Roxforti Ikrek Titkai- Vérben is szerelem (H.P. FF.)

Halk esőcseppek 2.részlet

(Igen, igen rövidebb rész, de ebbe én ennyit szántam most. )

 Azon kaptam magam, hogy bámulom őket, de annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem hallottam semmit abból, amit beszéltek, így hát elkezdtem arra figyelni.

-Pompadu, ha még egyszer hozzá mersz nyúlni a könyveimhez, akkor esküszöm, hogy megetetlek a Tiltott rengetegben élő vadállatokkal!- üvöltötte Platt, Pompadu pedig megpróbálta lenyugtatni. Még hallgattam volna, de hirtelen Percy ragadta meg a karom. Azt vettem észre, hogyha ő nem állít meg, akkor odamegyek hozzájuk, ugyanis egyre közelebb álltam a fivérekhez, akik viszont meg sem mozdultak. A hirtelen érintésre ijedtség futott végig rajtam, szívem pedig hevesben kezdett verni. Amikor megláttam a vörös tincseket, akkor valamelyest megnyugodtam.

-Summer.Gyere inkább, ne avatkozz bele a Xawix fivérek dolgaiba.- bólintott, és engedtem, hogy arrébb húzzon. Még távolabb is hallani lehetett Platt fenyegetőzését. Szokatlanul mély hangja volt, nála már csak a baglya volt ijesztőbb. Teljesen fekete volt, viszont a nevét nem tudtam. Soha nem szólította meg a gazdája, szavak nélkül tudták, hogy mit akár a másik. Éppen Harryék rohantak át a falon, amikor megálltunk. Hirtelen a Weasley család szegezte ránk a tekintetét, egyedül Ginny nem, ő ugyanis már a Roxfort Expressznél volt. Hosszúnak tűnő másodpercekig nézett minket a Weasley család, mi pedig Percyvel visszanéztünk rájuk, majd hideg futott végig rajtam de főleg a bal kezemen. Amikor odanéztem, akkor jöttem rá, hogy Percy a karomon vezette végig a kezét, majd ujjaimat is végigsimította, mire elengedte a kezem, és kipirult arcáról lelehetett olvasni, hogy mennyire van zavarban, szinte kiáltott.

-Én leszek a következő!- majd megragadta a kosarát, és átrohant a falon. Egy kicsit még csend volt a társaságban, nem vette senki a fáradtságot, hogy megszólaljon.

-Ez mégis.- Fred kezdett bele a mondandójába, én azonban olyan dühösen pillantottam rá, hogy nem folytatta. Nagyon hamar fel kaptam a vizet, kisebb dolgokon is. Ebben különböztünk Lauval. Ő naiv volt, és vidám. Én meg... Kicsit komor, és mindent túlreagáltam egy picit... Picit nagyon... Sokszor....

-Előbb mondanám Plattot a legjobb barátomnak, minthogy összejöjjek Percyvel.- sóhajtott egyet bólintva, amikor pedig a többiekre pillantottam, hirtelen a nagy csend abbamaradt, mindenkinek mintha sürgős dolga lenne. Sóhajtottam, és ismét meghallottam az állomáson összegyűlt emberek tömegének hangját, amit addig sikerült kizárni. A testvérem belém karolt, majd kosarunkat is megragadta. Elköszöntünk Mrs. És Mr. Weasleytől, majd átrohantunk a falon. A hideg is kirázott közben, ezt a részét utáltam a legjobban. Percy ujjait tördelve állt a tömegtől messzebb, Ginny pedig Harry bandája körül legyeskedett. Utánunk jött Fred, majd George. Hajuk kócos volt, de szemük csak úgy csillogott.

-Nem is tudtam, hogy az okoskákra buksz.- nevetett Laura, bennem pedig ismételten felgyülemlett a düh, de a kék, csillogó szemei ragyogtak a porcelán bőre mellett. Olyan aranyos volt, nem akartam leordítani a fejét, így igyekeztem lenyugatatni magamat.

-Csakis.- temettem arcomat a kezembe, mire valaki megfogta a vállam. Megijedtem, és felugrottam. Nem számítottam rá. Azt hittem először, hogy valamelyik Weasley a sok közül, vagy Longbottom, esetleg Harry szeretne megint kérni valami szívességet. Meghallottam, hogy Vacak nagyon fúj valakire, miközben a hordozóját kaparja, és nyugtalanul sétál. Nixi inkább a doboza hátuljához simult, körmei kint voltak, és nagyban nyávogott. Laura szidta őket, hogy maradjanak nyugaton. A szemem sarkából láttam, ahogyan Fred és George mértéken közelednek felém. Olyan hirtelen figyeltem több dologra, hogy szédülni kezdtem, a fejem pedig zúgott. A zaj, a macskák, Laura. Majdnem összeestem, de aki mögöttem volt, ő elkapott.

-Jól vagy?- aggódva szólított meg, mély hangja volt, és nagyon erős vanília aroma illata. Csak arra gondoltam akkor, hogy mennyire szeretem a vaníliát. Kómásan, zúgó fejjel néztem fel rá. Amikor megláttam ki ő, tágra nyíltak szemeim, és csak hebegni- habogni tudtam akkor, egy értelmes szó nem jött ki a torkomon. Saját talpamra álltam, és a Weasley ikrek felé intettem, jelezvén semmi baj.

Szőke haja takarta szemét, de az aranyos kis mosolya, és erős, férfias vonásai azonnal elárulták ki az.

-Jól vagy, Summer?- kérdezte Pompadu, én pedig elpirulva bólintottam, de már nem a testvérem csipkelődései miatt ment fel a vérnyomásom, hanem a fiútól. Egyszerűen odavoltam érte, amit természetesen senki nem díjazott. Sem a szüleim, se a bátyám, sem a Weasley család, sem a drága testvérem. De akkor még ez érdekelt a legkevésbé. Inkább az jutott erről eszembe, hogy vajon hol lehet a a bátyánk. A család fekete báránya. Bár senki nem gondolt így rá, mindenki szerette, mégis érdekes volt, hogy ő Hollóhátas.