, mint jellemben, ég és föld voltak. Platypus, és Pompadu Xawix. Plattnak rövid, szőke haja volt, egy sötétebb, barna hajszál sem akadt a szinte fehér szálak sokasága között. Áradt belőle a pesszimista, negatív hozzáállás. Ő legtöbbször a könyvtárban tartotta rettegésben a diákokat. Bár nem szólt szinte senkihez semmit, tapintani lehetett a gonosz hangulatot, amit árasztott. Romlott volt, akárcsak az apjuk. A Xawix család is aranyvérű volt, akárcsak a Malfoy, Weasley, vagy a Marcusind. Egyetlen ok volt, ami miatt nem gyűlöltem a Xawix családot. Az pedig Pompadu volt. Az ember azt hinné, Griffendéles, vagy Hugrabuggos. De, hogy a Marekárba került, azt senki. Hiszen olyan jószívű, és ártatlan volt. Haja válláig ért, szinte mindig összekötötte. A ragyogó, kék szeme az ember lelkéig hatolt, az a kedves, kis kaján mosoly pedig... Egyszerűen imádtam.