Roxforti Ikrek Titkai- Vérben is szerelem (H.P. FF.)

Halk esőcseppek 3.részlet

Sokáig kerestem a tekintetemmel, de a nagy tömegben, ő előbb talált meg engem, mint én őt. Csak futólag biccentett nekem, és már el is tűnt. Ha nem lenne ilyen felismerhető arccsontja, és ennyire ragyogó zöld szeme, akkor nem tudtam volna, hogy ő az. Mindig csendes fiú volt, de ravasz. Senki sem gondolta volna, hogy az ártatlan kinézete mögött gonosz mosoly lapul. Még nekem is nehéz volt őt kiismerni. Merciux egy selymes, porcelán bőrű, fekete hajú fiú volt. A lányok imádták, mindig megpróbáltak a közelében lenni, de ő ezt soha nem engedte senkinek. Amikor kicsi voltam, sokáig azt hittem, hogy néma.
-Summer! Gyere már!- húzott föl a vonatra George. Betessékelt az egyik kabinba, és eltorlaszolta az ajtót.
-Hé, hé!- torrpantam meg, és próbáltam elhúzni a ládákat az ajtó elől. Körbe sem néztem, hanem egyszerűen bepánikoltam. A tudat, hogy bezárnak valahová, az megrémített. Mindig is utáltam, de sosem tudtam pontosan, hogy miért. Leírhatatlan volt az érzés, hogy egy helyiségben ragadok, ahol bármikor felgyulladhatott valami, és sehova nem menekülhettem. Senki nem segíthetett rajtam, ha szerencsém van, a füst miatt meghalok. De csak a tudat, hogy akár elevenen eléghetek, meghalhatok.
Szerettem a kockázatot, nem arról van szó. Nem is féltem a haláltól, csak abban az egy esetben. Leugrottam volna egy szikláról, vagy lemerültem volna a tengerben, lábamon betonból készült tömbökkel. De a tűz. Rettegtem tőle. Félelmetes, ahogyan terjedni tud. Felemészt mindent, ami az útjába áll, és porrá alakítja azt.
Megborzongtam, amikor valaki hátulról, erősen átölelt. A karjába markoltam zihálva, próbáltam lassan lelnyugodni, de ahogyan ott álltam, megpróbáltam feltépni az ajtót... Majdnem elsírta magam. George velem szemben ült. Szemei kikerekedtek, szája nyitva volt, bizonyára mondani akart valami, de csak bámult rám. Elvörösödött.
-B-Bocsi, Summer. Csak... Nem akartam, hogy bejöjjön Pompadu.- elnézett rólam inkább, ujjait tördelte. Becsuktam a szemem, és lágyítottam a szorításomon.
-Semmi... Semmi baj.- hátra akartam vetni a fejem, de Fred mellhasába ütközött, aki védekezően ölelt hátulról. A szemembe nézett, én pedig elengedtem a karját. Ameddig én leültem, addig Laura és George elhúzták a ládát az ajtó elől, és résnyire kinyitották azt. Fred felhúzta a zöld pulcsija ujját, és a körmöm által hagyott nyomokat nézegette. Bocsánatot akartam kérni, de hirtelen megszólalni sem volt erőm. Elgyengülve ültem le. Éreztem a vérem áramlását, hallottam a szívem dobogását, ami lassan, engem megölve lett egyre halkabb, és elhalóbb, még a végén mély levegőt vettem, miközben felpattantak szemeim. Mintha megéreztem volna, pár másodperc múlva Pompadu fejét láttam az ajtóban.
-Bocsánat. Summer. Kijössz?- kérdezte, és a többiekre nézett, akik nem leplezték undorukat. Bólintva felálltam, majd kiléptem hozzá. Azonnal megcsapott egy furcsa illat. Nagyon emlékeztetett valamire, de nem tudtam volna megmondani, hogy mire. De eszembe jutott egy ház, egy kis, tóparti ház, madarak csicsergése.
Halkan becsukta a kabin ajtaját, és rám nézett. Sokáig nem szólt semmit, csak hideg pillantásokkal fürkészte arcomat, én pedig ártatlanul bámultam vissza rá.
-Jól vagy?- nyögte ki végül, de még mindig csak nézte a szemem. Túl közel volt. Szerettem volna, hogy még ennél is közelebb legyen, annyira, hogy érezzem testének melegét. De nem akkor, nem ott. Hátrébb léptem, és bólintottam, amit ő egy apró mosollyal nyugtázott. Imádtam azt a mosolyt.
-A testvéred, és a Weasley ikrek nem igazán szívelnek engem, de muszáj volt tudnom, hogy minden rendben van-e.- megsimította az arcom, mint egy apa a lányáét, miután sírni látta. A keze hideg volt, és a hirtelen érintésétől kirázott a hideg. Elvette kezét az arcomtól, de még mosolygott rám. Szólásra nyitotta száját, de én megelőztem.
-Tudod, Pommy. Nem csak téged, hanem a családodat is utálják.- hadartam, és az ajtóhoz álltam.- Nem vagytok a legjobb emberek.- kőszívűnek éreztem akkor magam, hiszen hallottam, ahogyan Pompadu nagyot nyelve lép hátrébb.
-Tehetek én róla, hogy miket követett el apám?- próbált uralkodni magán, de én így is éreztem a dühét. Nagyon alacsony volt az ingerküszöbe.
Nem szabadott volna a tűzzel játszanom, de hogyha nem akarom magamra haragítani a családomat, akkor meg kellett tennem. Úgy kellett viselkednem, mintha a gyűlöletemet próbálnám uralni. Minden varázsló jól tudja, hogy a Xawix férfiak mire képesek. Nem szabad bedőlnöm neki.
-Jobban teszed, ha meghúzod magadat. Pompadu Levander Addernick Sawis Kinsey Xawix. Hosszú neved van, nem gondolod?- szinte már hallottam, ahogyan a fogait csikorgatja. De még nem léptem le az az utolsót. A végét.- Lásd győzelmeink, ne a kígyóid sziszegését figyeld.- gyorsan beléptem a többiekhez, az ajtót magam után becsukva. Vártam.
Egy nagy ütés hallatszódott, és megremegett a vagon. Vártam, addig, ameddig lépteket nem hallottam. Elment, én pedig majdnem elsírta magam, ahogyan összekuporodva leültem testvérem mellé. Szeretlek is, meg nem is játékot játszom velem. És ez nem csak neki rossz...